2012. május 3., csütörtök

Könyvtári rekonstrukció szakdolgozati alapon.

A korábbi bejegyzés nyitómondata végső soron itt is aktuális lenne. Miszerint a „szakdolgozatok igen érdekes képződményeknek kezdenek látszani az utóbbi időben”. Ott egyfajta leltár készült az éppen aktuálisan végigvihető gondolatkísérletekről, vagy egyszerűbben szólva a különböző összeesküvés-elméletekről. Így szó esett arról, hogy miért érheti meg ekkora energiát belefektetni Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának kérdésébe, és arról is, hogy egyes vélemények szerint akár az egész HirTV-s mutatvány sem más, mint tényleg egy mutatvány csupán. Ez utóbbi feltevést itt csak annyiban említeném, hogy ott felbukkant egy olyan momentum, hogy Gyurcsány Ferenc dolgozatának bírálati lapja, és egy láthatóan csak távolról megtekintett kézirat összevetéséből próbáltak rekonstruálni egy szakdolgozatot.

Ez a rekonstrukciós kísérlet pár sebből vérezhet is akár, melyek egy részét korábban is leírtam. Tekintettel arra, hogy az írógépek korszakában járunk, mely korszak termékei különben a szakdolgozatok szintjén, és a politikusok jelenkori megítélésében talán érdektelenek is lehetnének. Ugyanis politikusaink esetében a jelen és a közelmúlt ténykedései sokkal nagyobb hatásúak, mint az évtizedekkel ezelőtti szakdolgozatok. S persze érdemes figyelembe venni azt a mellékkörülményt, hogy a jelen politikusai egyetemistaként aligha voltak emberileg mások, mint a többi egyetemista. Alighanem megúszták, amit meg lehetett, és annyi energiát fektettek egy feladatba, amit az ott és akkor megkívánt. Súlyozva azt az egyéni ambíciókkal. De térjünk inkább vissza a szakdolgozat-régészet világába, s a szakdolgozatok közül is kiragadva egyet, ha már annyit felhozzák példának Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát ellenpontozandó.

Igen, a miniszterelnök szakdolgozata lesz alapvetően a középpontban a következőkben. Így annak, aki Orbán Viktor feltétlen híve, vagy aki szerint nem követhet el, és nem követhetett el hibákat, nem szükséges tovább olvasni. Miközben az elkövetkező soroknak inkább az a célja: bemutassa mennyire kétélű lehet az, ha egy régi szakdolgozatot, mintegy „újrabírálva” bizony felfedhető mind a diák hozzáállása az adott helyzethez éppen úgy, mint a fogadó egyetem „lazasága”. Az adott szakdolgozatnak nem is annyira szakmaiságát tekintve, hanem úgy általában. Éppen azért, mert a régi papírok világa képes lehet az adott korról, az akkor megfogalmazott követelményekről képet adni. Márpedig mi lenne erre alkalmasabb, mint egy jelesre értékelt szakdolgozat. Egy olyan szakdolgozat, melynek írója jelenleg is meghatározó közéleti személyiség, és szakdolgozata a publikum számára elérhető az http://orbanviktor.hu/attachment/0017/szakdolgozat.pdf web-címen. Másolatban, de a másolatot az egyetem hitelesítette, tehát nyugodtan tekinthetjük úgy, mintha azt az eredetit olvasgatnánk, melyet Orbán Viktor sem talált meg ezek szerint a háztáji dobozvilágban. Ám ezektől a szempontoktól most igyekszem elvonatkoztatni, és inkább magát a dolgozatot nézni. Mint olyan anyagot, mely lehetőséget ad egyfajta rekonstrukcióra.

Arra, hogy milyen követelményrendszer mentén készülhetett annak idején maga a szakdolgozat. Értelemszerűen nem a mai lehetőségekkel, követelményekkel összevetve, hiszen ez mégiscsak az írógépek világa. Az, amikor minden oldalt kézzel kellett befűzni az írógépbe is figyelni a laptükörre, mert nem volt automatikus tördelés, lapkiegyenlítés, hibajavítás és számos olyan lehetőség, melyek figyelembe vételével a mai léc joggal lehet magasabb. Így végső soron a lapokon ejtett utólagos javítások, a lecsúszó gépelés inkább egyfajta személyes igényességet tükrözhet, mintsem a technikai lehetőségeket. Mert egy munkapéldány, egy piszkozat esetében ezt az igénytelenségen kívül más is magyarázhatja. A belemerülés a témába. Amikor az író elmondani akar, és arra koncentrál. Elmerülve a témában, és nem figyelve a részletekre. De a szakdolgozat beadandó példányával óhatatlanul a világ elé lép ki a hallgató. Akkor is, ha szíve csücske a dolgozat, és akkor is, ha csak megúszni akarja a feladatot. 

Természetesen a külalaknak legfeljebb az osztályzatban van ilyenkor szerepe, és nem a mondanivalót befolyásolja. Abban az esetben semmiképpen, ha az áttekinthetőséget, követhetőséget nem rontja. Így az említett, Orbán Viktor ötödévfolyamos hallgató által beadott dolgozatban is inkább csak külalakilag zavaróak a kézzel végrehajtott utólagos javítások. Beleértve azokat a figyelmetlenségre utaló jeleket is, hogy még a „Jegyzetek” címet viselő résznek is vannak sorai, melyeket kézzel töltöttek ki utólag. Valamint az, is, hogy hasonló kiegészítések kerültek a forrásjegyzékbe a megjelenési évszámok közé. Miközben a forrásjegyzéknek, illetve az említett „Jegyzetek” résznek vannak olyan jellegzetességei, melyek az egyetemi követelményrendszerről mondanak, mondhatnak el pár dolgot. Ezek egyike, hogy a jegyzetek, valamint az irodalmi hivatkozások láthatóan nem képezték a dolgozat integráns részét. Annyira nem, hogy a jegyzetek külön oldalszámozást is kaptak, és a szakdolgozat tartalomjegyzékéből mindkét rész hiányzik. Ahogy az is meglepő, hogy a „Bevezető megjegyzések” sem kerültek oldalszámozásra.

Márpedig az elég rutinszerű megoldás volt, hogy a tartalomjegyzék a dolgozat talán legkésőbb elkészülő része. Ezt ma a szövegszerkesztők világában azért nem kell alkalmazni, mert önálló szakaszként utólag is karban tartható. De annak idején, az éjszakákba nyúló gépelések során bizony olyan rugalmasan változtak a dolgok, hogy nem volt célszerű még egy tanszék által jóváhagyott munkapéldány alapján sem előre legépelni. Utólag meg pontos oldalszámokat és egyértelmű fejezetcímeket lehetett belefoglalni. Már csak azért is, mert ott ahol magam védtem annak idején a diplomát, elég komolyan vették ezt a formai követelményt. Ahol Orbán Viktor védett, ott nyilvánvalóan nem. Ami különösen akkor szembetűnő, ha az említett bevezetést nézzük. A cím ugyanis más a tartalomjegyzékben, és más a dolgozatban. S mert a dolgozat elején található, még azt sem mondhatjuk, hogy elbújt a szövegtengerben. Az meg egészen mókásnak is tekinthető, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy két 2. oldala is van a dolgozatnak. Az internetre szintén kitett bírálat azonban nem tesz ezekről említést, tehát az egyetemen a tartalomjegyzék követhetőségét, vagy akár lapszámozást igencsak lazán vehették. 

Hiányzó ez-meg-az a hivatkozásoknál
A bélyegképp minőségéért elnézést
Ahogy a már említett jegyzet-, és forrás-szakaszok tekintetében is igen laza lehetett az egyetemi követelmény. Az ugyanis még kéziratoknál is valószínűsíthető, hogy van valami dátum, amihez elkészülte köthető. De legyünk itt is megengedők, és tekintsük úgy, hogy egy végzős diáktól eléggé snassz lett volna odamenni egy tanárhoz és megkérdezni: mikor is írta, ha már a kezébe akadt és felhasználná a dolgozatához. Bár a tapasztalatok alapján általában a tanárok sem ettek embert, és alighanem megosztották volna ezt az információt. A konzulens szinte biztosan, akinek megkérdezése legalább a Fellegi Tamásra hivatkozó sorokat rendbe tette volna. Mert a „Harc a társadalmi hegemóniáért...” című valamire több hivatkozás is van, miközben nem tűnt feloldottnak, hogy ez vajon mi is lehetett, mint forrás. De a forrásadatok, az évszám hiánya különösen egy kandidátusi értekezés esetén furcsa, mely értekezés nyilván megvédésre került, és így konkrétan évszámhoz köthető. Márpedig Szabó M. kandidátusi értekezésének megjelölése mellől ugyancsak hiányzik ez az adat. Az meg kifejezetten figyelmetlenségnek tűnik, ha könyvek jegyzetek sincsenek évszámmal ellátva, vagy ahogy például a C.N.S.- és C.Sz.S.- közlések esetében még hozzávetőleges korszaki megjelölés sincs. S nem feltétlenül a diák figyelmetlensége, felületessége, hanem a bírálóé, aki ezt nem tette szóvá, és kifejezetten dicsérte a szerző által felhalmozott forráshalmot. Amiből azért az is kiderül, hogy az olyan áttekinthetőséget igencsak zavaró körülmény is elfogadható volt az egyetem számára, mint a források ötletszerű sorrendisége. Mert az, hogy abc-rendben nincsenek az biztos. S az sem került még utólag sem megjelölésre, hogy Rakowski vajon milyen keresztnévvel publikálhatott. Az, hogy a „Jegyzetek” közt egy szerző hol keresztnévvel, hol eltérő keresztnévvel, hol pedig keresztnév nélkül kerül feltüntetésre, szintén érdekes következetlenség.

Érdekes annyiban, hogy ismét csak az egyetem, illetve a kijelölt bíráló igénytelenségét jelzi ennek elfogadása. Ahogy azon is nyilvánvalóan átsiklottak, hogy a forrásadatok igencsak hiányosak az évszámok tekintetében, vagy például az i.m. rövidítés mögül is bizony gyakran hiányoznak az oldalszámok. Bár maga az említett rövidítés sem feltétlenül szerencsés, mert több munka említése esetén egy szerzőtől utólag esetleg zavart okozhat, hogy melyik mű is az éppen idézett. De tekintsük úgy, hogy az éppen aktuális utolsó. Az ezen pontok kiemelése talán tűnhet szőrszálhasogatónak, de vegyük figyelembe a korábban említett körülményeket annyiban, hogy egy jeles dolgozatról van szó. Tehát olyanról mely maximálisan kielégítette a befogadó egyetem formai és szakmai követelményeit egyaránt. Egyben pedig egy olyan dolgozatról, mely egy történelmileg értelmezhető és értelmezendő társadalmi folyamattal kapcsolatban született. S ebben az esetben bizony lényeges lehet, hogy a forrásmunka mely korszakhoz köthető, Annál is inkább lényeges lehet, mert azzal a Lengyelországgal kapcsolatos, mely a nyolcvanas években nagyon komoly társadalmi eseményeknek szolgált keretül. 

Ebben a tekintetben maximálisan egyet lehet érteni a bírálatot adó tanszékvezetővel, aki szintén kiemeli Lengyelország jelentőségét ebből a szempontból. Így a jegyzetek között megbúvó pontatlan Sztaniszkis-hivatkozás a katonai államcsíny felé vezető útról kifejezetten korleíró lehetne, ha tudnánk mikori a munka. Már csak azért is, mert a dolgozatban említett források ebben a formában aligha tekinthetőek napra késznek. Nyilvánvalóan nem a mai szempontból, hanem még a saját korához képest sem. Az ugyanis látszik, hogy a dolgozatról az első konzultációt már a diák ötödéves „korában” tartotta Fellegi Tamás. Ami egy technológiai egyetemen gyakorlatilag elképzelhetetlen lett volna. De nyilvánvaló, hogy a bölcsészethez inkább irodalmazási idő és elmélyült gondolkodás, mintsem technológiai kísérletek vezetnek. Ezek után különben kissé meglepő lehet az, hogy az orbáni dolgozat szakirodalmi háttere meghaladja szokásos szintet. Mert a hiányosságokat is figyelembe véve adódna a kérdés, hogy „akkor milyen lehetett a többi”.

Az is igaz, hogy a védésre jóval később, 1987-ben került sor, és nem az ötödik év végén. Már akkor, ha a Fellegi Tamás szignójával ellátott igazolás dátumainak, adatainak hinni lehet. Akkor, amikorra már rátekintése lehetett volna a dolgozat írójának arra a folyamatra, mely a Szolidaritás túléléséhez vezetett a hadiállapot körülményei között. Mert az említett Sztaniszkis-mű keltezése is ennyiben lett volna érdekes. Az évszámmal ellátott források és jegyzetek alapján ugyanis úgy tűnik, hogy azok zöme inkább 1981-es évszámmal bír, mint legkésőbbivel, és később, mintha ritkultak volna a források. Arra az időszakra, amikor a dolgozat első konzultációja megtörtént, és korábban kezdődik a ritkulás, mint a szakirodalom áttanulmányozása után tartandó második konzultáció megtörtént 1986-ban. Kicsit arra a különben teljesen emberi folyamatra hasonlítva, melynek lényege nagyjából az lehetett, hogy Orbán Viktor annak rendje és módja szerint bejelentkezett Fellegi Tamáshoz, aki nyilván jó szívvel fogadta a feltörekvő ifjút. Aztán a konzulens alighanem a kezébe nyomta a diáknak azt, ami a keze ügyébe került, illetve kiindulási anyagként fontosnak tartott, majd leültette a tanszéki könyvtárba azzal, hogy az itt található anyagokkal kiegészítve a korábban adottakat próbáljon valami dolgozatvázlatot összerakni. Aztán majd megbeszélik a továbbiakat. S a későbbiekben még hozzávettek pár forrást, miközben a lengyel helyzet vizsgálata továbbra is az 1980-1981-es évekre szűkül javarészt.

Ennek lehet szakmai igazoltsága, melyre azonban mintha nem történne utalás a dolgozatban. Az azonban továbbra sem érthető, hogy olyan alapvető formalitások, mint a tartalomjegyzék fejezet-, és alfejezet-címeinek valamint a dolgozat szövegének egyeztetési hiányosságai nem tűntek fel, nem kerültek javításra. Ismét csak jelezve azt, hogy az ELTE szakdolgozataival szemben az a formai következetesség sem volt alapvető követelmény, ami az áttekinthetőség érdekét szolgálta volna. Az a hiányérzet pedig lehet szubjektív, hogy az önigazgató mozgalmakra példának hozott Szolidaritás szempontjából alighanem lényeges lehetett a Wojciech Jaruzelski által fémjelzett korszak. A hadiállapot bevezetését követő állapotok, melyekről 1985 és 1987 között azért már szóltak a hírek a nagyvilágban. A dolgozat azonban csak valami homályos utalást tartalmaz, a következtetések között a mozgalmak felszámolásáról, illegalitásba kényszerítéséről. Ami talán nem is annyira a felületesség okán alakult így, hanem egy hallgatólagos alku miatt. Nem vállalva komoly kockázatot azzal, hogy a regnáló hatalom számára potenciális támadási felületet nyisson. Olyan konfliktust teremtve, melyből sem a diák, sem a konzulense nem jött volna jól ki. Egyfajta konfliktuskerülő öncenzúra-alkut kötve. Hiszen a bírálatban ezt már meg sem említik hiányosságként. Holott 1987-ben kizárt, hogy egy egyetemi tanszéket vezető tanárnak ez ne tűnt volna fel. 

Azonban kétségtelenül a kisebb ellenállást jelenthette annak a diáknak, akinek a talán akkor még csak potenciális munkahely, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézete igencsak sürgethette a diploma bemutatását. Így teljesen érthető, ha összeszedte amilye volt, és sebtében leadott valamit, amiben nem különösebben ügyelt a részletekre. Tudva esetleg, hogy az egyetem amúgy sem túl igényes a szakdolgozatokkal szemben. S tapasztalva talán ezt közvetve azáltal is, hogy a konzulens se nagyon sokat tépelődhetett az áttekinthetőség, a következetesség szabályainak betartása felett. Mielőtt pedig ebből bárki valami hihetetlenül negatív kritikát akarna kiolvasni, ez bőven belefér abba a korábban említett keretbe, hogy „teljesíteni, amit kell, és túlélni amit muszáj”. Nem különösebben foglalkozva azzal, ami az adott cél közvetlen elérésén, jelen esetben egy diploma megszerzésén túl mutat. Mert a dolgozat nagyjából ezt tükrözi. Ami csak akkor lenne baj, ha utána a dolgozatot nem a helyén kezelnénk, és ebből akarnánk messzemenő következtetéseket levonni a miniszterelnök jelenkori munkabírásáról, rendszerezettségéről, kitartásáról, stb. Ez azonban meglehetősen hibás lenne éppen úgy, ahogy riválisa, vagy bármely közszereplő esetében. 

A jelen helyzetet ugyanis aligha az évtizedes, diákvilágban nyújtott teljesítmények határozzák meg. Sokkal inkább az, hogy az adott politikai szereplő ma milyen teljesítményt nyújt. A régi szakdolgozatokat meg kár többet elemezgetni, mint ebből a szempontból érdemes. Mert könnyen előfordulhat, hogy a politikai közélet, és nem csak a politikai, morálisan elismert diplomás nélkül marad, ha mindenkiét visszavonják, aki „megúszósan” abszolválta a diákéveket. Ha pedig minden konzulensét is, aki átengedte ezeket a diplomadolgozatokat, akkor még furcsább képet kaphatnánk. Hiszen Orbán Viktor egykori konzulense, aki a legtöbbet tudhatott a dolgozat keletkezésének körülményeiről, ma miniszter. De, mint ígértem, igyekszem nem újabb összeesküvés-elméleti alapokat letenni ebben az írásban. Inkább csak jelzésnek szántam arra, hogy bizony sok szakdolgozatból következtetni lehetne, még a jeles dolgozatok esetében is, a megszületés vélhető körülményeire, és arra, hogy olykor maga a különben patinás egyetem is milyen mérhetetlenül lazán, mondhatni trehánysággal kezelte ezeket a dolgozatokat. De könnyen lehet, hogy a többi egyetemen készült számos dolgozat esetében sem kapnánk más eredményeket a boncasztalon. Akár a pécsi egyetem esetében sem, ahol csudák csudájára mégis megtalálták Rozs Szabolcs elveszettnek hitt dolgozatát.

Simay Endre István

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vitázni hajlandó vagyok. Személyeskedni nem.

      Törlés
  2. De erről legalább nem ordít, hogy másolat, s nem vált kámforrá.

    Emlékeim szerint a szakdolgozatokat erre specializálódott gépírónők (titkárnők, orvosok, ügyvédek melletti adminisztrátorok) kopogták le egy kis mellékesért. Akkor hogy nézhet így ki a laptükör?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annak idején a sajátomat magam gépeltem, de ebben tényleg a kisebbségben voltam. Viszont a követelmények ettől pont olyanok voltak,mint másnál.
      A PDF alapján a szakdolgozat a tartalomtól függetlenül olyan, ami hibákat másutt nem hagytak volna szó nélkül (duplázott oldalszám, évszám- és név-hiányok, stb.). Ami akkor is jelentkezett volna hibaként, ha az egészet kézzel írták volna, és a trtalomtól függetlenül.
      De a cél tényleg csak egyfajta témaillusztrálás volt inkább.

      Törlés
  3. A cikkben már felmerült a szakdolgozat igazolásának adataival szembeni esetleges kétely. Mint arra egy fórumon is kitért az egyik kedves olvasó, a dátumok, és Orbán Viktor életkorának összevetésével arra juthatunk, hogy 1985-ben Orbán Viktor harmadéves lehetett. Ebben az esetben a szakdolgozat a normál ügymenet szerint kerülhetett volna bejelentésre, konzultációra, majd védésre. Az igazoláson jól látható "V." ugyanakkor más forgatókönyvet sugall. nevezetesen azt, hogy az igazolás kiállításakor esetleg Orbán Viktor valóban ötödéves volt, és az igazolás visszadátumozásra került.
    Mintegy utólag "lepapírozva" a szakdolgozatot. S egyben elkövetve egy apró "elszólást" a papírmunkában. Ez a később írt, http://endresy.blogspot.com/2012/05/konyvtari-osszeeskuves.html címen olvasható cikkhezhez adott tucsiroli-féle megjegyzést is magyarázhatja.

    VálaszTörlés

Comments on Facebook