 |
| Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd |
Orbán Viktor, illetve választási tanácsadói valószínűleg
felmérték, hogy a középre törekvő Jobbik mögött ott maradt egy elég széles
szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista, szavazójoggal bíró polgára a magyar
államnak. Akik jó része ugyanakkor könnyen radikalizálható. Nekik márpedig
vezér kell. Orbán pedig bejelentkezett erre a szerepre. Nem most. Ellenben most
már egyértelműen.
Egyértelműen világossá téve az említett aspirációt azok
után, hogy már korábban is tett jó néhány szalonantiszemita gesztust. Valamint
azok után, hogy a szegényeket egyértelműen lefitymáló Lázárt, annak idején, nem
vágta ki úgy a kormány közeléből, hogy Föld körüli pályára álljon. S
természetesen emlékezhetünk arra, hogy amikor Horthy-bálványt avatott egy
egyházi figura, akkor sem volt egyetlen érdemi szava sem a miniszterelnöknek.
Igaz, az egyházak képviselői sem tolongtak egy ellendemonstráción. Így egy kis
értetlenséggel olvasom azokat az írásokat, amelyek azt sugallják: szerzőik most
kapták fel a fejüket meglepetésükben. Most, hogy Orbán Viktor kiállt, és éppen
csak szentnek nem kiáltotta ki a tenger nélküli tengernagyot.
Akkor, amikor a miniszterelnök kijelentette: „Horthy
Miklós kivételes államférfi volt”. Amiben különben lehet igazság. Elvégre
az átlagtól való eltérés akkor is lehet kivételes, ha az eltérés a negatív tartományokat
ostromolja. Majd kemény ostrom után beveszi azokat. Horthy esetében akár onnan
indulva, amikor az Antant támogatását bírva elindult Budapest fele. Szeged
felől a „legrövidebb” úton, Siófokot is érintve, érkezve a fővárosba. A Duna
nyugati partjáról. Nehogy véletlenül találkozzon a megszálló, illetve a
fővárost éppen hogy elhagyó román csapatokkal. Amelyek, alkalmasint, tisztára
söpörték előtte a terepet. Kivételes bátorságról téve tanúbizonyságot.
Bevonulva Budapestre, majd a híres, vagy inkább hírhedt fehérlovas
színielőadást megtartva a fővárosban. Kétségtelenül utat mutatva a jelenkori,
szintén felelősségpánikos kormányfőnek. Bátorságból.
Annak az Orbán Viktornak, aki már Nagy Imre temetésén is csak azért mert
pofázni, mert tudható volt: a szovjet csapatok kivonása már de facto zajlik. Ebből
a szempontból szinte tükörkép a két helyzet. Az egyik a már kivonult ellenséges
csapatok nyomán érkezve tünteti fel magát hősnek, míg a másik egy már zajló
folyamatot követel nagy hanggal. Majd mítoszt teremtve magának a semmiből.
Miközben a két államférfi annyiban is közös vonásokat
mutat, hogy egyaránt az ellenségképek gyártásával próbálják legitimálni a saját
hatalmi pozíciójukat. Olyan erőkre támaszkodva, amelyek túlmutatnak a reguláris
gyökereken. Még akkor is, ha elég sok gyökeret magukba olvasztanak. S akkor is,
ha később a spontán szerveződő, tömegben bátor verőcsürhe reguláris színezetet
kap. Márpedig ebből a szempontból Horthy is rá volt szorulva a mérsékelten
morális talajon ténykedő bandájára, és a jelenleg regnáló kormány sem igazán a
gárdaszerű paramilitáns, illetve a „kopaszok” néven ismert, itt ott, olykor a
választási bizottságnál is feltűnő társaságok elleni hathatós fellépéséről
híres. Érthető okokból. Amennyiben a szélsőségesekre, a velük parolázó
választási retorikára, az antiszemitizmus, illetve rasszizmus meglovagolására akar
támaszkodni, akkor a szemléletükben ezzel rokonítható decibelgazdag bandákkal
érthetően nem akar újat húzni. Már csak azért sem, mert ha a választások
eredményét illetően kétségek merülnének fel, akkor kellhetnek azok az
önkéntesek, akik hidat foglalnak, köztereken hugyoznak, ha kell.
De mindez aligha újdonság. Megannyi jele volt eddig is.
Kínossá legfeljebb akkor válhat a dolog, ha beigazolódik: a Jobbik
csak taktikai leválást hajtott végre, és igényt tart ugyanezekre a
szélsőségesekre. Akár ugyanazon célból. Igaz, valószínűleg van az a
hatalomvágy, amitől félreteszik majd az „urak” a jelenlegi látszatellentéteket.
Kialakítva a Fidesz és a szélsőjobboldal koalícióját. Mely esetben Horthy mégis
csak lehet egy kicsit kevésbé szemét, mint Orbán. Mert százezrek haláláért
tehető felelőssé, aki érdemi ellenvetés nélkül asszisztált a zsidók
deportálásához, majd kiirtásához, számolatlanul küldte halálba az embereket a
keleti frontra, gyakorlatilag puskalövés nélkül adta át az országot a
németeknek, majd Szálasinak. Azonban legalább koalíciós kormányt nem hozott
létre a nyilasokkal. De Orbánnak még akár ez, a szélsőjobboldali erőkkel való,
kormányzati összefogás is összejöhet. Méltán bekerülve a kultúrális altalajba. Vagy inkább a szemétbe.
Azt követően a nagy példakép emlékének adózva azért
elmehetne Orbán a keleti határhoz. Ott belekarolva egy Horthy-szoborba
megvárhatná a Don-kanyarból hazatérőket. Hátha nekik adnak igazat. Addig
azonban... Nem. Gyűlölni nem kell, de nem is szabad Orbánt. Az ugyanis érzelmi
és nem morális gesztus. Orbán nem gyűlöletre, hanem megvetésre érdemes.
Legfeljebb.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése