2012. május 27., vasárnap

Gyermeknap, Pünkösd, felelősség.

Forrás: Wikipedia
A naptár úgy hozta, hogy a Gyermeknap és a Pünkösd azonos napra esik az úr 2012-es évében. Ilyenkor az, hogy kinek mi jut először eszébe, kétségtelenül egyéni értékválasztás kérdése. Biztosan lesz olyan, akinek a saját gyermeke, és biztosan lesz olyan, akinek az Isten gyermekének tartott Jézus. Nekem egy régebben, 2006-ban írt cikk ugrott be először, melyben a szeret emberi, társadalmi szerepeit igyekeztem körbejárni. Mert a gyermekkel kapcsolatban azért a legmeghatározóbb érzés alighanem az, hogy mennyire nyilvánul meg feléjük szeretet, elfogadás. S persze az is, hogy a gyermek ezt mennyire érzi, mennyire tudjuk kimutatni a gyermekek felé. Igaz ez mind a családban, mind a társadalomban.

A gyermek társadalmi megbecsülését ugyanis aligha a lufiárusok területi előfordulási aránya fogja meghatározni hosszú távon. Hosszú távon semmiképpen. Hosszabb távra sokkal inkább az fogja meghatározni a gyermek életét, hogy mennyire képes betagozódni a társadalomba és társadalom mit tud nyújtani a felnövekvő generációknak. Egyfajta ígéretet téve a jövőre vonatkoztatva. Ahogy a rejtett tanterv is a sorok között működik, a társadalmi ígéretet sem feltétlenül az képviseli, ami a napi politikai kommunikációban elhangzik. Ahogy az egyház szerepét sem csak az jellemzi, amit a Szentlélek kiáramlásának ünnepén a templomokban prédikálnak. Sokkal inkább azok a gesztusok, amelyek a mindennapokban megjelennek. Ha ugyanis egyházi személy szeg meg emberi, vagy akár vallási normákat, akkor aligha fog hiteles képet megjeleníteni arról az eszmerendszerről, amit szóban képvisel.

Ugyanez igaz a köznapi politikában is, miközben tudjuk, a gyermekek felhasználása a politikában nem új keletű. Egyrészt úgy is, hogy egyfajta ígéretet tesznek arra nézve, hogy most ugyan szívtok, mint a gép, de a „gyermekeknek jobb lesz”. Arról azért nagyban hallgatva, hogy mitől lenne jobb, ha a ma bekorlátozza a jövőt. Mert a ma hiteleit holnap kell megfizetni. A ma hibái a jövőben is hatással bírnak. Tehát valójában a legtöbb esetben a gyermek, mint absztrakt túsz jelenik meg a politikában. A jövőbe vetett hit túszaként, melyben a hatalom sokszor volt a történelem során meglehetősen gátlástalan. Mint amikor már reggel mindent megígérünk a gyermeknek, és a ligetben akkor is megvesszük a következő luftballont, ha arra már kölcsönt kell felvennünk. Aznap kétségtelenül learathatjuk aznapra a legnagyobb népszerűséget. Azonban erősen kétséges, hogy amikor a kölcsönt vissza kell fizetni, akkor is népszerűek leszünk. A politika azonban sokszor bízik a manipuláció erejében.

Ez ugyanis a másik pont, ahol a politika a történelmi visszaéléseket képes elkövetni a gyermekek rovására. Egyfajta ideológiai pedofíliát követ el, és hatása sem sokkal kevésbé romboló. Természetesen itt nem arra célzok, hogy a társadalomnak ne lenne felelőssége a következő generáció nevelésében, és ne lennének olyan egyetemes értékek, melyek mentén ne lenne szükséges orientálni a gyermek személyiségét. De az is nyilvánvaló, hogy a társadalmi nevelés során óhatatlanul egyfajta szellemiségi tudásátadás is zajlik. Pontosan úgy, ahogy a családban sem lehet a gyermeket teljesen függetlenként kezelni a szülők világnézetétől, morális felfogásától. Ez egy természetes folyamat, és mert részben a társadalmi beilleszkedésnek is záloga, egyetemlegesen elítélni botorság lenne. Azonban nagyon komoly felelősséget jelent annak meghatározása, hogy ez milyen értékrend mentén zajlik. Akár iskolai rendezvényekről, akár ifjúsági szervezetekről, akár mozgalmi befolyásról legyen is szó.

Mert ezektől fog nagyban függni az, hogy a következő generáció miként fogja önmagát meghatározni a világ nagy színpadán. Azt, hogy milyen nézetekre lesz fogékony, és milyen nézeteket fog szinte ösztönösen elutasítani. S ez az a pont, ahol a politika gyakran visszaél a gyermekek veleszületett vágyával a csoporthoz tartozásra, a csoporttal való azonosulásra. Érthető módon különösen azok az ideológiák, melyeket el lehet adni az egyetemes és egyetlen jóként, illetve nagy tömegtámogatást lehet mögé, akár erőszakkal is, szerezni. Az ugyanis régi felismerés, hogy az a gyermek, akinek fiatalon természetes a társ kihasználása, vgy akár fizikai bántalmazása, az később könnyebben válik Spárta könyörtelen katonájává. Aki fiatalon megtanulja a szegregációt, az felnőttként is fogékonyabb lesz arra, hogy aszimmetrikusan ítéljen embertársaival kapcsolatban. Akár szélsőséges ideológiák mentén is elcsábulva.

Így egyáltalán nem érzem túlzónak a korábbi kifejezést. Az ideológiai pedofilia alighanem leírja azt a folyamatot, mely az ideológiai tanok fiatalokba plántálását jelenti. S a hitlerjugend példája mutatja, hogy még a sorozatgyilkosság is a palettára kerül. Ezért is jelenthet különös veszély abban, ha gyermekkórusokkal éltetettnek egyes ideológiai szimbólumokat. A gyermeknap kapcsán tehát nem csak a szeretet az, aminek eszünkbe kellene jutni, hanem a felelősségnek is. Annak a felelősségnek, mellyel társadalmi szinten tartozunk a következő generációnak.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook