2016. december 1., csütörtök

Gyárfás búcsúkorbácsa

Gyárfás lemondott. Ez idáig talán rendben van. Még azt sem mondhatnám, hogy egy szimpatikus vezető távozott a jól megérdemelt posztjáról. Valamiért mégis nehéz szabadulni a gondolattól, hogy egyfajta sakkjátszma zajlott, és egész egyszerűen levették a tábláról. Miközben a lemondását szorgalmazó sportolók akár egy vereséggel felérő győzelmet is arathattak.

Föld S. Péter is valami olyasmire célzott egy publicisztikában, hogy a sportolók nem győzhetnek, ha a hatalomnak ez nem érdeke. Alkalmasint nemhogy egy háborút, de még egy csatát sem igazán tudnak megnyerni a hatalom ellenében. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a versenysport valószínűleg elég egyszerűen szabályozható a pénznek nevezett erőforrásokkal. Mert a grundfoci lehet, hogy el van jelentősebb külső források nélkül, és a hobbiból sportolásért még akár fizetnek is a sportolók, de nehéz elképzelni, hogy utánpótlás neveléstől a több ezres, netán százezres nézőszámot befogadni képes létesítmények megépítéséig a jegyárakból finanszírozható a versenysport. Lehet, de nem tartom valószínűnek. A szponzoroktól sem igazán várható el, hogy a hatalmi szelekkel szembe támogassanak valamit. Ez is lehetséges természetesen, de azért nem tűnik túl életszerűnek.

Amikor Gyárfás leköszönése felett örömködnek néhányan, azért talán ezt is érdemes figyelembe venni. A nagy tükörbenézés helyett valószínűbb, hogy maradt, amíg maradnia rendeltetett, és ment, amikor a hatalom kihátrált mögüle. Valójában a le nem mondásainak a története sokkal jobban jelzi az önálló döntéseinek a lehetőségeit, mint a mostani lemondás. Elég arra emlékezni, hogy a hazai úszósport kapcsán a botránynapló lapjai sem makulátlanul fehérek. Elég az akkortájt elég nagy port kavaró és örvényeket vető Kiss-botrányra emlékezni. Ha Gyárfás akkor, annak hatására lemond, akkor talán még egy morális piros pontot is begyűjthetett volna. De erre nem került sor. Nem a piros pontra, hanem a lemondásra. De még arra sem, hogy komolyan felajánlotta volna a lemondását. Akkor, talán éppen azért, mert a kormány nem igazán érezte szükségét a nők elleni erőszaktól való látványos elhatárolódást, Gyárfásnak maradnia kellett. S Gyárfás maradt is.

Holott stratégiailag akkor jobban járt volna a távozással. Amellett, noha minden tiszteletem a medencében versenyzőké, a jelen helyzet társadalmi üzenete a fasorban sincs ahhoz képest. Akkor a társadalom felé is megüzenhette volna: a nők elleni erőszak nem bocsánatos bűn. Most, a jelen helyzetben inkább a gladiátorok lázadásának hódolt be. Olyan körülmények között, amikor a legjobb úszók, és nem csak az úszók sporteredményeire is igaz, hogy percéletű érdeklődést csiholnak ki a nagyérdeműből. Amikor van egy nemzetközi terepen elért sportsiker, akkor sokan felkapják a fejüket, és akár még a körutat ellátják forgalmi dugóval. Aztán a harmadik napon a csoda elmúlik, és minden megy tovább. Valójában a sikerek felett ugyanúgy átsiklanak a hétköznapok, ahogy a kudarcok, a meghátrálások felett. Ha az utózöngéket nézzük, az utcai, közlekedési beszélgetések foszlányait hallgatjuk, akkor már az Olimpia sem igazán kerül szóba.

Miközben természetesen sokakban azért ott motoz az is: a versenysportolók java része nem a saját költségén versenyez, és nem hobbiból műveli a sportot. Sok szempontból ugyanolyan közfellépő, mint egy artista, egy színész, vagy akár egy politikus. S igen, elfogadom, hogy nálam nagyságrendekkel gyorsabban úszik, fut, gyalogol bármelyikük. De ezért fizetik. Ahogy a sportvezetőket pedig azért, hogy az adott körülmények között érje el a legnagyobb felhajtást, reklámot, és a legjobb eredményt. Ezen a gondolatsoron persze eljuthatunk odáig is, hogy Gyárfás jelenlegi lemondása pontosan ezt a célt szolgálta. Az úszók fellépése biztosította a felhajtást. A napokig tartó ide-oda üzengetések pedig azt, hogy az úszók megkapták a mindenkinek kijáró pár perces hírnevet. Így a reklámértéke láthatóan elég jó volt. Az úszók is megkapták a maguk eredményét. Látszólag.

Valójában könnyen lehet, hogy egy igen komoly korbácsot kaptak. Ha ugyanis ezt követően elmaradnak a nemzetközi és hazai sporteredmények, akkor ott lesz a retorikai korbács a sifonérban. Az, hogy: „na hol vannak az eredmények Gyárfás nélkül?”. S erre nem lesz jó válasz az, hogy akárhány évvel korábban, amikor még Gyárfás a posztján volt, akkor ezt, vagy azt elértek. Ebből valójában nem igazán lehet jól kijönni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook