Rekviráló sulirekviem.

Ahogy ma mondanánk, a kistérségi és tanyasi képzés egyik nagy reformere volt gróf Klebelsberg Kúnó oktatáspolitikus. Ahhoz, hogy a tanyasi iskolákat létesítő gróf közoktatásért tett erőfeszítéseit elismerjük, nem kell a nemesség feltétlen hívévé szegődni. Éppen úgy, ahogy ahhoz sem kell mélyen vallásosként élni a világban, hogy elfogadjuk Aquinói Tamást oktatási reformerként. A maguk módján, a maguk idejében előrefele indultak, és sokat tettek a kor kulturális színvonalának emeléséért.

Így kicsit visszás már az is, hogy Klebelsberg Kúnóról nevezték el azt az állami intézményt, mely a nevét viselve a centralizáltan vaskalaposodó oktatáspolitika szimbólumaként kezd működni. Olyan körülmények között, amikor az oktatáspolitika csatatérré válik, és az értelmiség létszámarányos csökkentése kormányzati céllá magasztosul. Kiművelt emberfők helyett kényszerbe művelt agytekervényekkel szabályozott csinovnyik-hadak képzése válik céllá az állami bürokrácia számára. S ezzel párhuzamosan versenyistállókba koncentrált oligarchaképzéssé silányul az, ami az ország előrejutását szolgálhatná. Mármint az egyik oldalon. Mert a képzési haranggörbe másik oldalán a szolgaság újratermelése zajlik. Az önálló gondolataikra öncenzúrával felvigyázók tömege által kinevelt orbanista embertípus megalkotása. Az, aki az unortodox oktatáspolitika gyümölcseként csak megsüvegelni képes mindenkit, aki magasabb lóról üvölt felé. Egyben kiváló bűnbakként is szolgál a hatalom moslékos vályúja mellett gazsulálók számára. Azoknak, akik a latrina ügyeletes császára által fröcsögtetett szabadságharcos szólamokat képesek a maguk javára fordítani. S még tudnak rúgni lefele, míg barnuló ingekkel vonulnak barnuló ajkaikkal a vezér harcát megvívni az oligarchikus zsebkitömés frontvonalára.

Az iskola, pontosabban az az iskola, mely képes valóban kiművelt emberfőket kibocsátani, ebben nagy gátat jelent. A szabad gondolat, és a termékeny vita, a kérdések lehetősége káros. A szabad információk beszerzésének lehetősége veszélyes. Sőt maga az iskola sem kevésbé veszélytelen. Elvégre hátha mégis megbúvik valahol egy renitens tanár, aki nem csak egy falba illeszthető téglát nevel abból a tanyasi gyerekből. Fúj! Még elgondolni is rémes lehet annak, aki mást sem szeret, csak a feltétlen hatalmat. Nosza hát, rekviráljunk iskolát. S lőn! Midőn az iskolákat álalmi kézbe teperik, megvan a lehetősége annak, hogy ellehetetlenítsék, és esztergapadba feszítsék. No nem az iskolát, hanem a tanerőt, és a diákot. Az sem baj, ha nincs pénz, mert szóla az úr oktatáspolitikusa, hogy a tanár vegyen krétát, ha a rekviráló hatóság arra képtelen. S szóla legutóbb, hogy vegyen mást is, míg a levegőt ingyen veheti.

A legutóbbi hírek ugyanis arról szólnak, hogy a jobb sorsra, mint Hoffmann Rózsa zászlajára, való grófról elnevezett intézmény nevében visznek mindent, ami kéznél van. Széket, számítógépet. Elvégre a szakközépiskoláknak úgyis felesleges. Szerintük. Az állami intézménynek meg kell. Mert csak. Kell és kész. A vidéki iskoláknak meg pofa súlyba, mert a szájaló tanár mehet az akolba. Lakni is talán. Vagy rajzoljon krétakört a saját pénzén vett krétával. Vagy keressen magának munkát Krétán. Az pedig legyen kinek-kinek a magánvéleményhez még talán fennálló joga, hogy azt gondoljon egy intézményről, amit szeretne. Egy intézményről, melynek sokáig honlapja is csak papíron volt, és most már azt is tudjuk miért. Azért, mert nyomtatóval, székkel, számítógéppel és asztallal is rá van szorulva másokra. S mert talán az iskola nem adná szívesen azt, ami a saját működéséhez, és ahhoz kellene, hogy ne csak süvegelő szolgákat képezzen, hát viszik. Mert akinek a hivatal pozíciót ad, annak hatalmat is ád. Asztalt már nem, azt szerezze be magának. A hatalmával.

Andrew_s