2017. június 22., csütörtök

Ki mint veti meg...

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor, illetve választási tanácsadói valószínűleg felmérték, hogy a középre törekvő Jobbik mögött ott maradt egy elég széles szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista, szavazójoggal bíró polgára a magyar államnak. Akik jó része ugyanakkor könnyen radikalizálható. Nekik márpedig vezér kell. Orbán pedig bejelentkezett erre a szerepre. Nem most. Ellenben most már egyértelműen.

Egyértelműen világossá téve az említett aspirációt azok után, hogy már korábban is tett jó néhány szalonantiszemita gesztust. Valamint azok után, hogy a szegényeket egyértelműen lefitymáló Lázárt, annak idején, nem vágta ki úgy a kormány közeléből, hogy Föld körüli pályára álljon. S természetesen emlékezhetünk arra, hogy amikor Horthy-bálványt avatott egy egyházi figura, akkor sem volt egyetlen érdemi szava sem a miniszterelnöknek. Igaz, az egyházak képviselői sem tolongtak egy ellendemonstráción. Így egy kis értetlenséggel olvasom azokat az írásokat, amelyek azt sugallják: szerzőik most kapták fel a fejüket meglepetésükben. Most, hogy Orbán Viktor kiállt, és éppen csak szentnek nem kiáltotta ki a tenger nélküli tengernagyot.

Akkor, amikor a miniszterelnök kijelentette: „Horthy Miklós kivételes államférfi volt”. Amiben különben lehet igazság. Elvégre az átlagtól való eltérés akkor is lehet kivételes, ha az eltérés a negatív tartományokat ostromolja. Majd kemény ostrom után beveszi azokat. Horthy esetében akár onnan indulva, amikor az Antant támogatását bírva elindult Budapest fele. Szeged felől a „legrövidebb” úton, Siófokot is érintve, érkezve a fővárosba. A Duna nyugati partjáról. Nehogy véletlenül találkozzon a megszálló, illetve a fővárost éppen hogy elhagyó román csapatokkal. Amelyek, alkalmasint, tisztára söpörték előtte a terepet. Kivételes bátorságról téve tanúbizonyságot. Bevonulva Budapestre, majd a híres, vagy inkább hírhedt fehérlovas színielőadást megtartva a fővárosban. Kétségtelenül utat mutatva a jelenkori, szintén felelősségpánikos kormányfőnek. Bátorságból. Annak az Orbán Viktornak, aki már Nagy Imre temetésén is csak azért mert pofázni, mert tudható volt: a szovjet csapatok kivonása már de facto zajlik. Ebből a szempontból szinte tükörkép a két helyzet. Az egyik a már kivonult ellenséges csapatok nyomán érkezve tünteti fel magát hősnek, míg a másik egy már zajló folyamatot követel nagy hanggal. Majd mítoszt teremtve magának a semmiből.

Miközben a két államférfi annyiban is közös vonásokat mutat, hogy egyaránt az ellenségképek gyártásával próbálják legitimálni a saját hatalmi pozíciójukat. Olyan erőkre támaszkodva, amelyek túlmutatnak a reguláris gyökereken. Még akkor is, ha elég sok gyökeret magukba olvasztanak. S akkor is, ha később a spontán szerveződő, tömegben bátor verőcsürhe reguláris színezetet kap. Márpedig ebből a szempontból Horthy is rá volt szorulva a mérsékelten morális talajon ténykedő bandájára, és a jelenleg regnáló kormány sem igazán a gárdaszerű paramilitáns, illetve a „kopaszok” néven ismert, itt ott, olykor a választási bizottságnál is feltűnő társaságok elleni hathatós fellépéséről híres. Érthető okokból. Amennyiben a szélsőségesekre, a velük parolázó választási retorikára, az antiszemitizmus, illetve rasszizmus meglovagolására akar támaszkodni, akkor a szemléletükben ezzel rokonítható decibelgazdag bandákkal érthetően nem akar újat húzni. Már csak azért sem, mert ha a választások eredményét illetően kétségek merülnének fel, akkor kellhetnek azok az önkéntesek, akik hidat foglalnak, köztereken hugyoznak, ha kell.

De mindez aligha újdonság. Megannyi jele volt eddig is. Kínossá legfeljebb akkor válhat a dolog, ha beigazolódik: a Jobbik csak taktikai leválást hajtott végre, és igényt tart ugyanezekre a szélsőségesekre. Akár ugyanazon célból. Igaz, valószínűleg van az a hatalomvágy, amitől félreteszik majd az „urak” a jelenlegi látszatellentéteket. Kialakítva a Fidesz és a szélsőjobboldal koalícióját. Mely esetben Horthy mégis csak lehet egy kicsit kevésbé szemét, mint Orbán. Mert százezrek haláláért tehető felelőssé, aki érdemi ellenvetés nélkül asszisztált a zsidók deportálásához, majd kiirtásához, számolatlanul küldte halálba az embereket a keleti frontra, gyakorlatilag puskalövés nélkül adta át az országot a németeknek, majd Szálasinak. Azonban legalább koalíciós kormányt nem hozott létre a nyilasokkal. De Orbánnak még akár ez, a szélsőjobboldali erőkkel való, kormányzati összefogás is összejöhet. Méltán bekerülve a kultúrális altalajba. Vagy inkább a szemétbe.

Azt követően a nagy példakép emlékének adózva azért elmehetne Orbán a keleti határhoz. Ott belekarolva egy Horthy-szoborba megvárhatná a Don-kanyarból hazatérőket. Hátha nekik adnak igazat. Addig azonban... Nem. Gyűlölni nem kell, de nem is szabad Orbánt. Az ugyanis érzelmi és nem morális gesztus. Orbán nem gyűlöletre, hanem megvetésre érdemes. Legfeljebb.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése