Rétvárinak nem ünnep a Mindenszentek napja (sem)

Az kérem úgy volt...
Forrás: Fidesz

Mindenszentek napján a hithű katolikusok elmennek templomba és járják a temetőket. Gondolom. A kevésbé hívők talán csak a temetőket járják, ha képesek rá, vagy otthon gyújtanak egy mécsest. Kiveszik a komódból a nagypapi képét és emlékeznek. A család békéjére. S ehhez még hívőnek sem kell okvetlenül lenni.

Azonban egy, a nyilatkozatai, a mások gatyájában turkálásig bigott, minden kötőszóban a keresztények üldözését látó államtitkár esetében azért mindenképpen azt hinné az ember, hogy elől jár a jó példával. Ki nem mozdul a temetőből. Legfeljebb akkor, ha elindul a templom felé. Azért, hogy már a templomkaputól térden csúszva imádkozzon folyamatosan az üdvözült lelkek támogatásáért. Akik, ha eszet nem is, de talán feloldozást még kijárhatnak neki odafent. Már csak azért, is mert az említett napon nem a templomokat és temetőket járja, és nem a család békéjén mereng, hanem olyan közleményeket ad ki, aminek igen kevés köze van a megbékéléshez, és végképpen semmi köze sincs a mindenszentek ünnepéhez. De, a változatosság és következetesség jegyében a halottak napjához sem. Rétvári Bence tehát ismét bebizonyította. Státuszkeresztény, a kereszténységben csak a hatalommegtartás amulettjét látó senki a javából. Szinte függetlenül attól, hogy mit mondott.

Mert az általa kiadott MTI-közlemény amúgy jellemző az eddigi ténykedésére. Színvonaltalanságban, átgondolatlanságban és úgy általában is. Legfeljebb az lepett meg kicsit, hogy kivételesen nem akart blokkolóórát rádumálni a családok tagjainak nemzőszerveire és békén hagyta a családokat. Úgy nagyjából. Talán azért, mert akkor szembesülnie kellett volna, hogy a hazai demokrácia vívmányaival párhuzamot húzó példái beleütköznek az általa eddig kinyilvánított kancsalságokba. A hazai demokrácia minősítése kapcsán, tüntetésileg például felhozta az utóbbi idők nagy francia tüntetési hullámát. A népességarányokról is megfeledkezve. Ám megfeledkezve arról is, hogy ott, a Párizs mellett Liont is elérő tüntetéseken, a melegek jogainak kiterjesztése ellen tüntettek. Ami ugyebár azt jelenti, hogy Franciaországban ez a kiterjesztés megtörtént. Így, Rétvári Bence példabeszéde kicsit fordítva sült volna el. Ha erről a „mellékkörülményről, akár csak egy fél mondattal is megemlékezik. Pont az ellenkezőjét, a magyar kormány stupid, középkorba ragadt, és alig demokratikusnak nevezhető voltát támasztotta volna alá. Így inkább dobta kedvenc témáját, az Rétvári-féle árnyékkeresztényi családfelfogást mindenestől.

Inkább a 2006-os tüntetésekkel hozta kapcsolatban a Lendvay utcában történteket. Ami már csak azért is ostobaság, mert 2006-ban a TV-székháznak nem néhány ablaka tört be, hanem azt az épületet felgyújtották. De azok a tüntetők ott és akkor békés felvonulgatók, míg a mostaniak zsigeri zsigerelők voltak ezek szerint. A kérdés csak az, hogy az álomtitkár úr Wittner Máriával megbeszélte-e már? Mármint azt, hogy a nemzeti gyűlöletfelelősnek milyen szerepe lehetett az akkori gyújtogatásban, illetve mit keresett egyáltalán a Kossuth téren. Mondjuk az ő korában már elég keveset, de ez egy más kérdés. Neki már az acsarkodás is kielégítő lehetőséget jelenthetett. Ellentétben Rétvári Bencével, aki még az acsarkodáshoz is tehetségtelen. Elég nagy bajba lehet a Fidesz, ha Deutsch Tamás mellett már Rétvári Bencét is be kell vetnie a nyilatkozók frontvonalába.

Azért persze, hogy ne csak a tüntetésekről legyen szó. Megemlítette a vasárnapi munkavégzés tilalmát. Mint olyan mini-gumicsontot, amit időnként a Fidesz klerikális tagozata előszed, csócsál egy kicsit, majd megint bepaskolja a kanapé alá. Nagy kormánypárt nagy gumicsont, kis gittegylet kis gumicsont. Nekik az internetadó mellett a vasárnap jutott. Azt is mondta ezzel kapcsolatban, hogy „a vasárnapi munkát senki sem önként vállalja, arra kötelezik az embereket”, Valaki felvilágosíthatná ezt a szegény laposelemfelügyleti államtitkárt, hogy az önkéntes munkákat leszámítva ez minden munkavégzéssel így van. Bár, ha szigorúan vesszük, az önkéntes munkával is. Abban az esetben az egyén saját morális igénye, a segíteni akarás kényszere, a felelősségvállalási késztetés az, ami kényszerként, igaz, belső kényszerként hat. Nem vitatva el persze a jogot Rétvári Bencétől, minderről, morálról, felelősségvállalásról, segítségnyújtásról fogalma se legyen. De akkor minek beszél róla.

A nem önkéntes munkával kapcsolatban pedig úgy hívják a kényszerítő erőt, hogy munkaszerződés. Amelynek megkötése mögött persze lehetnek további kényszerek. Például a megélhetési, az egzisztenciális kényszer. A munkaszerződés pedig jogilag kötelező kötelezettséget ró az emberekre. Amennyiben a hétvégi munka lehetőségét is belefoglalják, akkor vasárnapra is. Amikor tehát Rétvári Bence erről kíván megemlékezni, akkor nem ártana, ha előtte egy munka-jogászt is megkérdezne. Nem katolikusként, hanem államtitkárként. Katolikusként járhatná a temetőket és a templomokat. A kettő közt akár korbáccsal is verhetné a hátát. Mármint a sajátját. Bár nehezen tudnám elképzelni az említett kormányzati tisztviselőt, amint térden ájtatoskodik végig, őszinte imába merülve órákat. Igaz, ebben a formában a kormányzatban előforduló többi, a mások hite tekintetében mindig nagyon szószátyár decibelkeresztényt sem tudnám elképzelni.

Abban pedig van valami morbid, hogy Rétvári Bence a keresztény, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, november 2.-án Budapesten, az Úr napján (dicsőítsétek a Vezért), s az eljövendő halottak napja tiszteletére, az egészségügy helyzetéről tart sajtótájékoztatót. Morbidabb csak az lenne, ha a temetkezési vállalakozásokról tartott volna.

Andrew_s