Ferenc szólt a reformokról

Ferenc pápa megtartotta a Római Kúrián szokásos, karácsony előtti, pápai beszédet. Formálisan egyfajta eredmény-beszámolónak is tekinthető a 2013-ban indult vatikáni reformokkal kapcsolatban. Azonban sokkal inkább a mának szóló, és a jövő programját meghatározó üzenet. S amiről mag a pápa is azt mondta: sokaknak nem fog tetszeni.

Még akkor is, ha ez az üzenet inkább közvetetten érkezet. Azzal, hogy érthető, ha a reformok ellenállást váltanak ki. De ugyanakkor a reformok folytatását is említette. Így az ellenállás szinte permanens ellenállása lehet azoknak, akik zsigerből elutasítanak minden lényegi változást. Különösen, ha az a személyes hatalmukat, nehezen megszerzett, kilobbizott pozíciójukat veszélyezteti. Mert valószínűleg tévedés lenne azt hinni, hogy ez a fajta hatalomféltés csak a világi hierarchiákba betekert csavaroknak lenne a sajátja- Már csak azért is, mert az egyházi hierarchiák elég régóta fennállnak ahhoz, hogy bőven legyen idejük kialakítani az egyes, parciális, kontraszelekciós ösvényeiket. S ez független attól, hogy Jézus tanításai nem a hatalomról, a vagyonról, és mások megvetéséről, gyűlöletéről, kirekesztéséről szólnak. Akkor sem, ha Jézus nevében tagadták meg nem egy esetben az emberséget, a segítséget a szegényeknek, illetve az elesetteknek. Nem csak a történelemben, hanem napjainkban is. Elég a menekültekkel kapcsolatos álláspontokat, akár csak hazánkban áttekinteni. Ugyanannak a kereszténységnek az égisze alatt nyitották meg a pannonhalmai kapukat, amelynek nevében Erdő Péter a menekültek elutasítását, illetve a menekültek ellen uszító világi hatalom kiszolgálását hirdette meg. Talán nem volt véletlen az az elhatárolódással egyenértékű gesztus, amit az Orbán-Erdős páros felé gyakorolt a pápa májusban.

Mely világi hatalom, magát különben keresztények, demokratának és népinek hirdető szakosztálya részéről szintén olyan hangok síkoltottak elő, amelyek alapján az éhező gyermek tulajdonképpen megérdemli, mert csak rossz szokásból nyomorog. Miközben egy államtitkári banánhámozója gyakorlatilag meg is dicsérte a gyermekszegénységet. Felvetve különben azt is, hogy egy kádéenpés egyáltalán azonosulhat-e a pápai keresztényképpel? Hogy a különben lelkészként miniszter Balog Zoltán cselekedeteit már ne is emlegessük. Mert valószínűleg nem egy lapon, de egy könyvtárban sem emlegethető Jézus eredeti szellemiségével a szegregáció pártolása, a gyermekek kiválasztott néhányának demonstratív, hivalkodó megetetése, és a nemzeti elbutítás intézményesítése. Szemben azzal, hogy Jézus egyfajta tanítóként „működött” a saját korában. Meghallgatva és nem elhallgattatva az ellene szólókat. Már akkor, ha megtisztelték azzal, hogy szemében kritizálják.

Ahogy mostani beszédében Ferenc pápa is különbséget tesz az ellenzők csoportjai között. Megkülönböztetve az érvekkel, szemtől szembe vitatkozókat azoktól, akik csak a háttérben lapítva, hangulatkeltéssel, és obstrukcióval élve rombolják a pápa által is képviselt reformokat. Mely ellenállás talán speciális esete lehet az, amikor szemtől szembe bólogat valaki, majd hátba szúr mindent. Mint amikor valaki Jézusra és a kereszténységre hivatkozva tapossa meg, tapossa el a másikat. Így csak egyet lehet érteni Ferenccel, aki külön kiemelte, hogy nem optikai tuningra van szükség. Nem ráncfelvarrásra, és sminkelésre, hanem mélyreható, a lelket, a szemléletet elérő változásokra. Mely utóbbi valószínűleg hosszabb, akár generációkra kiterjedő folyamat lehet.

Amely idő alatt bizony előfordulhat, hogy a sok disznó mégis legyőzi a pápát, és konkolyt fog vetni az eredeti szándékok sorai közé. Elég annak az irányzatnak a sorsát látni, amivé Jézus tanításai váltak az egyházi keselyűk szárnyai alatt, vagy amivé a reformáció elvei, vagy akár diktátorfétiseket avató szolgái váltak az idők során.

Andrew_s