Akárhányaskák a listarendszerben.

A vélemény fontos, és jó, ha valakinek van véleménye. Még jobb, ha azt ki is nyilváníthatja. De az autonóm vélemény, mégiscsak jó. Mert jelzi a gondolkodási autonómiát. Jelzi, hogy nem egy formális vagy informális gondolati háló akarat nélküli végrehajtója valaki. Nem csak akárhányaska a szellemi Borg rendszerében. Neve van, és felelőssége. Személyes neve, és adott esetben önállósága egy adott pozícióban.

Elvégre elég komédiába illő jelenet lenne, ha valaki az indulati megnyilvánulásait szerepként közvetítené. Például egy kocsmai szóváltás során moderátor jelezné, hogy ki mikor emelkedhet anyázásra. Mikor is papírról olvasnák be a pontosan megkomponált szöveget arról, hogy éppen akkor, kinek a kedves felmenőit. Természetesen csak azt követően, hogy először gondos felkészülést folytatnának a végszavak tekintetében arról, hogy ki milyen végszó mentén háborodhat fel, csitulhat le, vagy léphet működésbe. Így aztán érthető Hiller István nehezményezése abban a tekintetben, hogy Halász János államtitkár, még az indulatiságot közvetíteni szánt mondatokat is olvasta. Sugallva azt, hogy az államtitkár még haragudni is csak felsőbb engedélyre és a beszédíró cenzúrázott szövege alapján képes. Ezt nem felkészületlenségnek, hanem inkább megfélemlített szervilizmusnak hívják.

De az ELTE vezetése is alighanem rászorult egy kis külső segítségre ahhoz, hogy legyen saját véleménye, vagy cselekvési bátorsága. A Jobbik által alig burkoltan támogatva, de mindenképpen kérdésesen hatalmat kapott HÖK-vezetőtől meg is kapta. Alighanem teljesen véletlenül azt követően nyújtották át ELTE BTK HÖK-elnöke által írt feljelentést a rektornak, hogy Vona Gábor a fiatalok Jobbik-ra szavazását gyakorlatilag tényként jelentette ki. S még véletlenebbül azt követően, hogy a Jobbik által nem annyira elítélt ultrák megtartották a maguk egyetemi konzultációját. Amihez képest a frissen kinevezett államtitkár fenyegetése tényleg csak sorok közti üzengetés. A helyzet azonban nagyon azt sugallja, hogy az ELTE HÖK-vezetőjének egyrészt valaki, vagy valami igencsak zöldre állította a cselekvési irányító-lámpát. Azaz beindította nála azt a cselekvési sort, ami a feljelentéshez vezetett. Ugyanakkor azt is jelezheti, hogy talán nem is annyira a feljelentésben szereplő ok az igazi ok, hanem sokkal inkább az, hogy egyfajta casus belli-t szolgáltasson az egyetem vezetése felé.

Olyan jogalapot, melynek nyomán a szintén nagyon autonóm gondolkodású egyetemi vezető, a feljelentésben nevesített Dezső Tamás dékán úr, elindíthatja hivatalosan azt, amire szíve szerint talán már régóta vágyik. A diákok mozgalmának kitiltására az egyetemről, és általában a tevőleges hozzájárulást ahhoz, hogy felszámolja a diákok „lázongását”. Különösen azért, mert néhány tanár is nem átallott melléjük állni. Megsértve így azt a kellemesen langyos hierarchikus szamárlétra-cipelést, melyben az egyetemi vezetés felnőtt és nyugodt jövőjét is elképzelte. S mert önmagában nagyon snassz és árulkodó lett volna a cselekvés, kellett a HÖK-feljelentés. Ahogy kellett Klinghammer István zöld utat adó kijelentése is arra nézve, hogy a lázongó diákokat az egyetemek környékéről, az értelmiségi pálya árnyékából is ki kell takarítani. Ha nem megy szép szerével, akkor bekeményítve. Amihez az egyetem megkapja, ha kell akár az NNI támogatását is. Nem vitatva persze azt, hogy hidakat lefoglalni, és a belvárost közlekedésileg korlátozni nem szép dolog. Arról persze ennek megítélésekor érdemes elfeledkezni, hogy annak idején mennyi ideig volt elfoglalás tárgya a Kossuth-tér, és hogy voltak, akik szintén járhatatlanná tettek hidat. Az Erzsébetről elnevezett hidat.

Az, hogy az egyik aktivistát a metró területéről szállították el kihallgatásra, nyilvánvalóan még véletlenül sem kezelhető megfélemlítési kísérletnek. Aki tehát a „mi úgyis tudunk rólad mindent” jellegű, és például az egyetemi klubmozgalomban való részvétel során sokszor hallott szlogennel vél párhuzamot látni, az téved. Ahogy az is téved minden bizonnyal, aki az annak idején tudottan irkált hangulatjelentések, és csoporttársi jellemzések, valamint a most kipattant listázás között vél párhuzamot látni. Téved is, mivel az ATV által közölt listázás tényleg nem az a listázás. Annak idején ugyanis lehet, hogy hangsúlyt fektettek a politikai megbízhatóságra, és ideológiai stabilitásra, beállítódásra, de nem igazán foglalkoztak senki származásával, vagy azzal, hogy melyik KISZ-tagnak ajánlható esetleg partnerként. Az a fajta listázás, melyre a jelzett tudósítás hivatkozik, és amelyről képernyőképek is felkerültek az internetre alighanem az egykori KISZ-titkároknál is kiverte volna a biztosítékot. Mert ez a fajta listázás, például az esetleges zsarolási pontok ismerete miatt egészen más jellegű. S nyilván csak a véletlen műve, hogy az NNI-bevetésnek színhelyet biztosító ELTE-n, a feljelentgető HÖK-szervezet berkeiből szivárgott ki.

Mely HÖK vezetője nem tagadta a listák tényét, de a tartalmukra nézve hamisítást vélelmezett. Ezzel kapcsolatban azért érdemes lenne tudni, hogy a listák puszta ténye mennyiben felel meg a törvényességi feltételeknek. Azaz hány diáknak bírják az írásbeli beleegyezését arra nézve, hogy egyáltalán szerepeljenek bármely belső listán. Függetlenül azoktól a személyes megjegyzésektől, amelyek nevükkel kapcsolatban felmerültek a közlemények alapján. Az persze külön pikantériája lehet az ügynek, hogy a nyilvánvalóan pártpreferenciákat, származást is nyilvántartó listák nem sértik annyira az egyetemi vezetés politika-allergiába szenvedő vezetőit, mint a Hallgatói Hálózat ténykedése. Bár, mint az ATV közli: „Az ELTE rektor helyettese elképzelhetetlennek nevezte a listázást, ám ha mégis történt volna ilyen, az szerinte a rendőrség hatáskörébe tartozik”. Tehát annak ellenére nincs szó feljelentésről, vagy bármi, a HÖK-öt érintő tevékenységről, hogy annak vezetője, mint jeleztem, elismert a listázást. Ellenben beindult a csinovnyik-reflex. A felelősség el-, illetve hatóságra hárítása. Nyilvánvalóvá téve, hogy az autonóm cselekvési hajlandóság igencsak komolyan deficites az ELTE vezetésében. Talán, többek között, ezért is lett egy egykori rektora államtitkár. S ez még akkor is igaz, ha a jelenlegi rektor a jelek szerint elhajtotta a HÖK-öt.

Bár Péterfalvi Attila is megnyilatkozott a listákkal kapcsolatban, több más kérdés is felmerülhet. Így az is felvethető, hogy amennyiben ilyen egyszerű volt kiszivárogtatni, akkor mennyire lehettek védve? Mikorra készül el egy független szakértői vizsgálat az esetleges változtatásokról? Ha bárki által hozzáférhető helyen, változtatható tartalommal voltak tárolva, akkor a HÖK mikor kerül elmarasztalásra gondatlan adatkezelésért? Mikor kerülnek bemutatásra a listázással kapcsolatos hallgatói beleegyezések? Mikor válik nyilvánossá azok személye, akik az adatokat összelapátolták a listákhoz? Mikor tesz feljelentést az ELTE vezetése a listák puszta ténye miatt? Mikor válik hivatalosan megtagadottá az egyetem vezetése részéről a hallgatólagos együttműködés a jelek szerint rasszizmussal kokettáló HÖK-vezetéssel? Mikor nőnek ki a tudósítói mikrofonerdők az egyetem és a felügyelő miniszter leváltását firtató sajtótájékoztatókon? Mikor jut el oda egy miniszter, hogy ilyen esetben legalább felajánlja lemondását? S lehetne még azt hiszem hosszan folytatni a manapság inkább költőinek számító kérdések sorát.

Kivéve a legfőbb kérdést. Mert leginkább az a kérdés, hogy mikor múlik el végre az, hogy a diák legfőbb tudnivalóit a sorok közti élettér ismerete jelentse. Mert a fenti kérdések szinte automatikusa megválaszolásra kerülnének, vagy okafogyottá válóak lennének ezt követően. De addig, amíg egy frissen kinevezett államtitkár a vele együtt nem értőkre, a kormányzattal összekacsintva azt mondhatja, hogy „talán kicsit éretlenek is ahhoz, hogy értelmiségi pályára készüljenek, és egyetemre járjanak”, addig ez az alapkérdés az, ami oktalannak tűnik. De persze a hatalomnak ehhez köze se. A Borg tehet mindenről.

Andrew_s