2012. május 2., szerda

Könyvtári összeesküvések a szakdolgozatok körül.

A szakdolgozatok igen érdekes képződményeknek kezdenek látszani az utóbbi időben. Az előző beírásra érkezett vélemények nyomán, de a különböző internetes fórumokat olvasgatva is sajátos kép kezd kialakulni arról, hogy Gyurcsány Ferenc most akkor plagizált vagy nem plagizált? Illetve ha igen, akkor miért nem? S valójában mit számít, még az is, ha igen? Mondhatnám azt is, hogy a szekértáborok felálltak, és számos esetben mindenki mondja a magáét. Rágják a gumit, és közben szorgosan terelik elfele a véleményeket. Miközben, szinte természetesen, megjelentek a különböző összeesküvés-elméletek is. Melyek között szintén megvan az összes oldal saját kedvence. Ezek közt tételesen tallózni talán felesleges is, és nem is teszem. Inkább csak egyfajta gondolatkísérleteket gondoltam végigvinni. 

Ezek egyikeként tételezzük fel, hogy a plágium valóban megtörtént, és most egy pillanatra tekintsünk el annak bizonyíthatóságától. Ha ez megtörtént, akkor is joggal tehető fel a kérdés, hogy mit számít mindez? Az ugyanis biztos, hogy a kormányzat politikájára Gyurcsány Ferencnek jelenleg vajmi kevés ráhatása van. Hívei szerint nyilván sajnos, míg mások szerint szerencsére. Ezen itt, és most kár lenne vitát nyitni. A tény az, hogy nincs. Így, miként azt korábban is megfogalmaztam, a gyurcsányi plágiumgyanútól függetlenül maradnak az adók, és marad akkora a gazdasági növekedés, amekkora. Munkahely sem lesz több. Azok tehát, aki azt hiszik nagyobb szelet kenyér jut a DK vezetőjének legyőzésétől, az alighanem téved. Miközben ez a legyőzősdi is kezd kicsit áporodott lenni.

Ha ugyanis valaki arra vetemedik, hogy egy fórumba beírjon egy olyan véleményt, miszerint a jobboldal hihetetlen igyekezete a szakdolgozat ügyében egy igen alapos félelemből fakad, akkor gyorsan kap igen kategorikus válaszokat ezügyben. Olyan kategóriákba sorolva a vitató válaszokat, melyek alapján egyrészt Gyurcsány egy arcvesztett, semmit nem érő közszereplő, míg másrészt a pártja is csak egy marginális egylet. Ezen az sem változtat, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások a párt előretörését mutatták. A jelen gondolatkísérlet szempontjából talán nem is lényeges a támogatottság. Sokkal inkább az, hogy a vélemények szerint nem jelent komoly erőt. Ebben az esetben azonban jogos lehet a kérdés, hogy mire ez a nagy igyekezet. Ugyanis marginalizálni és legyőzni nem lehet egy szervezetet, egy embert, csak egyszer. Pontosabban, ha egyszer sikerült, akkor onnantól nem éri meg további energiák befektetését az ügy. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy lelkesen, mondhatni energiát nem kímélve, folyik a rágódás az ominózus szakdolgozaton.

Márpedig így óhatatlanul felmerül az a gyanú, hogy a jobboldal véleményformálói, illetve kommunikációs megrendelői szemében az a bizonyos legyőzöttség talán nem is annyira létezik. S ebben az esetben értelmet nyerhet az, hogy a DK-t rászorítsák arra, hogy váljon meg vezetőjétől. Bár tulajdonképpen az is benne lehet a pakliban, hogy egyfajta sajátos koreográfia mentén éppen az ellenkezője a cél. Gyurcsány ugyanis kétségtelenül emblematikus szereplője a köznek. Így cél lehet az is, hogy a plagizálás gyanújára a DK akár végletes kiállását rágyógyítsák. Folyamatos muníciót biztosítva a tépelődésekhez, és az egész párttal szembeni csatához. Mely ugyanakkor csak abban az esetben értelmezhető, ha a DK-t mégsem tekintik annyira jelentéktelen ellenfélnek, és a vezetőjétől is tartanak. Akár okkal, akár ok nélkül, egyfajta személyes indíttatásból.

Ebben az esetben nyilvánvaló cél lehet a szakdolgozat körüli publicisztikai és vitatevékenységet minél tovább a felszínen tartani. Mely különben azon a másik gondolati szálon is értelmet nyerhet, ha a DK-tól, mint potenciális ellenféltől eltekintünk. Ha ugyanis az ellenfélből valami mitikus ellenséget sikerül kreálni, akkor beindítható lehet egy többé-kevésbé önfenntartó láncreakció. Olyan, ami akkor is pörgésben tartja a zajkeltést az ügyben, ha végső soron egyéb kérdések elől veszi el a kommunikációs téridőt. Egyfajta kommunikációs fekete lyukká válva, mely körül folyamatosan örvénylenek az egyre dagadó elmebéli szelek. Az így kialakult örvénylés fodraiban aztán szépen el lehet rejteni, azokat a problémákat, amely elől bizony nagyon is érdeke lehet a hatalomnak kifogni azokat a bizonyosa szeleket. Végső soron a Gyurcsány-ügyet pontosan úgy odalökve a mindennapok vitáinak, mint ahogy korábban a Schmitt-féle plágiumügy is sokszor érezhetően ápolt és eltakart egy s mást. S persze nem árt arról az apróságról is szót ejteni, hogy a Schmitt-botrány, miközben a gyanút is igen alapos bizonyíték bemutatása kísérte, bizonyítást nyert. Míg Gyurcsány szakdolgozata ügyében nem bemutatott szakdolgozatról, és vélt forrásáról folyik a vita, hanem feltevésekről.

Mely feltevések szintén nem mentesek különböző vélelmektől. Beleértve arra vonatkozóan is, hogy miként tűnt el a volt miniszterelnök szakdolgozata az egyetemről. Volt szó ezt érintve selejtezésről, majd annak ellenkezőjéről is. A jelen állapot éppen az, hogy az ominózus dolgozatot, annak összes példányával „kilopták” az egyetemről. A találgatások annak jegyében osztják meg a véleményezőket, hogy ezt szakdolgozat-begyűjtést ki követte el. Az egyik lehetséges megoldás természetesen az, hogy maga Gyurcsány Ferenc intézkedett ennek érdekében. Sőt, akár saját kezűleg vezette azt a csapatot, akik az éj leple alatt ezt elkövették. Mert a szakdolgozatok eltüntetésének, csak az azokat feszegető kommunikáció fényében van értelme. Az is igaz, hogy miniszterelnökként esetleg Gyurcsány is intézkedhetett volna ennek érdekében. Azonban az is elég nyilvánvalónak tűnik, hogy a szakdolgozat-mizéria a Schmitt Pált megbuktató folyamat egyik részeredménye. Márpedig a személyes megszólalásaitól eltekintve, a volt miniszterelnök már akkor sem volt hivatalban, amikor Schmitt Pált Orbán Viktor személyes jelöltjeként köztársasági elnöknek szavazták. A plágiumbotrányának kirobbanásakor pedig már évek óta nem. Így, ha az annak válaszlépéseként időzített szakdolgozat-keresés kivédését szolgálta volna Gyurcsány Ferenc akciója miniszterelnökként, akkor minimum egy kiváló kristálygömbbel kellett rendelkeznie. S az ország megosztottságát ismerve szinte biztosan jelentkezne valaki, aki emlékezne rá, hogy látta azt, akinek a hóna alatt voltak az ominózus szakdolgozatpéldányok. De, természetesen a gondolatkísérletek szintjén ettől még nem lehetetlen a dolog. Ahogy az sem, hogy ebben az esetben viszik a dolgozatokat, de a bírálati lapot, esetleg lapokat, nem.

Ez utóbbiak kapcsán, de ezektől függetlenül is, „természetesen” egy ellenkező előjelű elmélet is felállítható. Miszerint, a Gyurcsány Ferenc elleni előre eltervezett médiakampányra felkészülve eltüntették az egyetemről a kérdéses szakdolgozatokat. Abból kiindulva, hogy a meglévő dolgozatokkal bármi, és az ellenkezője is bizonyítható, míg hiányukban bármi és az ellenkezője is állítható. A bizonyítás esélye nélkül. Ez különben talán a bírálati lapok meglétét is igazolhatja, miközben az azok alapján való plágiumvalószínűsítést pillanatnyilag egy kerítésen át mutogatott munkapéldány látszik alátámasztani. Az azonban kétségtelen, hogy az egyik fórumon is feszegetett „kinek az érdeke” kérdésre nem igazán adható egyértelmű válasz. Ahogy azon is folyik, folyhat a vita, hogy kinek is kellett volna megőriznie az egyetemi példányokat? Mely kérdés különben Gyurcsány Ferencnek a témát érintő megszólalásában is felbukkan. Azon ugyanis kétségtelenül lehet vitatkozni és az egyetemi szervezeteknek egymásra mutogatni, hogy kinek a szekrénye kellene, hogy rejtse a szakdolgozatot, kifele az „egyetem” tűnik ezért felelősnek. Befele meg osszák el. Annyi azonban már biztosnak tűnik, hogy a pécsi egyetem oktatási igazgatója, Lengvárszky Attila, egyike lehet azoknak, akit füllentésen kaptak az ügyben. Hiába próbálva hárítani az összeesküvés-elméletekben reá kiosztott szerepek egy részét.

Ám, ahogy annak is kis lehetősége van, hogy Gyurcsány Ferenc előre látta úgy Schmitt Pál jelölését, mint dolgozatának plagizált voltát, majd a kormányfő kitartását Schmitt Pál mellett, Gyurcsány Ferenc is vékony jégre tévedhet. Mert lehet jelentős valószínűséget kölcsönözni annak, hogy az egyetem rendszerében mozgó tudhatta legjobban, hogy mely dolgozatok példányai merre járnak. Akár azt is, ha egy példány igazoltan távozott a papírvilágból, míg a másik abban a bizonyos szekrényben van. Szintén az egyetemen tudhatták legjobban, hogy hányszor írtak ki azonos témacímeket, amennyiben ez tanszéki gyakorlat. De a saját példány, vagy annak piszkozata ettől még kevereghet valamelyik sarokban. Tehát az eltelt idő ellenére is kockázatot rejthet az egyetemi példányok egyedüli eltüntetése. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a jelen miniszterelnök internetre kikerült dolgozata is az egyetemről szerzett másolat digitalizált verziója. Ezzel kapcsolatban lehet persze olyan elméleteket gyártani, hogy talán nem is annyira Orbán Viktor, mint konzulense gondoskodott megszületéséről, és Fellegi Tamás jelen pozíciója nem független ettől. De ez aligha lenne bizonyítható, és alighanem eléggé méltatlan feltételezés is lenne. Olyan vékony jégre vívén a kommunikációt, melynek hasonló ahhoz, ami minden bokorban ellenséget keres. Az azonban mindenesetre kínos utózöngéje lehet az eseményeknek, ha kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc alatt a jég nem is olyan vékony, és valóban a hatalmi centrum a ludas a papírok „elvesztésében”. Annyira kínos, hogy a következő választásokon a DK ennek oldalvizén igencsak erősen kerülhet ki a választási küzdelemből. Könnyen akár hosszú távra is lejátszva a színpadról a FIDESZ jelenlegi vezetésével fémjelzett kormánypártot.

Ahogy az sem lenne kevésbé kínos, de immár az ellenzéknek, ha a plágium bizonyosodna be. Annak ellenére, hogy pillanatnyilag a plágiumot alátámasztó tudósítás körül vannak a kérdőjelekből is páran. Abban az esetben ugyanis, ha a plágium igaznak bizonyul, az esetben Gyurcsány Ferenc erre vonatkozó nyilatkozatai, illetve a perrel való fenyegetődzés ugyanúgy visszafele sülhet el, mint Schmitt Pál esetében. Ahogy kétségtelenül a fejére fogják olvasni a Rozs Szabolcs-ot minősítő szavait is. Bár olvashatunk olyan verziót is, ami éppen a HírTV-t teszi meg az összeesküvések eszközének. Miszerint az ott bemutatott munkapéldány valójában Gyurcsány Ferenc dolgozata is lehet. Azt már csak hozzáfűznöm lehet ehhez, hogy milyen lehet az a munkapéldány, ami oldalszámhelyesen tükrözi a Gyurcsány Ferenc dolgozatáról készült bírálatot. A munkapéldányok ugyanis általában egyfajta piszkozatok. Aki pedig írt annak idején hosszabb szövegeket írógéppel, az tudja, hogy a piszkozat tisztázata bizony sokszor csúszott el az oldalszámok tekintetében. Annyira, hogy a szakdolgozatok tartalomjegyzékét nem volt célszerű előre, a piszkozat, a munkapéldány alapján legépeltetni.

Addig azonban, míg a bizonyítékok nem támasztják alá valamelyik itt említett, vagy itt meg sem említett összeesküvés-elmélethez hasonló gondolatkísérletet, addig maradnak ezek. A találgatások. Akár a hitviták szintjére emelve az önmagukban kérdéses értéket képviselő dolgozatokat. Mert az ország valós problémája alighanem nem ezen koordináták mentén fogalmazható meg. Végső soron legfeljebb tüneti jelzésre jó a hazai közállapotok és gumicsont-ellátottság tekintetében.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook