 |
| Forrás: Iiwallpapers |
S igen! Megjelent a színen Boross Péter! Aki véletlenül
nem találná ki, hogy kiről áradozott a karácsonyi írásában, annak elárulhatjuk
a nagy titkot. „Természetesen” Horthy Miklósról. Még a szenteste
napján. Ami alapján vagy gond van a kartárssal, vagy gond van. Mármint
Boross Péter kartárssal.
Azt ugyanis magától Horthytól tudhatjuk, hogy ő
meggyőződéses antiszemita volt. Országlása alatt olyan törvények születtek,
amelyek alapján alanyi jogon szorították ki a megélhetési perifériára azokat,
akik nem tudták igazolni: őseik karikalábon nyilaztak hátrafele. Esetleg
nyugatról települtek be, vagy a római birodalom zsoldosaként maradtak vissza. Ezt
követően a zsidó vallást megreformálni szándékozó, és a zsidó vallás tanításai
alapján tanító Jézus ünnepén Horthyt éltetni egy elég sajátos szellemi bakugrás
lehet a valamikor talán jobb napokat látott politikustól. Ha ezeket a jobb
napokat talán nem is egyformán tekinthetjük a nevezettel. Még akkor sem, ha
tudjuk: Boross Péter esetében a magában újra megtalált horthysta nem egy új
szindróma része. Már korábban is az erkölcs
magas fokának gondolta a rasszista államfő eszmeiségét. Akitől a sok
áradozás közepette sem tudta idézni azt a parancsot, amely a megszálló német
csapatokkal szembeni ellenállásra szólít fel. Márpedig nehéz lenne elképzelni,
hogy az 1945-ben még harcoló lakulatban szolgáló Boross Péter ne tudott volna
ilyen parancsról. Ha létezik.
A baj csak az, hogy Boross már a saját önéletrajzát sem
nagyon ismeri talán. Holott az, a Parlament honlapján, publikus. Még. Többek
között azt is onnan lehet tudni, hogy az említett felvidéken harcoló
alakulathoz azt követően csatlakozott, hogy a Zrínyi Miklós Honvéd Gyalogsági Hadapródiskolát
Németországba telepítették. Nyilván a németek jelenlétének teljes elutasítását
demonstrálva. De az említett 1945. januári időpont azért is érdekes, mert a
Szálasi-kormány 1944. október 16-án került hatalomra és csak 1945. március
28-án oszlatták fel hivatalosan. Boros Péter tehát egy hungarofasiszta kormány
harcoló alakulatához csatlakozott, és nincs információ a hivatalos
önéletrajzban az erre alkalmazott kényszerről. Egy olyan történelmi
pillanatban, amikor legfeljebb a katonai antitalentumok és a fanatikusok
hihették, hogy a szövetségesek haderejével szemben katonailag nyerhető a
háború. Az Antall-kormány egykori politikusa tehát vagy fanatikus volt, vagy
kocsmázott a tanulás helyett abban a bizonyos hadapród-iskolában.
De legalább a háború után tanulni kezdett. S ez is
valami. Különösen azért, mert a Rákosi-rendszer igen szelektíven kezelte a
háború során exponálódott figurákat. Akik letették a hűségesküt, azok még
verőlegények is lehettek az ÁVH-ban. Míg igen sokan mentek a levesbe. Akkor,
amikor Boross Péter 1951-ben jogi diplomát szerzett. Az is kétségtelenül
olvasható, hogy ügyvéd nem lehetett azért belőle, hanem tanácsi előadó, majd
főelőadó lett. Olyan időben, amikor az iskolai végzettségtől függetlenül gyári
udvartakarító lehetettek csak sokan. Magam is dolgoztam olyan, több nyelvet
beszélve, egy grófi családból származott el, és ezt a karriert futotta be a
doktorátusával. Olvasom aztán, hogy Borosst 1956 után először internálták, de
annak ellenére sikerült protekciót szereznie a 1960-as évek elejére, hogy
1959-ben még rendőri felügyelet alatt állt. A protekció pedig igen hatásos
lehetett, mert elindította azon az úton, amelyen „1965-ben a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóhelyettesévé,
majd 1971-ben igazgatójává nevezték ki”. Amikor talán nem kellett az MSZMP
tagjának lenni a vezető beosztáshoz, de az üzemi sokszög iránti lojalitás
bizonyítása mindenképpen szükségeltetett. Gyakorlatilag már középvezetőtől
felfele.
Ennek alapján aztán lehet szemezgetni a gondolatok
között. Mármint akkor, ha összevetjük Boross Péter mai álláspontjaival azt,
amit a világ tudhat róla. Ha 1945 után valóban egy szellemi züllés következett
be, akkor ennek ő, a jelek szerint aktív, 1971-ben már igazgatói játékosa volt.
Ha elfogadjuk, hogy a kádárizmus körülményei között első volt a rendszer iránti
lojalitás, és csak ezt követte a tehetség, akkor az az igazgatói beosztás, de
más a korábbi beosztások is igen fejlett lojalitásról árulkodhatnak.
Alternatívaként az a történet nem igaz, hogy Kádár rendszerében elnyomták a
tehetségeket, és csak a politika iránt elkötelezettek lehettek kontraszelektált
vezetők. A kettő egyszerre, tekintettel arra, hogy egymásnak ellentmondó
ítéletalkotást feltételeznek, nem igazán lehet igaz. Egyébként még az 1980-as
évek elején is igaz volt, hogy számított a KISZ-, illetve MSZMP-tagság,
valamint a szülők munkássága az egyetemi felvételin. Csak már nem volt
egyértelműen elutasítási ok.
Ennek kapcsán különben maga Boross Péter írja, bár a
történészekkel kapcsolatban: „a
valódi szakembereket pedig elüldözték, hallgatásra ítélték, eltüntették”. A
fentiek alapján tehát ő azt a kategóriát képviselte, akit nem üldöztek el, és
el sem tüntették. Hanem kineveztek igazgatónak. Puszta elnyomásból és
mellőzöttségből. A kádárista korszak sínylődőjeként. Hacsak nem az a problémája
az öregfiúnak, hogy nem sikerült hadapródnak maradnia. S akkor még akár
deportálásügyi főminiszter is lehetett volna. Jézus meg forogjon nyugodtan.
Karácsonykor.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése