Hatalom és molino.

Önvallomás molinoban
Fotó: varosszive.blog.hu

Miskolc városának neve két okból is a hírek középpontjába került az utóbbi napokban. Az egyik az az Éhségmenet, mely immár hagyománytisztelő módon innen, illetve idén innen is indult. A másik a város Fidesz-delegálta alpolgármestere, Zsiga Marcell. Az alpolgármester korábban arról híresült el, hogy szerinte havi 47 ezer forintos jövedelem mindenre elég. Mostanság pedig azért, mert sikerült neki a bravúr, és havi egymilliót sikerült megtakarítania. Ha a két miskolci kötődésű hírt összekapcsoljuk, akkor Miskolc lehet az egyik országos jelképe a jövedelmi olló egyre végletesebb szétnyílásának.

Ez az ollónyílás, illetve annak szociális, és szociológiai vonzatai alighanem önmagukban megérnének pár gondolatot. Már csak azért is, mert a történelem tanúsága szerint ez már többször vezetett olyan állapothoz, hogy a hatalom képviselőinek még a személyes, TEK-analóg testőrség is kevésnek bizonyult. Különösen akkor, ha a hatalom arroganciával is párosult. Azzal a fajta arroganciával, melyet jól jellemez a „Ha nincs kenyere a népnek, egyen kalácsot!” mondat. Még akkor is, ha valójában talán el sem hangzott, és inkább karikatúraszerű tömörítése annak, ahogy Marie Antoinette viselkedését megélték az általa lenézett és megalázott tömegek. A forradalomhoz vezető francia állapotokkal még aligha összemérhető a jelen hazai helyzet, de ez nem jelenti azt, hogy ne jelent volna meg a gazdasági kiszolgáltatottság ellen tiltakozók provokálása. Már menet közben, de a végcélnál, Budapesten is.

A Parlamenthez indult Éhségmenet résztvevőit „Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!” feliratú molinó várta parlamentnél. Talán utalva arra, hogy az MSZP vállaltan szolidaritást vállalt az Éhségmenet résztvevőivel. Az is igaz, hogy hosszabb rövidebb ideig meneteltek szolidaritást vállaló politikai szereplők is a távolról érkezőkkel. Az azonban igencsak a hatalomban levők pánikhangulatát tükrözheti, hogy a hatalom birtokában hataloméhséget tanúsítanak annak, aki közmunkásként vagy munkanélküliként kilométerek százait gyalogolja le. Mely akció azért kifejezetten békésebb tiltakozási megoldás, mint a Kossuth-tér összerondítása, és a TV-székház felgyújtása. Erre azért is érdemes emlékezni, mert mi más fejezhetné ki világosabban egy csoport hataloméhségét, mint a nyílt, a regnáló hatalommal szembeni agresszió. Ahogy a permanens forradalmat és szabadságharcot, szintén a történelmet nézve, ugyancsak nem azok szokták általában meghirdetni, akik nincsenek hatalomban, és nem vágyják a már megszerzett hatalom szinte bármi áron való megtartását. Így, az Éhségmenetet köszöntő molino szövege, illetve annak megrendelője, megfogalmazója könnyen lehet, hogy egyfajta elszólást fogalmazott meg akkor, amikor a „hatalomvágy” szó jutott az eszébe.

Miközben természetesen politikailag is visszaüthet ez a fajta provokáció, mivel nyilvánvalóan kihívást jelent mindazok számára, akik nem az MSZP tagjai, szavazó, de munkanélküliek. Ahogy azoknak is, akik kénytelenek a közrabszolgaprogram keretében megkeresni azt a pénzt, melynek általános keretét is csökkenti a kormányzat. Miközben tudjuk, hogy a hatalom megszilárdításának egyik réges-régi eszköze az egzisztenciális kiszolgáltatottság rögzítése, illetve a nyújtott javakban részesítést egyfajta kegy gyakorlásaként való kinyilvánítása, és a megszerezhető tudás monopolizálása. Márpedig a kormány nyilvánvalóan a hazai piacot szűkítő közmunkaprogramra épít. Miközben annak keretét burkoltan, egyfajta ajánlásként, illetve önkormányzati önrész megfizetési kötelezettségével, de csökkenti. Ez ott, ahol más munkalehetőség, például a rögzült recessziónak is köszönhetően, nincs, ott ez a kis pénz is pénz valakinek, aki az írott és a morális elvárások betartásával szeretné túlélni az életével zajló hatalmi packázást. A hatalom tehát operál a kiszolgáltatottság növelésével.

Ezzel egy időben válik alamizsnává, keggyé a közmunka, vagy akár a puszta életben maradás fedezete is. Egyben egyfajta fenyegetést is jelentve azzal, hogy a ma még normális munkaviszonyban levő számára oda lehet tenni a hatalmi kardot azzal, hogy „nyalsz, vagy holnap mehetsz közmunkára”. Megpróbálva ezzel sakkban tartani azokat, akik szívesen szabadulnának a hatalom béklyójából, ha volna más munkalehetőség ott, ahol Balog Zoltán szerint maguk a szülők tehetnek a diákok tanulmányoktól való visszafogásáról. Azoktól a tanulmányoktól, melyek körét a kormányzat, a hatalom birtokosa szinte folyamatosan korlátozni szeretné. Ennek illusztrálására elegendő a diáktüntetések történetére gondolni, melyek során szinte kísérletképpen, végigpróbálgatták a hatalomgyakorlás szinte teljes eszköztárát. A burkoltabb és nyíltabb provokációtól, a lejáratáson és a bürokratikus csinovnyikok bevetésén át, a megosztási kísérletekig.

Ezzel, de akár a gránitszilárdságú Alaptörvénynek napi politikai igény szerinti újrakarcolásával is emléket állítva a hatalom bármi áron való érvényesítés vágyának. Annak a hatalomnak, mely saját csinovnyikjainak havi egymilliós megtakarítást biztosít. Akkor, amikor másnak 37 ezer forintos közmunka, vagy az sem jut. Akkor, amikor jobbágyi röghöz kötéssel akarja megrendszabályozni tárgyalópartnereit. Akkor, amikor hatalmi pozícióból, a hatalom által kitüntetett menetet szerveznek bármikor, bárkik ellen, ha velük nem értenek egyet. Békemenetet a permanens hatalmi harc jegyében.

Ezek fényében talán nem is elszólás az a bizonyos, házőrségi segédlettel kitett, molino. Lehet, hogy egyfajta önvallomás az egykori KISZ-nek és MSZMP-nek a jelenlegi Fidesz-ben és holdudvarában fellelhető tagjainak részéről.

Andrew_s