2012. szeptember 26., szerda

Internetes tűz-szelídítés.

Forrás: www.familyhomesecurity.com

 A gyerekek megvédése a káros hatásoktól egy magát családbarátnak emlegető kormány funkcionáriusai szájából nagyon kampány-konform kijelentés. A gyerekek megvédése a káros hatásoktól olyan téma, ami mindig szerez pártolókat. A gyerekek megvédése a káros hatásoktól olyan téma, ami alkalmas arra, hogy a család, és a világ gyermekeinek ellenségeként lehessen bélyegezni bárkit. aki kritikával illeti a kampányorientált megszólalásokat a témában. A gyerekek megvédése a káros hatásoktól olyan téma, ami azonban nem kampányszövegeket, és divatszólamokat, hanem alapos hozzáértést igényelne. Különösen akkor, ha egy alapvetően olyan, a mindennapokat érintő témáról van szó, mint az internet.

Így aztán kellően felkaptam a fejem, amikor azt olvastam, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint online gyermekvédelmi törvény kell. Először ugyan azt hittem, hogy ez egy, a családon belüli erőszak kapcsán született olyan jogszabály, ami az interneten szórólapszerűen kerül terjesztésre, de aztán rájöttem a tévedésre. A különböző források abban egyet értenek, hogy Szalai Annamária, aki immár az internetes technológiák szakértőjévé is felkenődött, megszólalt „Az internet hatása a gyermekekre és a fiatalokra” című nemzetközi konferencián. Érdemes figyelni a címet. Ugyanis nem az internet káros hatásairól szólt a konferencia, hanem az internet hatásairól szólt. Amibe azért, akárhonnan nézzük beletartozik egy csomó minden, ami igencsak hasznos lehet a gyermek fejlődése szempontjából. Erre különben a konferencia programfüzetéből is képet kaphat bárki, ahol az előadások között megtalálhatóak az oktatással, művelődéssel foglalkozók is. Az persze lehet szakmai ártalom, hogy az NMHH elnöknője csak azokat a gonosz kis rajzfilmmegosztókat látja mindebből, és elmondta a tőle megszokottnak tekinthető mantrát és programbeszédet a fájlmegosztók, és az egyéb, az internetet ellepő szemét népség ellen. Aktualizálva azzal, hogy kell egy törvény, mert mi más, az online világban a gyermekek megvédésére.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az interneten ne lennének olyan tartalmak, amelyek nincsenek a zsenge gyermeki lélek épülését elősegítő hatással. Ilyet állítani éppen olyan idiotizmus lenne, mint minden univerzális megoldását a korlátozó törvényekben látni. Az ugyanis már egy évtizede is nyilvánvaló volt, hogy „ott áll a gyermek, aki sokszor a szülőknél jobban ért az informatikához és elég gyorsan megtanulja a biológiaórán, hogy az ember, mint faj az emlősök közé tartozik, és a kismalacot sem a gólya hozza”. Igaz, akkor még a pornográf tartalmak és a mára igencsak idejétmúlt kalóz-betárcsázó programok vitték a prímet. Abban a rangsorban legalább-is, amivel a digitális villanypásztor-programokat népszerűsítették a családok számára. Mára nyilvánvaló, hogy a modemhekkelő programok kiestek a pixisből, míg a másik csoport továbbra is releváns. Azonban az fenntartható, hogy az aki a csak ezeket, meg a hivatalából üldözni vágyott eszközöket látja, az olyan, mint az egyszeri vicc-szereplő, akinek mindenről „AZ” jut az eszébe. Mert „amennyiben a családi hangulat és viszonyrendszer olyan, amiben BIOS-jelszó és szűrőprogram kell a gyerek ellen, akkor azt a családi viszonyt megette a fene”. S tényleg! Egyszerűen azért, mert azt jelzi, hogy a szülő-gyerek kapcsolatban a hangsúly a bizalom irányából a tűrés-tiltás koordinátarendszer ponthalmazaira került át. Bár egy olyan oktatási rendszerbe, mely az egyenruhásítás, az iskolai milíciák gondolatvilágában kevereg kétségtelenül ez képes szülői oldalon betagozódni. Így aztán talán nem is egyedileg Szalai Annamária, vagy a konferencián köszöntőt mondó Kövér László azok, akik személyükben, vagy hozzászólásaikban felelősek ezért. Közvetve semmiképpen. A közvetett felelősség azé a hatalomgyakorló apparátusé, amely a pozíciójukban tartja őket.

S még mindig nem állítom, hogy a gyermekekre semmilyen veszély nem leselkedik az interneten. Azonban, Szalai Annamária véleményével ellentétben, nem megszelídíteni, hanem megismerni érdemes az internetet. Ugyanis az általa hozott példa nagyon szép legenda, de aligha igaz. A tüzet sem szelídítette meg az ember, hanem megismerte és megtanulta felhasználni. A tűz semmivel nem éget kevésbé egy tábortűz „keretében”, mint egy erdőtűzben. Csak az év-tízezredek alatt megtanultuk, hogy a tűzbe egészségtelen belenyúlkálni, és ezt a tudást átadjuk utódainknak. Ezzel párhuzamosan megtanulta az ember, hogy miként tudja a tüzelőt adagolva felhasználni a leves megfőzésére. Ahogy az információt folyamatosan adagolva tanítjuk gyermekeinket az életkoruknak megfelelően, és nem borítjuk rájuk ötévesen az atomfizika rejtelmeit. Ám pusztán azért, mert kisgyermekként nem kérjük számon egy gyermektől mindezen tudást, jó esetben nem kergetjük ki a könyvtárból. Márpedig az internet alapvetően egy könyvtárként is felfogható. S lehet persze úgy is kezelni, hogy egyes zárt részeihez egy könyvtárnak is tiltják a hozzáférést. azonban pedagógiailag érdemes talán mérlegre tenni pár dolgot ezzel kapcsolatban. Az egyik az, amire a Bibliában is olvashatunk példát. Nevezetesen azt, hogy a tiltott gyümölcs sokkal vonzóbb. Következésképpen a tiltás csak felértékeli a hozzáférést, és serkenti a tilalom kijátszásának igényét. A másik, hogy a külső kontrollnál a belső sokkal hatékonyabban működik, mivel akkor is hat, amikor a cerberus alszik, vagy bénázik.

Ha tehát okszerű internet-használatot szeretnénk elérni a gyermekeknél, akkor sokkal célszerűbb az, ha a szülőket a gyermekkel együtt való használatra és nem a tiltó programok egyre újabb generációinak megvásárlására serkentjük. Éppen azért, mert az internet és annak tartalmai a mindennapok részei. Ja, hogy esetleg a szülő, vagy intézményi szülőpótlékként a pedagógusnak sincs lövése sem erről? Akkor talán a pedagógusképzésbe fel kellene venni tantárgyként a hálózatok szociológiájának ismeretét. Ennek már csak azért is üdítő hatása lenne, mert a csetelő, fórumozó csemetékkel könnyebb lenne a kommunikáció. Ja, hogy ehhez a tanárképzésbe, felnőttképzésbe kellene erőforrásokat injektálni a törvénygyár kedveskéi helyett? Hát igen. Valóban. Valóban ez kellene ahelyett, hogy minden bokor tiltó, szabályozó, ostorcsapkodó törvényeket leveledzen. De egy olyan vezetéshez, mely permanens szabadságharcot folytat, minden bozótban ellenségképek árnyékát véli felfedezni közelebb áll a nevelés helyett a tiltás. Miközben történelmi példa mutatja szerencsére, hogy a tiltás milyen hatástalan. Elvégre a korabeli „internet” csatornáin a pornográf rajzok tiltva voltak, de mégis fennmaradtak. Az egyház szentesítette a családokat, de szinte minden településen tudták, hogy melyik leány ölelése egy tallér. A teremtésmítosz nyomán eredendő bűnként üldözték a szexualitást, de valahogy mégsem halt ki az emberiség.

Így aztán alighanem lehet lázálmokat kergetni az internet kapcsán is, de szinte biztos, hogy a csemeték megtanulják kijátszani, átlépni a technikai határokat. Felhajtva az árát az esetlegesen tiltott tartalmaknak. Az meg csak sajnálni való, ha egy áttekintő konferencia kapcsán a kormányzatot képviselőknek csak ez, és nem a széleskörű oktatás, az ingyenes tartalmak elősegítése, az ismeretterjesztés jut az eszébe. Bár lehet, hogy gyermekként egy törvénykönyv esett a fejükre és ezért elzártak előlük minden olyan könyvet, ami az emberismeretre, pedagógiára, vagy csak simán az ismeretszerzésre ösztökélte volna a társaságot. De ez legalább meg is látszik.


Simay Endre István

2 megjegyzés:

Comments on Facebook