Anti-Karácsony 2016

Forrás: dark.pozadia.org

A Karácsony nem mindenkinek ugyanazt jelenti. S nem vallási, hanem elsősorban emberi okokból. Erről alighanem a krízises esetekkel foglalkozók tudnának sokat mesélni. Azok, akik a jelen valóságból a fátyol mögé kilépőkkel, az erre kísérletet tevőkkel találkoznak. Mondanám, hogy foglalkoznak, de ez alighanem túlzás. Van egy pont, amikor már csak a biológiai létért folyik a harc. Bízva a lélek, a szellem egyfajta öngyógyító erejében. Időnyerés a következő ugrás előtt.

Nem véletlen, hogy a Karácsony az az ünnep, amikor az „örülj wazze!” közhangulatának búcsút mondók közül sokan valóban kísérletet tesznek erre a végleges távozásra. Így volt ez évekkel korábban is. S ez tavalyig sem sokat változott. Érthető okokból, mert az emberek valójában nem sokat változnak. Úgy általában. Akinek a világképében valós alternatíva az öngyilkosság, az számol vele. Akkor is, amikor az éves leltárak készülnek. Nem véletlen talán, hogy a Szilveszter éjszakája is egyfajta csúcspont. Azonban az inkább a sikerek hiányáról, míg a Karácsony inkább az emberi minőségről szól. Elvégre a Karácsony a szeretet ünnepe. Sokaknak a pedig a szeretet hiányának az ünnepe. Mely sokadalomba nyugodtan besorolhatóak azok is, akik csak egyvalakit szeretnek. Önmagukat. Mely esetek közé nem csak a klasszikusan nárcisztikus figurákat sorolnám be, hanem azokat is, akik örömmel, illetve kárörömmel tipornak át másokon. Önmaguknak bizonyítva elsősorban, hogy ők milyen faszagyerekek. Mert újabb tíz centivel nőtt az önbizalmuk.

Elsőre talán most sokan azt gondolják, hogy ha valakik, hát ők biztosan nem próbálják ki a szárnyatlan repülést a tízedikről. De ez nem annyira igaz. Az önbizalom halmozásának is van egy határa. A demonstráció lehet önmagáért való, de azért sokan szeretnék ezt, ha másért nem, az elismerésért, mások számára is nyilvánvalóvá tenni. Elég egy despotikus vezetőre gondolni ahhoz, hogy ezt elég gyorsan beláthassuk. Ám mi történik akkor, ha a szellem még épen maradt néhány bugyrába beüt a ménkő. Elterjesztve azt a különben valós gondolatot, hogy „papa, téged csak a pénzedért szeretnek”. Vagy azért sem. Amikor már csak statiszták, és az elnyomottak tapsolnak. Ilyen esetekben bizony elpattanhat az a vékony cérna, amin az önpusztító őrület, és a valóság között egyensúlyoz a személyiségük. Ehhez különben, akármit is gondol a nyájas olvasó, nem kell a politikai vezetőkre gondolni. A jelenség akkor is igaz, ha despota, ám megvetett családfő az illető. Ezért nem is annyira véletlen, ha látszólag sikeres emberek indulnak neki a gravitáció tesztelésére. Egyébként már az is a környezetükből gondosan kiölt szeretet egy biztos jele, ha eljutnak idáig. Egy szerető környezet ugyanis még időben szólhat, időben figyelmeztethet.

Míg más esetekben, esetleg, időben menekülhet. Mert az egyik oldalon a megnyomorító despotizmus sem boldogít, de a megnyomorítottak sem boldogok. Talán az sem teljesen véletlen, hogy a Karácsony nem csak az életből kilépők számában, hanem az útra kelőkében is jeleskedhet. Azok számának emelkedésével, akik a látszólag létező, de valójában kriptahangulatú, elnyomó, frusztráló, a személyiséget pörölycsapásokkal püfölő családot cserélik fel szinte bármire. Akár a magányra is. Ami, mint tudjuk, nem feltétlenül jó tanácsadó. Míg mások látszatkapcsolatokba, egy éjszakás menedékek sorára, vagy olykor az utcára cserélik fel a lelki nyomortanyát.

Most persze jöhetnének azok a hétköznapi okosságok, amelyek alapján „nyújtsd ki a kezed”, meg légy empatikus. Meg a másik orcádat is. Meg fordulj az elesettek felé. Meg hasonlók. S talán még hasznosak is ezek a tanácsok. Kezdetben. De amikor már nekiindul valaki, akkor már fabatkát sem érnek. Addigra szakad a cérna. Addigra már sokan azt sem hiszik el, amit a környezetük kérdez. A futólag, félrenézve elhadart „hogy vagy?” komolyságát látják a színfalak mögött. Akkor is, ha az nincs ott. Ez van. A világ nagyjából ezt tudja nyújtani. Úgy általában. Mármint akkor, ha valaki azt az „örülj wazze!” elvárást nem tudja kellő beleéléssel, önbecsapással kezelni. Nem sok az, amit talán tényleg megtehet valaki. Leginkább az, hogy ha most a saját útjára ismer, akkor megtorpan kicsit. Akkor talán elszabadul az öncsodálat tükre elől, és kilép a sehova vezető bizonygatások örvényeiből. De ha nem, hát nem. Azért a Karácsony az övék is. Ha nem is akarnak mit kezdeni vele.

Andrew_s