A lelki határbontás jó lenne

December 3-a a fogyatékkal élők világnapja. A Wikipedia szerint a rokkantak napját váltotta le a politikai korrektség (PC) jegyében. Noha valószínűleg számos szóösszetételben furcsa eredményt adna a PC-átírat, azért a fogyaték, és a hétköznapi életben használt rokkant kifejezés között tényleg jelentős az eltérés. Ahogy az „átlag” és a „fogyatékos” emberek között is.

Noha más jellegű a különbség. S az idézőjel sem véletlen. Tökéletes ember ugyanis leginkább a mesékben fordul elő. Meg a faji demagógiákat hirdetők szólamaiban. Annak ellenére ugyanis, hogy a jól látható problémák valóban első látásra megkülönböztethetővé tehetnek embereket, azért az átmenet sokszor tűnik folyamatosnak. Különösen a szellemi teljesítőképesség terén. De a para-olimpiák résztvevőit látva, más tekintetben is. Valamiért mégis igen komoly gátlások működnek. Valószínűleg mindkét oldalon. Elég ehhez, ha ki-ki leltárt csinál magában arról, hogy mikor segített utoljára egy látássérültnek, segített tolni egy kerekesszéket, illetve milyen szívesen segít valakinek, akinek kérdését a torkához tartott segédeszköz teszi érthetővé a városi forgatagban. S ebben a tekintetben egy kicsit egyet lehet érteni a Magyar Református Szeretetszolgálatnak az MTI által közreadott véleményével. Annyiban, hogy valóban létezik egy szemléleti, illetve sokszor emberi, az ő megfogalmazásukban lelki határmezsgye.

Ennek megléte valószínűleg nagyon sokszor érthetetlen, és szinte mindig felesleges. Akkor mindenképpen, amikor a másikban az embert kell(ene) tisztelni. Így az a törekvés mindenképpen indokolt lehet, amely ezt a hétköznapi, belső akadálymentesítést szolgálja. Az egyházak és a pártok részéről egyaránt. Azonban éppen a hétköznapok politikája az, amellyel igen jelentős ütközések is tapasztalhatóak ezen a téren. Az ugyanis kétségtelen, hogy a másik ember egyenrangú kezelését szolgáló szemlélet kialakításában az iskoláknak kiemelkedő szerepe lenne. Beleértve azt is, hogy azon tanulmányok esetében, amikor indokolatlan az elkülönített oktatás, akkor ez ne is következzék be. Alig valószínű ugyanis, hogy a láb elvesztése indokolhatná a szegregációt a matematika tanításakor. Már akkor, ha az iskola különben akadálymentesített. Már akkor, ha nem éppen az oktatásért felelős minisztertől hallanánk olykor olyan szólamokat, amelyek az iskolai szegregáció kritikátlan pártolását sejtetik. Az persze ez utóbbi esetben legfeljebb hab lehetne a tortán, hogy az Emmit vezető miniszter református lelkészként teszi ezt.

Így a Magyar Református Szeretetszolgálatnak talán nem is kellene messzire mennie a lobbizáskor. Annak elérésére, hogy az iskolák egyre nagyobb része legyen akadálymentesített, illetve alkalmas arra, hogy az integrálható oktatási pontokon valóban megvalósulhasson az integrált oktatás. Bízva abban, hogy az a gyermek, aki fiatalon megtapasztalja a kritikátlan, és sokszor oktalan távolságtartás értelmetlenségét, felnőttként jobb, elfogadóbb ember lesz. Aki aztán a saját gyermekei esetében sem fogja azt a nézetet képviselni, hogy a problémák elhallgatása, elrejtése egyenértékű a problémák megoldásával. Ezzel, emberségből lényegesen többet adva a gyermekének, mint a legutóbb Lázár által felmagasztalt keresztényi gyermektípus kiesztergálása.

Nem feledve persze, hogy Lázár és Balog is annak a kormánynak tagjai, amelyben ez az egyengondolkodású tömegbázis-nevelés a központi irányvonal. Cseppet sem cáfolva azokat, akik szerint az oktatáspolitika hűen tükrözi a diktatúra felé haladó kormányzat, minden mást elnyomni szándékozó, menetelését. A hétköznapok szólamaitól függetlenül. Ahogy azoktól teljesen függetlenül, a fogyatékkal élőkkel szembeni szemléletet is hűen tükrözi az, ahogy a köztereken, a közlekedési lehetőségek kialakításakor alakul az akadálymentesítés helyzete. Az Együtt például arra mutat rá ezzel kapcsolatban, hogy a metró felújításának tervezésekor a megállók egy részénél kihagynák az akadálymentesítést. Spórolásból. Vagy felelőtlenségből. Vagy nemtörődömségből. Miközben alig lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy stadionok helyett szinte biztosan erre költene a kormányzat akkor, ha Orbán bármelyik gyermeke, rokona, ismerőse, strómanja olyan helyzetben lenne, ami ezt indokolná.

Andrew_s