Sőt! Nem csak le, hanem körbe is. Körkörösen. Kiverve a
biztosítékot most hirtelen: a nemzeti szövegértési, és általában, oktatási eredményhalmaz
apróka. Vagy annál is kisebb. Immár számokban is kifejezve, hogy a funkcionális
analfabéták országa vagyunk. Azonban ez egyrészt csak egy állomás, másrészt
nem a végállomás. Bármilyen magasra is horgad az indulat.
Alkalmasint mindenfele. Az egyik oldal kizárólag az
Orbán-kormányt teszi felelőssé, míg a másik, a kormányzati, a felmérés
módszertanában, no meg az elődkormányokban látja a problémát. Azonban nehéz lenne, tiszta lelkiismerettel, akár
az egyik, akár a másik vélemény kizárólagossága mellett lándzsát törni. Azt
ugyanis nehéz lenne őszintén állítani, hogy az Orbán-kormány oktatáspolitikája
a remeklés maga. A persely-páter vezette minisztérium által képviselt, és immár
második ciklusban érvényesített oktatáspolitika elévülhetetlen érdemeket
szerzett a zuhanórepülés demonstrálásában ezen a téren (is). A kétségtelenül
régóta lefele csúszó oktatást szinte szabadesésbe sikerült taszítani az utóbbi
években. Azonban ehhez maga az oktatási lózungpolitika kevés lett volna, és
sohasem jöhetett volna létre, ilyen mértékben, számos terület hallgatólagos,
illetve tevőleges támogatása nélkül. A minisztérium közzétehet idióta oktatási
terveket, alkothat az oktatást nem igazán támogató háttérrendszert, és a
frontvonalba küldhet olyan politikusokat, mint az oktatáspolitika éjszakáját
képviselő Hoffmann Rózsát, vagy az önnön butaságára még büszkén fel is néző
Czunyinét. A másik serpenyőben mindig is ott lesznek a többiek.
Ott lesznek azok a tanárok, akik mindezt éveken keresztül
szolgailag végrehajtják. Akik még sutyiban sem tesznek kísérletet arra, hogy
megtanítsák a diákot olvasni, számolni, gondolkodni. Nem a remekbe elcseszett
tanterv mentén, hanem az érdeklődést felkeltve, a diák látókörét szélesítve.
Tisztelet természetesen a kivételeknek. akik a jelek szerint túl sokan nem
lehetnek. Aztán persze ott vannak a tanárokat képviselő ilyen-olyan
szervezetek, akik olykor már majdnem sztrájkolnak, vagy esetleg sztrájkolnak
is. Olyan hihetetlen agilitással, hogy még a tanárok nagy részét sem képesek
megnyerni az ügynek. S természetesen ott vannak a szülők, akikkel igen sokszor
igen magas lóról kommunikálnak az előbb említett tanárszervezetek és tanerők.
Nem partnert, hanem az önmegvalósítás, és önfényezés zavaró tényezőit látva a
szülőkben. Akik természetesen maguk, de a jelenlegi tanárok is, a korábbi oktatáspolitikák „végtermékei”.
Alig kevésbé funkcionális analfabéták, és a saját bőrükön is megtapasztalhatták
a társadalom tudást elismerő mércéjét. Azt, hogy a bő nyállal elkövetett
helyezkedés milyen viszonyban van a szellemi eredményekkel. Úgy általában. A
hétköznapokban.
Az Orbáni kultúrharc tehát ráerősített egy folyamatra, de
a folyamat nem idén indult. Ezt még a címében az orbáni oktatáspolitikát
kritizáló írások egy
része is elismeri. S valóban. 2000 körül már látszott, hogy igencsak baj
van az oktatáspolitikával. Nem sokkal később már az is látszott, pont az érettségi
rendszerrel kapcsolatban, hogy baromi nagy baj van. Egy olyan
minősítő rendszerrel is többek között, amely jószerével a vizsgán való
megjelenés képességét már elégséges eredménynek tekintette. 2009-ben a
felsőoktatásba már bekerült hallgatók esetében külön ki
kellett emelni, hogy miként járjanak el azok, akiknek a középiskolai
tanulmányai során, de az érettségin sem derült ki az olvasási, szövegértési,
számolási képesség-problémájuk. A teljes oktatáspolitika szintjén feledkezve
meg édesdeden annak az elemzéséről, hogy miként is jutottak túl a
tanulmányaikon az említett képességek zavaraival. Úgy, hogy nem tűnt fel sem a
tanároknak, sem a vizsgáztatóknak. De még az érettségin sem okozott észrevehető
hátrányt számukra. Hét évvel később rácsodálkozni a kialakult helyzetre kissé
anakronisztikusnak tűnik. Holott a 2009-es hivatalos tájékoztató alapja 2005.
évi CXXXIX. törvény volt. Így az említett tendencia nem is hét, hanem alsó hangon
tíz éve ismert lehetett.
S igen. Az Orbán-kormány hivatalba lépésekor is ismert
volt. Valóban nem gátolta volna semmi, hogy megpróbáljon ellene hatni a
tendencia erősödésének. Mert aligha lehetne azt állítani, hogy az oktatás ideológiai
beszűkülése, az iskolai kontraszelekció fokozódása, az alternatív oktatási
lehetőségek kizárása, a nemzetközi felmérésben kapott eredményekre adott
álságos válaszok bármit is segítenének. Rontani ellenben sokat rontanak. S mert
a jelen érettségizői lesznek a holnap szülőgenerációjának tagjai, a probléma
inkább mélyülni fog a közeljövőben. Különösen akkor, ha nem csak a kormány
feledkezik bele az egymásra mutogatás nemzeti társasjátékába, hanem azok is,
akik tehetnének valamit. A sápítozás helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése