Shortolt szavahihetőség.

Az IMF úgy tűnik olyan mumus, melynek értékelése akár naponta is megváltozhat. Orbán Viktor szemléletvilágában mindenképpen, mivel az éppen aktuális hír az, hogy mégis meg fog szerinte születni a megállapodás hazánk és a valutaalap közt. A miniszterelnök ugyanakkor nyilvánvaló utalást tett arra, hogy a maga részéről tényleg elhiszi azt, amit mond. Ez a korábbi írásban felvetett személyiségi zérópontot elérésének kérdését már csak azért is aktualizálhatja, mivel a hazai miniszterelnök bejelentése feltételezi azt, hogy a másik fél csak az ő feltételei szerint ülhet le tárgyalni. Olyan ez, mint amikor annak idején begépelte valaki a „iddqd” kódot a DOOM című játékban. Azonban jelen nemzetközi helyzetben talán nem ilyen egyszerű a „God mode” elérése.

Szóval, különösen az azeri fiaskó, na jó politikai fiaskó, árnyékában lehet azért kérdéses, hogy mennyire ad az IMF a magyar miniszterelnök szavára. Elvégre az nem kérdéses, hogy ha valakivel leül majd tárgyalni az biztosan az aktuális miniszterelnök, és annak meghatalmazott közgazdasági nyelve lesz. Már akkor, ha leül tárgyalni. De legyünk optimisták, hogy leül. Ekkor a hazai valuta talán újabb erősödésbe kezd. Talán, mert a pénzpiacok esetében is lényeges kérdés a bizalom, mely könnyedén elerodálódhat akkor, ha egy ország miniszterelnöke pávatáncos szerepjátékként kezeli az egész ország kül-, és gazdaságpolitikáját. Melynek esetleges összefonódásai szinte folyamatosan újabb és újabb kérdéseket vethetnek fel. Akár olyanokat is, melyekből egy egész csokorra valót nyújtott be baltás orrgyilkos kiadatása kapcsán Molnár Csaba, DK-alelnöke. Nem kis részben a Közgép Zrt. esetlege szerepét firtatva az Azerbajdzsánban kilátásba helyezett beruházások kapcsán. Mert az talán még az országok közti kegypénz-kifizetésnél is kínosabb lehet, ha valami személyes baksisgyűjtés derülne ki a fogolymutyi hátterében. Miközben könnyen lehet, hogy ezek megmaradnak továbbra is a találgatási tartományban. Elvégre van az a pénz, amiért korpásfejű strómanokat is lehet találni. S van az a szint, aminél lejjebb küzdeni a szavahihetőséget nehéz.

Így aztán más tekintetben is maradnak a találgatások. Például arra nézve, hogy az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos pávatánc vajon mutyikapcsolt, vagy nem mutyikapcsolt. Függetlenül attól, hogy Orbán Viktor személyes nagy machinátori meggyőződése vagy esetleg a környezetének egyfajta sugalmazása mondatta ki vele azt, hogy a nem létező feltételek nyomán nem köt megállapodást az IMF-el. Jelek szerint a személyes meggyőződés dominál, mert miért ne ehetne egy olyan helyzet, amikor valaki már csak abban a feltétel-listában hisz, amit ő maga állít elő abban a hiszemben, hogy a másik fél még véletlenül sem fogja megcáfolni. Bármilyen udvariasan, „jelentős pontatlanságként” hivatkozva, is közli azt, hogy a kormányzati, miniszterelnöki szivárogtatás saját kútfőből csöpögött ki. Miközben az egész huzavonának van egy elég gyorsan lemérhető hatása. Nevezetesen a nemzeti valuta árfolyamán lemérhető hatása, amit jól mutatott, hogy Orbán Viktor megállapodás-ellenes 2012. 09. 06.-i nyilatkozata nyomán gyengülésbe kezdett a forint.

S itt érkeztünk el a találgatások mezejére. Mert az egyértelmű, hogy az IMF-levél nem szeptember elején érkezett az országba. Így az a lista sem okvetlenül aznapi kreálmány, amire hivatkozva Orbán Viktor nyilatkozott. Márpedig az, aki közvetlenül a nyilatkozat publikálása előtt jelentős mértékben vásárolt például eurót, az akár egy napon belül is megfialhatta a befektetést. Mondhatni azt is, hogy komoly spekulációs haszonra tehetett szert a miniszterelnök szavahihetőségének kárára. Így aztán könnyen meglehet, hogy a következő ellenzéki kérdéscsomag már más kapcsolatok feltárására irányul majd. Bár, akár a banktitokra hivatkozva, alighanem nehéz lenne konkrét információt begyűjteni arról, hogy vajon a miniszterelnök környezetében, esetleg a frakcióülést, vagy a miniszterelnöki nyilatkozatot előkészítők közül ki vásárolt nagyobb mennyiségű külhoni valutát a forintot rontó szavak publicitása előtt. Noha akkor talán arra is választ kaphatna a köz, hogy a miniszterelnök, akarva, vagy befolyás hatására, kinek a kedvéért stuccolta tovább a szavahihetőségét. Arra meg ne is gondoljunk, hogy akkumulátortöltése alatt, egy más élőlényekkel kísérletileg működő, kézivezérléses rendszert építettek bele a miniszterelnökbe. S ő ebből csak annyit érzékel, hogy a hangok mit mondnak, mit csináljon. Mert rossz lenne az, ha valaki más tudná a „God mode” kódját az ország-vezetéshez. Még akkor is, ha a távirányító nem a vezetés fejéhez, hanem zsebéhez csatlakozik.

Simay Endre István