A diákok és a hazugság erőszaktevése.

Forrás: Miérthallgatók

Terminus első polgármesterét, Salvor Hardint idézve: „Violence is the last refuge of the incompetent”. A hivatalos magyar fordításban „Az erőszak a gyengék végső menedéke”. De ebben az esetben természetesen nem a fizikai, hanem a képességbeli, megfelelési,alkalmassági gyengeségre vonatkozik. Ez az Isaac Asimov „Alapítvány” című művében található mondat az, ami néhány esemény kapcsán az eszünkbe juthat.

Annak kapcsán például, hogy a kormányzat, pontosabban a kormányzattal szimpatizáló erők tegnap átléptek egy határt, amit akár tényleg a lófej placra dobásának is lehet értelmezni. Az azonban biztos, hogy a nyíltan authoriter, és a hierarchia iránt hűségesküvel felérő nyilatkozattal nyitó, új államtitkár kinevezése szintén egyfajta lófej az egyetemeknek. Az erőszakkal való fenyegetés ugyanis nem okvetlenül az első pofon beígérésével indul. Elég lehet a kirúgással való burkolt fenyegetődzés, és a hallgatás. Elvégre az Ultras Liberi bevonulását az egyetemre szintén méltathatta volna Klinghammer István államtitkár. Már csak azért is, mert arra az egyetemre vonultak be, melynek egykor rektora volt.

A frissen megjelölt felsőoktatás-politikai államtitkár azonban hallgatott. Hallgatása akár ékes szimbóluma lehet annak, hogy a regnáló hatalom éppen úgy támogatásáról biztosította az ultrák felvonulását, ahogy korábban az éhségmenetet alázó molinó kihelyezését. De nyilvánvalóvá téve azt is, amiről a bevezetőben szóltam, hiszen az említett idézet igazát szinte bárki megtapasztalhatta olyan esetekben, amikor az érveket, az érvelésre való képességet a decibelek, a verbális erőszak megnyilvánulásai kezdik átvenni. Az is nyilvánvaló, hogy hatalmi pozícióból nem is kell mindig üvöltözni, hiszen ott van a burkolt fenyegetés, a pénzcsapokkal való operálás, és a politikai, hatalmi nyomásgyakorlás is az erőszak szerszámosládájában. Azonban érdemes lehet a hatalomgyakorló alkalmasságát mérlegre tenni, ha ezekkel az eszközökkel, valamint az ezeket az eszközöket „élesítő” populizmussal kezd operálni.

Gyenge jelzésként természetesen értékelhető ebben a mérlegelésben az, hogy az egyébként is kérdéses szakmaiság kérdés nélkül ignorálásra kerül, ha az önállóság gyanúja felmerül. Márpedig L. Simon László esetében ez történt. A bizalom megrendülését nem a szakmai alkalmatlansággal, hanem a vezéri intenciókhoz való feltétlen igazodás hiánya indokolta. Orbán Viktor egyébként akár burkolt fenyegetésnek is szánhatta a kormányzat többi embere számára az esetet, hiszen még emlékezhetünk a számára nagy sikerű birtoklátogatására az akkor frissen kinevezett államtitkárnál. Most tehát a többiek érezzék magukat befenyegetve, hogy Orbán Viktor barátsága csak a törlőpapír-pótlási képesség határáig bír értelmezési tartománnyal. S ez még akkor is igaz, ha L. Simon László leváltását pillanatnyilag cáfolja az érdekelt. Ez a kormányzati akció azonban nyilvánvalóan szintén csak a nyomásgyakorlás eszköztárába tartozik.

Ahogy, az egyetemen az ultrák akciója szintén inkább ebbe a kategóriába tartozik, hiszen nem robbantottak fel semmit, és verekedés sem tört ki. Alighanem sokkal inkább a diákok önszervezett önuralma okán. Egyszerűen nem éltek a felkínált lehetőséggel, és nagy ívben tettek a provokációra. Elérve azt, hogy a kormányzat melletti agresszív kiállás kommunikációs öngóllá vált. Lefokozva az ultrák hívatlan egyetemakcióját egy magamutogató akcióvá, és olyan reakciókat kiváltva a netes kommentárokból, hogy legalább ilyen módon bejutottak az egyetemre a drukkerek. Miközben Klinghammer István említett hallgatása hozzájárul ahhoz, hogy az egészet a kormányzat nyakába is borítsák. Annak a kormányzatnak, melynek populista jelszavait, a külföldre utazással és ingyenességgel kapcsolatos szövegeket, az ultrák is hangoztatták. Elvégre a csapatos ki-, illetve bevonulás mégiscsak jobban esik, ha nem kell a hatalom reakciójára számítani, és a hatalmi tényezők jelszavait kell csak visszamondani.

Még akkor is, ha ezek a jelszavak nem feltétlenül fedik a valóságot, hiszen a populista hordószónokoknak elegendő egyszerű tőmondatokat és féligazságokat emlegetni. A bonyolult magyarázatok, mint amilyen egy miniszterelnöki nyilvános vita lenne, csak nehezíthetik az érvelést. De az említett érveket illetően is nehéz lehet olykor a szembesülés a valósággal. Ahogy a felsőoktatási törvény elleni tiltakozás közösségi oldalán, illetve a Kettős Mércénél olvashatjuk, az ultrákat az sem zavarta, hogy az „itt akarunk élni” feliratú molinótól pár méterre háborogjanak a diákok tervezett külföldi munkavállalása ellen. Nyilvánvalóvá téve, hogy adott mondandóval érkeztek, és a tények sem zavarták meg ebben a megjelenteket. Ahogy, hacsak egyszer nem felvételin keresztül jutnak be egy egyetemre, az ingyenességgel kapcsolatos legendáknak is tág tere lesz.

S itt nem arról van szó, hogy Orbán Viktor is állami támogatással végzett egyetemet, hanem arról, hogy az ingyenesség hiú ábránd csupán. Az ugyanis tényleg a legendárium része, hogy valaki tíz évig végezheti állami pénzen az egyetemet. Ez adminisztratívan sem igaz, hiszen legkésőbb a hatodik évet követően a jelenlegi rendszerben is átkerül az önköltséges kategóriába a diák. Ahogy a tanulmányok elhanyagolása esetén is, mivel szemeszterenkén teljesíteni kell egy adott kredit-mennyiséget az állami támogatott képzésen maradáshoz. Amikor tehát tiltakozó diákokat ilyen irányból akarják lejáratni, akkor jól felismerhetően azok támogatására számítanak, akiknek a közelében sem fordul elő egyetemre járó gyermek. Miközben még az államilag támogatott szakokra járóknak is szükségük van a nem mindig olcsó tankönyvekre, lakhatásra és az élet apró-cseprő kiadásaira. Igaz, aki a százforintos akciós ponyvákat olvassa, az aligha fogja tudni, hogy mennyibe kerül mondjuk egy anatómia-tankönyv. Elvégre a verekedéshez szükséges alkalmazott anatómia-ismerethez még olvasni sem kell feltétlenül. Asimov műveit sem természetesen.

Andrew_s