Soltész: egyházi gyermekeszterga kell

Kép a Gattaca című filmből

Soltész Miklós, a kormány egyik csúsztatásügyi megbízottja elmondta az ő védőbeszédét az egyházi oktatás mellett. Valószínűleg azért is érezte ennek égető szükségét, hogy az Emmi részéről is támogatásáról biztosítsa Lázárnak az oktatási kereszténységet favorizáló kijelentését. Ami már önmagában is lehet jelzésértékű.

Lázárt ugyanis időről időre úgy emlegetik, mint Orbán egyik lehetséges váltóemberét. S ennek nem mond ellent az, hogy egy másik potenciális kihívót, Rogánt, mesterien hagynak leamortizálódni a különböző gazdagodási ügyekben. A kremlinológia szabályai szerint ugyanis könnyedén lehet, hogy a lázári ötletelés melletti erőteljes kiállás egyfajta előzetes helyezkedésnek is tekinthető. Az oktatási ügyek kapcsán is egyre jobban arcát vesztő Balog Zoltán helyére ugyanis miniszter is kellhet majd egy új kabinetben. De Soltész nyilatkozata azért a Fidesz, illetve Orbán frissen megtalált vallásos konzervativizmusába is beleillik. Amire Orbánnak már csak azért is szüksége van, mert szüksége van a hazai egyházak támogatására. Még akkor is, ha ez nem totális. De nem engedheti meg magának azt, hogy a menekültkérdésben mellette hitet tevő, és ezzel még a pápával is szembe menni hajlandó Erdő Péternek, vagy a neohorthysta körökkel is kapcsolatot tartó reformátusoknak elengedje a kezét. Ehhez pedig gesztusokra van szükség. Leginkább forintra váltható gesztusokra. De azért az ideológiai sem semmi. Az oktatási intézmények pedig mindkettőt lehetővé teszik.

Soltész azért persze nem csak a kremlinológiai összefüggések alapján értékelhető kijelentéseket tett, hanem olyan adatokat is közölt, ami mellett nem érdemes szó nélkül elsiklani. Szerinte „az emberek több mint fele hívőnek tartja magát”. Ami akár igaz is lehet. Különösen olyan politikai környezetben, amely egy felmérés esetén ezt várja el. Ugye még emlékszünk az egyetemek egykori versenyére a KISZ-tagsággal kapcsolatban. Amikor az egyetemi ifjúság több mint kétharmada volt ezek szerint kommunista. A választásokat meg rendre magas támogatottsággal nyerte az állampárt által is támogatott jelölt. Már csak azért is, mert más nem igazán vált jelöltté. Akkortájt talán ugyanazok vallották magukat bősz ateistának, akik később el nem mulasztották volna a vasárnapi jelenlét-demonstrációt a templomban. Az elvárt válaszok ismeretében az ilyen önbevallások pont annyit érnek most, mint negyven éve. Még akkor is, ha mindenkor alkothatják egy hatalmi döntés hivatkozási alapját. Különösen, ha nem részletezzük, hogy miben hisz az, aki hívőnek tekinti magát.

Azért minden esetre mutathat az is valamit, amit Soltész rémesborzasztócsúfság gyanánt tett hozzá a hívők arányához. Miszerint „csak a gyerekek 12-13 százaléka részesül egyházi nevelésben”. Ami a családoknak azt a döntését is takarhatja, ami a hitélet megvallása mellett a hierarchikusan kontraszelektált egyház felügyelte iskolákat elutasítja. Mert a hit Istenben (bármelyikben) korántsem azonos az egyházba (bármelyikbe) vetett bizalommal. Különösen akkor nem, amikor egyik másik egyház egyértelműen a hatalom vitorláit, illetve szólamait fújja. Ezt támasztja alá az is, hogy Soltész szerint a jelenlegi Orbán-kormány uralma alatt „a gyermekvédelem területén négyszeresére, a nevelőszülői ellátásban pedig körülbelül nyolcszorosára nőtt a katolikus és protestáns felekezetek szerepvállalása”. Jelezve, hogy akkor, amikor a család befolyása csökken, illetve megszűnik a gyermek iskoláztatásában, akkor a megjelenik az egyházi túlsúly. Érthetően. Mert az a gyermek, akit a hierarchia feltétlen tiszteletére és az ideológiai alávetettségre szocializálnak, az aligha fog kételkedni a hatalom mindenhatóságába, a kinevezés és nem érdem útján elvárt tekintélybe. Különösen akkor lehet ez hatékony, ha a családnak esélye sincs ezt valamilyen módon kompenzálni, korrigálni. Ezért ebben az esetben, az állami gondoskodásban felnövő gyermekek esetében Soltész hivatkozása arra, hogy a szülőknek joguk van a meggyőződésük szerinti iskola választására nem más, mint a szokásos csúsztatások egyike.

Ahogy az is, hogy szerinte nincs világnézeti semlegesség. Ami egy adott emberre nyilvánvalóan igaz. Ám egy ország oktatási rendszerére nem lehet igaz. Csak abban az esetben, ha az egész oktatási rendszer egy adott ideológia, világnézet megtámogatására, most a keresztényi gyermektípus kialakítására, szervezett agymosoda.

Andrew_s