Kék zokniban fehér rózsa.

Engesztelő rózsaosztás, körbe móka, kacagás
Forrás: HVG

A Rogán Antal által bejelentett, és valószínűleg terelési kísérletektől sem mentes meghátrálást követően családon belüli erőszak parlamenti nyugvópontra látszik jutni. Azonban, ahogy frakcióvezető mindenféle meghajlásokról, és ezzel mintegy az erőszaknak való engedésről beszélt, az emberi erőforrások főmestere sem tudott kiállni azzal, hogy „elnézést, tévedtünk, és levontuk a konzekvenciákat”. Miközben Varga Istvánnak valószínűleg közben többen elénekelték, hogy „Egy rózsaszál szebben beszél”. Ami persze nem baj, és a rózsák hallgatagságát ismerve valóban jobb lett volna, ha a képviselő úr csöndben marad. Azért persze az is valami, hogy az Origo szerint beszerzett egy szál rózsát a civil kezdeményezés elindítójának Halász Pálmának.

A rózsaszál átnyújtására azt követően került sor, hogy a Fidesz vezérhangyaságával, végül megszavazták azt, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállásként kerülhessen be a Btk.-ba. A HVG-n megjelent képek szerint nem egy szál rózsa volt, hanem kettő, amit LMP-s képviselőnők kaptak, és ők adták át a kezdeményezőnek. A nagy tudósítási kapkodásban elkövetett eltérés ez esetben sem sokat számít abban az értelemben, hogy Varga István nyugodtan vehetett volna minden képviselőnőnek egy szál rózsát. De elfogadom, hogy a Fidesz képviselőinek a 16%-os adóval agyonvámolt jövedelme nem tette lehetővé a tapasztaltnál nagyvonalúbb gesztust. S ehhez képest az, hogy egy vagy két szál fehér rózsa cserélt-e gazdát, és hányszor, tényleg nem számít. Ha úgy tekintjük, a végeredmény szempontjából sem. Amennyiben végül tényleg érdemi megtárgyalására kerül sor a családon belüli erőszak, akkor ugyanis szintén nem az akciós rózsák számára fogunk emlékezni. Ha a képviselő úr ettől tud nyugodtabban belenézni a tükörbe, a felesége, vagy bárki más szemébe nézni, akkor legyen így.

Ami inkább érdemelhet még pár gondolatot az inkább az a szómágiaszerű megközelítés, amivel Balog Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériumában felállítandó, és a már 2012. 09. 15.-én bejelentett kezdeményezésben említett, munkacsoportot munkájáról beszélt. Annak részletei kapcsán a tudósítás is kiemeli, hogy Balog Zoltán szerint az előzetes tárgyaláson megállapodtak abban, hogy „a család szó olyan értéket képvisel, amelyhez nem szeretnének „negatív töltetet” társítani”. Ami így kapásból olyasmit idéz, hogy tulajdonképpen, ha nem családon belüli erőszaknak hívják, akkor családi erőszak már nincs is. Azt persze nem lehet tudni, hogy vajon kevésbé szakad-e a bőr, ha a pofont „együttélési” vagy „kapcsolati erőszak” néven hívják majd a Btk.-ban. De személy szerint azt gyanítom, hogy nem. Ahogy arra is csak tippelni lehet, hogy vajon miért nem a különben szintén elfogadott „párkapcsolati erőszak” fogalmával kerül megjelenítésre. De ennek alighanem igen komoly kommunikációs okai lehetnek. Egyet értve részben azzal, amire a Varánusz posztjának a címe utalt pár nappal korábban: „A kormánynak fontosabb a párt PR, mint a népakarat”. Részben, hiszen a Fidesz látszólag megtört a népakarat nyomása alatt. Feltéve persze azt, hogy a munkacsoport nem az agyonhallgatás és elmaszatolás szervezete lesz a végén az Emmi kebelén belül.

De visszatérve a szavak erejére, a jelenleg Btk.-ba javasolt fogalmi megközelítés egy kiterjesztett értelmezést látszik sugallni. Ami különben nem feltétlenül az ördög műve ebben az esetben, csak pontatlanságokhoz, félreértésekhez vezethet, mint látni fogjuk. Az általam említett párkapcsolati megközelítés egyébként szintén nem lenne teljesen megfelelő. Az utóbbi például azt is sugallhatja, hogy csak párok közti erőszakcselekményeket tenne kriminalizálttá. Márpedig köztudott, hogy a jelenség sajnos szélesebb körű. Érinthet gyermeket, de akár szülőket, illetve más rokonokat is, akik az adott fedél alatt élnek. Ezt például az „együttélési” erőszakkal való megközelítés jobban lefedhetné, miközben az alternatív „kapcsolati erőszak” talán túlzottan kiszélesítheti. Az „együttélésre” korlátozással a probléma alapvetően az lehet, hogy az erőszak elszenvedői olykor már nincsenek együttélési állapotban. Elvégre aligha tekinthető együttélésnek az, ha a megoszthatatlan lakáson kényszerűségből osztozók közt van erőszak. Még kevésbé akkor, ha a jog szerint távoltartottnak tekintett családtag, fütyülve a jogszabályokra, rátöri a lakásajtót a gyermekekre, és kórházba pofozza az ott találtakat. A „kapcsolattal” való megközelítés értelmezése azonban erősen függ attól, hogy ki mit tekint kapcsolatnak.

Egy rózsa az igazi kékharisnyák emlékének

Forrás: palatineroses.com

Így kezdetben nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy Balog Zoltán miniszter úr kicsit előkészítette a terepet annak, hogy az érdemi vitát egy kicsit félrevigye a munkacsoport ténykedésével kapcsolatban. Ha azonban a Népszava tudósítását olvassa valaki, akkor az sem zárható ki, hogy egyszerűen személyes butaságról van szó. Aszerint „fenébe a nemi megközelítéssel, a kékharisnya-hozzáállással, és véletlenül sem szabad családi erőszakról beszélni, mert a família az szent, úgyhogy a kapcsolati erőszak a helyes kifejezés” Balog Zoltán felszólalása alapján. A kapcsolatiságról már szóltam korábban, tehát azt nem ismételném. Az azonban érdekes, hogy az Emmi vezetője szerint kékharisnya-hozzáállás lenne az ügy mögött. Mert egyrészt valóban nem csak a nők lehetnek az elszenvedői ennek, míg másrészt azonban érdemes lehet megjegyezni, hogy a Blue Stockings Society a nők önképzőköre, egyfajta tudományos ismeretszerző mozgalom volt. Olyan résztvevőkkel, akik nélkül ma szegényebbek lennénk. Így aztán a számítástechnika egyik atyját Charles Babbage-t is felkaroló Ada Byron Lovelace emlékének ezúttal nyújtok át egy rózsát a miniszter úr helyett. Bár kétségtelen, hogy az említett mozgalom hölgytagjai aligha pártolták volna a nők, a gyerekek, vagy a szülők verését a családban. Sőt arról sem találtam adatot, hogy a férjüket verték volna. Így tényleg marad a feltételezés, hogy Balog Zoltánnak halványkék gőze sem volt a kékharisnyás mozgalomról az indulatok vörös köde mögött.

Annak az indulatnak a függönyén keresztül látván csupán a világot, aminek fontos alkotórészét alkotja a pártlojalitás, és a pártelvek szem előtt tartása. Azt ugyanis más viták alapján sejthetjük, hogy a kormánypártok családnak csak a házasságkötéssel jóváhagyott kapcsolatot tekintik. Kirekesztve az azonos neműek együttélését ebből a kategóriából, és csak fenntartásokkal családnak tekintve az élettársak kapcsolatát. Amikor tehát Balog Zoltán azt mondja, hogy a „família az szent”, akkor ő alighanem az egyházi esküvővel megszentesített házasságot érti család alatt. Amit világért sem szabad olyan szennyes dologgal együtt emlegetni, mint az erőszak. Elvégre egy ilyen házasságban elő nem fordulhat erőszak. Az ilyen házasságban a nők csak szülnek és mosogatnak, a férjek példamutatóan hazajárnak, és pusztán akkor kerül sor a miniszterelnök által a félázsiai származékoknak kijáró erőszakra, ha az asszony könyvet mer a kezébe fogni gyerekszülés helyett. S a gyereket is csak nevelő célzattal verik félholtra. Tehát ezek a szent családok nem azok, mint azok a „többiek”, amik keretében dúl az erőszak, a nők csak kényszerből a tagjai, és gyerekek is csak úgy vannak. Azokon az apróságokon, hogy a házassági szertartás koronként, kultúránként eltérő igazán kár fennakadnia majd a kormányzati munkacsapatnak. Azon is kár elgondolkodni ennek kapcsán, hogy nem a beszerzett papír, hanem az emberek egymással szembeni viselkedése inkább a lényeg. Az meg tényleg kékharisnyás-önképzős megközelítés lenne, hogy a család jelenleg az életközösségben, illetve rokonságban állók legjobb megközelítése. Márpedig a kormányzati szereplőknek sem kék harisnyájuk, sem kék zoknijuk nem lehet. Mert mivé is válna a hatalom, ha lenne.

Simay Endre István