 |
| Ételért az éjszakában Forrás. Ételt az Életért Alapítvány |
A Karácsony nem mindenkinek hoz felhőtlen időtöltést. Kövér
László, a hatalom házmestere számára például az üldözési mánia kívánatosságának
ideológiáját
hozta. S az afeletti feszülést, hogy milyen rossz is az EU-ban. Neki.
Talán. Talán mert kevesebb hasznot zsebelt be az uniós pénzekből, mint a hazai
oligarchia, a lokál-Döbrögik nagy része. Így aztán a házelnöknek minden falat
keserű, és a tál tele van moslékkal.
Szinte már látom, amint a karácsonyi vacsora alkalmából
az európai polgárok milliói négykézlábra ereszkednek, és a szájukat habosan
elhagyó „Éljen Orbán!” sóhajt követően beledugják fejüket a moslékos tálba. De
ez a kép valahogy nem tűnik túl életszerűnek. Még akkor sem, ha megfestése
szinte biztos elismerést jelenthetne. Díszkiállítást Felcsúton, és díszhelyet a
diliházban. Mindamellett elfogadom, a fentebb említett okból, hogy Kövérnek
telve az ő lelke irigységgel, és ezért a falatok keserűek. Elvégre nincsenek
publikus százmilliárdjai és vitatható alapterületű lakásai. Tulajdonképpen az
ellenzéknek, vagy legalább valakinek igazán rá kéne nyomulnia Kövér anyagi
helyzetére. Ne érezze már a szegény házelnök oly elhagyatottnak magát, hogy őt
már az oknyomozók se sokat vegzálják. Különösen így Karácsony táján lehet az
elhagyatottság rossz tanácsadó. Egy olyan házelnöknél, aki szeriont minden
moslék, amit nem ő, esetleg az ő szeretett vezére, talál ki, és akinek még
emlékezhetünk a köteleket emlegető szövegére, inkább legyünk emberségesek. Mert
ebben a helyzetben mi más lehetne az említett oknyomozás, mint emberséges
cselekedett. A frusztráció, az elhagyatottság-érzés csökkentője szegény Kövér
Lászlónál.
Aki nagyon egyedül érezheti magát. Legalább annyira, mint
Orbán Viktor a népszavazás éjszakáján. Amikor az érvénytelen népszavazást
kellett érvényesként előadnia, és a minősíthetetlen eredményt minősített
többségnek hazudnia. Melyre azóta is bőszen hivatkozik mind a pannon géniusz,
mind a hívei. Köztük Kövér is. Aki szerint a zemberek nem kérnek abból a
moslékból, amit az unióban főznek. Ellentétben azokkal, akik nem ilyen fennkölt
barmulásokkal foglalkoznak. Mondjuk, azért, mert a napi túlélés a napi
cselekvésük tétje. Egyik napról a másikra tengődve a robogónak hazudott magyar
gazdaság füstjében eltévedve. Amiről olykor nem is lehet eldönteni, hogy a
robogó kipufogógáza, vagy a lerobbant gyorsnaszád elsüllyedés előtti utolsó
füstfoszlánya. Mely toporogva-robogás „mellékhatásaként” egyre szélesedik a
leszakadók, az elszegényedettek köre. Azok között, akik még az országban
laknak. Állandóan, és nem csak az ünnepekre hazalátogatva.
Mert miközben Kövér az uniós moslékkal van elfoglalva,
ezrek állnak ételért sorban. Nem egy esetben órákig. Akár már nyolc órával az
ételosztás hivatalos megkezdése előtt, hajnali
háromkor is megnyitva a sort. Mert a sorban állók ehető, emberi kaját
kapnak a nélkülözőket is emberszámba vevő szervezetektől. Azoktól, akik a
humánumot nem csak onnan ismerik, hogy láttak már arról olvasó emberről
fényképet, hanem onnan, hogy naponta gyakorolják. Ami elég nagy különbség a
hatalom hivatalos álláspontjához képest. Amely szerint éhezni emberi jog,
illetve esetleg rossz szokás csupán. Elvégre mindenki annyit ér, amennyit
harácsolni képes. Olyan körülmények között, amikor az képes harácsolni, akinek
a vezér a barátja. S akinek hosszú nyelve, ám nulla gerince van.
Kövér különben ezért is megérdemelne egy oknyomozást a
tulajdonát illetően. A végén még kiderül, hogy ő egy igazi, meggyőződéses
orbanista. Olyan ritka példány, akinek a nyelve is csak középhosszú, és
nyomokban gerincet is tartalmaz. Ami egyre kevesebbekről mondható el a hatalom
vonzáskörzetében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése