2012. május 20., vasárnap

Statisztikát, csak magamnak szépen...


A Magyar Nemzet hírei szerint az MTI ablakán befújt a hidegfront szele egy statisztikát a NAT támogatásáról. Éppen időben, mivel valahogy a korábbi írásban emlegetett vastaps nem igazán akar felharsanni. Az álló éljenzésről már nem is beszélve. Van akit a természettudományok kétséges kezelése, míg másokat az irodalomoktatás kötelező olvasmányai zavarnak. Márpedig elég csökkent hatásfokú az a tanulmány, amit a tanár hiteltelenül tud csak átadni tanítványainak. Akár azért, mert maga sem hisz a NAT remekségében. Akár azért, mert esetleg valóban olyan mennyiségű tananyagot akar betölteni a diákba, amire nem lát esélyt.

Így tényleg legfőbb ideje volt egy tanulmánynak, ami alátámasztja azt, hogy ez a NAT a lehetséges téridő összes lehetséges cselekvési síkjait áttekintve a legjobb, legtámogatottabb, és legüdvözítőbb. Már csak azért is, mert az utóbbiról mégis csak gondoskodhat a hittan kötelezővé tétele. Akár az egyház felügyelte erkölcstan keretében. A NAT tervezete szerint mindenképpen, míg a végleges verziót a tanároknak sem tartották szükségesnek megmutatni a kihirdetést megelőzően. Valószínűleg azért, mert az úgysem tartozik rájuk. Be kell tartaniuk, és kész. Különben is, mint azt az éppen aktuálisan felelős miniszter, Balog Zoltán is megállapította: időtálló és korszerű. Aki tehát ezt nem hiszi el, az járjon utána. Mármint utcát sepregetni, vagont pakolni, vagy hasonló. Mert tanárként nem biztos, hogy igényt tartanak majd a munkájára. De addig is szégyellje magát, ha nem ünnepel felállva.

Különösen most, hogy már a statisztika is azt mondja, hogy márpedig az nagyon jó. No nem a NAT, hanem az olyan jól megfogalmazott célkitűzések, mint a fontosabb tantárgyak alapismereteinek szükségessége. Arról a fontos megállapításról már nem is beszélve, hogy a tanintézet nem csak oktasson, hanem neveljen is. Mely megállapítás különben a pedagógusképzésben már évekkel, ha nem évtizedekkel ezelőtt is közhelyszámba ment. Aligha tekinthető tehát a jelenleg elfogadott NAT újdonságai közé. Persze van egy akár véletlen, akár szándékos elszólás is az MNO tudósításában. Miszerint „A Nemzeti alaptanterv prioritásait a kormányzati kutatás szerint az összes megkérdezett több mint kétharmada támogatja”. Amiből azért nem árt figyelembe venni azt a kitételt, hogy a kutatás kormányzati megrendelésre készült. Így talán érthető az is, ha kellően közhelyes esetleg az a kérdéssor, aminek eredménye az MTI birtokába került.

Azt ugyanis alighanem hiba lenne feltételezni, hogy az adatok nem tükrözik a kérdésekre adott válaszokat. Elvégre elegendő a megfelelő kérdéseket feltenni ahhoz, hogy olyan válaszok szülessenek, ami a támogatást biztosítja. Az adatok révén a statisztikának. A statisztika révén pedig az azt készítőknek. Ha ugyanis azt kérdezzük meg az emberektől, hogy az iskolának kell-e a felnőtt életre való felkészítéssel foglalkoznia, akkor borítékolható az igenlő válasz. Mert ez tényleg elvárható. Azt meg esetleg kínos lehet feszegetni, hogy ezt milyen módon tegye. Iskolai milíciákkal a megfélemlítettek és kényszeres szabálykomplexusosak társadalma felé a középiskolások alakiztatásával, vagy sem. Az ördög ugyanis gyakran még ilyen elnagyolt állapotban is ott lakik a szegletekben.

De más tekintetben sem feltétlenül kell elszakadni az elvárt eredményektől. Valószínűleg kevés szülő fogja azt mondani, hogy az iskolából kikerülteknek erkölcstelen kutyaütőknek kell lenniük, és lehetőleg legyenek zavart személyiséggel megvertek is. Kiegyensúlyozatlanok, és lelkiekben semmik. Így aztán nem nehéz olyan választ kapni, hogy sokan támogassák a diákok erkölcsiségének pallérozását, vagy testi-lelki gondozását. Azt pedig valószínűleg nem vették bonckés alá, hogy ehhez a kötelező hittant és az agresszív tornatanárt szeretné-e esetleg valaki körítésnek. Ahogy a szaktárgyakkal kapcsolatos elvárásokra is a mikéntek és hogyanok vizsgálatok adhatnának valós választ. Azt ugyanis senki nem vitatja, hogy a magyar nyelv használati szabályaira nem árt megtanítani a csemetéket. De a NAT-tal kapcsolatos kritikákban sehol nem lehetett megtalálni azt, hogy a nyelvtan megtanítását feleslegesnek tekintené bárki is. Azt azonban már többen kétségbe vonták, hogy ehhez a kiszemelt kötelező olvasmányokon keresztül vezetne-e az egyedül üdvözítő út.

Olyan ez, mintha azt kívánnánk megkérdezni, hogy meg kell-e tanulni magyarul? De arra már nem lennénk kíváncsiak, hogy mit is értünk ez alatt. Mert néha még azon is vita lehet, hogy végső soron mit tekintsünk az éppen aktuális magyar nyelvnek. Az ugyanis kétségtelen, hogy I. István királyunk igencsak bajban lenne, ha a ma Budapestjén kellene megélnie. Legalább akkora problémákkal küzdene, mint az, akinek az első magyar nyelvemlékek írott formái alapján kellene megtanulnia írni. Márpedig annak a kérdésnek alighanem teljes támogatottságot lehetne szerezni, hogy meg kell-e tanulni írni. De vajon miként oszlana ez meg, ha olyan kérdésekkel is kiegészítenénk, amik alapján esetleg a rovásírást tekintenénk igazán nemzetinek. Esetleg nyelvezetében a Corvinák világát. Hasonló a helyzet az olvasással is. Nem az a kérdés, hogy meg kell-e tanulni? Hanem az, hogy olyan példákon keresztül kell-e megtanítani, amivel azonosulni nem igazán fognak a diákok. Technikailag megtanulva, de funkcionálisan meg is utálva az olvasást.

Azért persze megnyugtató, hogy a sok akadékoskodó pedagógus, pedagógiát tanuló szülő, és kötözködő publicistával szemben van, aki megtámogatja a NAT világát. Ha már az ember néha úgy érzi, sakk-matt helyzetben vannak a tanulmányok, legalább a kormányzati kutatások alátámasztják a kormányzati döntéseket. Mert hova lenne a világ, ha már azok se tennék.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook