Tündérkék Gyurinak.

Forrás: Wikispaces

A minap a gazdasági ügyekért közvetlenül felelős miniszterünk nyilatkozatot adott a CNN-nek, amiben kifejtette, hogy tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben van. A válságnak vége, és itt már ássák az agyonfizetett közmunkások a csatornákat, amiben a tej és a méz fog csordogálni a nagy magyar csoda megvalósulásakor. Igaz, hogy volt idő, amikor mocsarakat és kohókat csapoltak le, de mi nem érjük be ilyen kevéssel. Főleg, mert a történelem bebizonyította, hogy a nyilatkozatok ellenére sem váltunk a vas és acél országává, de a tavakévá sem. Mert nem volt olyan politikai nyilatkozat, ami felülírta volna a geológiát, a globális viszonyokat.

De majd most. Mert ami egyszer nem sikerült, az miért ne sikerülhetne éppen most, éppen itt, és éppen Orbán Viktor gazdasági miniszterének. Matolcsy György tehát nyilatkozott. A nyilatkozatok szintjén tehát már vége a válságnak, és aki a tejnek szánt csatornát a lakosságot egyre végletesebben megosztó ároknak látja, az rosszul látja. Esetleg egy másik mesébe tévedt. Ahogy nyilatkozatai alapján olykor Orbán Viktor esetében is kétségessé válik, hogy melyik ország miniszterelnöke. Mert erős a disszonancia az ő nyilatkozatai, és a naponta megélhető valóság között. Ehhez képest Matolcsy nyilatkozata többé-kevésbé igaznak is tekinthető. Ami azért korántsem azt jelenti, hogy ettől jobb lenne nekünk.

Nem abban ugyan, hogy vége lenne a hazai gazdaság mélypontjának, várva várná az embereket az egy millió új munkahely, és nőne a reálkereset. Ilyen viszonyokhoz úgy tűnik tényleg egy másik mesébe kell belehelyezkedni, ahogy ezt egyre többen a fiatalok közül fel is vették a döntési palettára. De abban például teljesen igaza lehet a gazdasági miniszternek, hogy hazánk olyan tündérmese részese, melynek csodájára fognak járni. Az meg csak egyéni vélemény kérdése, hogy kik, és miért fognak a csodájára járni. Mert tegyük fel, hogy valahogy az a bizonyos árok a szélsőséges indulatokat és nem a tejet, vagy esetleg a mézet fogja levezetni. Nos. Akkor is a csodánkra járhatnak. Feltéve, hogy az ország viszonylag békében túlvészeli majd azokat az időket. Mert lehet, hogy az is egyfajta csoda lesz. S akkor tényleg mi lehetünk a példa, hogy ennyi baklövés után mégis túlélni képes egy ország az idők viharát. Különösen, ha időközben a legtehetségesebb szakemberek és innovátorok elhagyják az országot.

De mi van abban az esetben, ha ez nem következne be, és az a szkeptikus forgatókönyv teljesülne, hogy Orbán Viktor a szélsőségesekkel próbálja kikapartatni a gesztenyét? Igenis lehetünk példamutató ország még akkor is. Elvégre a rossz példa is lehet példamutató. Megmutatva azt, hogy milyen példát ne jusson esze ágába sem követni egy országnak. Egyszerre elszigetelődve gazdaságilag és politikailag is a környezetétől. Kijátszva a szélsőséges kártyát a belpolitikai romeltakarítás érdekében. Mely romok nem feltétlenül keletkeztek volna akkor, ha nem zajlik egyfajta adó-, és gazdaságpolitikai kísérletezgetés. Megspékelve egy olyan oktatáspolitikával, ami lehet, hogy kiszolgálja a hatalmi gőg elvárásait, de aligha szolgálja generációkra előre az ország humánpolitikai érdekeit. Mert remélhetőleg az ország akkor is fenn fog állni, amikorra Matolcsy miniszter úr már csak könyvből olvas meséket, és nem mesemondással próbálja elütni a valós problémák megoldásának témáját.

Ám mégis meg kell védeni Matolcsy György kijelentéseinek egy további részét is. Annak ellenére, hogy sokan támadták azt a kijelentését, hogy egy tündérmese a hazai valóság. Elvégre miért ne lehetne tündérmese? Egy rendes mesében általában szokott lenni egy elátkozott királyfi, esetleg királyleány, akit békává változtattak. Ez a béka gyakran egy kútban lakik, és nyilvánvalóan nem lebeg a semmiben. Tehát ahol a béka ül, ott is kell lennie valaminek. Ha tehát aki úgy érzi, hogy ennek a bizonyos kútban ülő békának a hátsója alatt van, az nyugodtan hiheti magát tündérmesében. Nem a szép királylány öle tehát az egyetlen hely, ami hasonlatossá lehet egy tündérmesei helyhez. De még a tündérek sem mind feltétlenül hiányoznak. Mert abban az esetben, ha valaki úgy érzi, hogy szétverték az oktatást, nem fejlődik a gazdaság, és politikai romhalmazzá lövik a köznapokat, annak jusson eszébe a Csipkerózsika. Ott is ugyebár van egy tündér, akit elfelejtettek meghívni a bálra, és ezért, mert ő csak az önző rombolást tekinti tündéri erénynek, sebtében megátkozza a társulatot. Így aztán a miniszter úrnak a tündérek tekintetében is igaza lehet. Csak nem a jó tündérekre kell gondolni, hanem arra a bizonyos utolsó tündérre.

Az persze jó lenne, ha vagy a hatalom képviselői térnének végre nyugovóra a nagy ötletelésből, vagy az ország ébredne végre fel. Az előbbi esetben talán nem engednék mikrofon közelébe azokat, akiknek minden nyilatkozata a hazai valuta értékvesztését okozza. Miközben igazándiból nem a közgazdászképzés keretszámait kellene korlátozni, hanem a gazdasági minisztert újravizsgáztatni esetleg pár tárgyból. Az utóbbi esetben, felébredve, pedig kiderülhet, hogy mégis csak egy rémálom volt az egész. S tulajdonképpen szó nincs árkokról, a gárdát két pofonnal hazazavarták, nem vérvádaznak a parlamentben, munkaerőhiány van munkanélküliség helyett, a fiatalok nem távozni akarnak az országból, hanem nem győznek az egyetemeinkre tolongani, és hasonlók. De mert jelenleg nem egészen így áll a helyzet, mégis inkább a miniszterelnök kezét kellene belelógatni abba a bizonyos éjjelibe. A gazdasági miniszterének kicsi kacsójával együtt. Hátha akkor feltűnne, hogy az egykori választási vereségéért jelenleg egy egész országot, köztük saját szavazóit is bünteti. S talán akkor arra is rájönne, hogy nem csak a természetesen általa nem látott oligarchák köre él ebben az országban. Bár lehet, hogy nem csak a kút mély, hanem azok zsebe is, akiknek lekötelezettjei. Így megtölteni annyira, hogy ki lehessen mászni belőle, sokáig tart. Addig pedig a hatalom ott ül a gazdasági lobby zsebében. Mélyen. Olyan mélyen, mint az a bizonyos mesebeli béka a kútban.

Simay Endre István