2015. május 19., kedd

Nyolc legyen a csatornáknak száma

Az apró színesekre is érdemes figyelni. Mert megvidámítják az ember napját. Vagy azért, mert burkolt információkkal láthatják el az olvasót. Az utóbbi kategóriába tartozik az a hír, amely a Sat-tv-radio.hu oldalon jelent meg. Arról, hogy az MTVA miként képzelné el a TV-csatornák kiosztását.

S amelyről, az eddigi információszűkítési törekvéseket ismerve, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy nem viccnek szánják. Holott alapvetően az is lehetne. A hír ugyanis arról szól, hogy a műsorterjesztőknek, 2015. júliusától előírnák, hogy az első nyolc csatornahelyen mely adásoknak kellene felvillanni. Legalább arra a kis időre, amíg a bősz TV-néző el nem kapcsol. Teljesen világos, hogy a lista elején a NER-konform királyi csatornák lennének. Talán azért nem öt, mert a „Gyalog galopp”-ból tudjuk, hogy az ötöt szánkra ne vegyük. Igaz, a klasszikus szatíra alapján háromnál több csatorna nem is kellene. Ellenben a három plusz öt mégiscsak nyolc. Tehát lehet, hogy mégis megoldhatjuk a nagy hír-talányt, hogy miért az első nyolc helyet bérelnék ki a közködösítés-ügyi médiumok számára. Főleg, hogy a hír szerint nem is mind a nyolc hely lehetne kitölthető az MTVA által közpénzből készített kommunikációs kulimásszal.

De természetesen lehet egy másik, nem kevésbé világosan levezethető megfejtése is a varázslatnak. Nem a varázsszámok, mert akkor hét csatorna lenne. Vagy három. Mely utóbbi olyan vészesen látszik visszaköszönni, hogy szinte kiált az univerzális megoldásért. Legyen három csatorna. Orbán elölről, a Fidesz hátulról, és a nemzeti demokrácia úgy derék-tájt. A többit meg törölni is lehetne. Minek is kellene a szorgosan dolgozó, és a nemzeti kompatibilitás jegyében diszkalkuliás Fidesz-szavazót olyan atrocitásnak kitenni, amit a háromnál több szám megjegyzése okozna. Azonban az MTVA láthatóan kihívás-párti. Ezért nyolc a csatornák száma. Nem hét, és nem kilenc. Mert kilenc nem is lehetne. A kilenc már felségsértés számba is mehetne esetleg.

Erre azért gondolhatunk, mert a születési kedv nagy szakértője mintegy két évvel ezelőtt tanújelét adta, hogy kilencig igen komoly nehézséget jelent elszámolni. Márpedig olyan körülmények között, amelyekből látjuk, hogy a mindenható miniszterelnöknek kilencig gond a számolás, ez a korlát nem hágható meg a nép egyszerű orbanistája számára. Ha Orbán Viktornál kilenc a limit, akkor világos, hogy szellemileg felül-licitálni dőreség lenne. A nyolc tehát biztonságosnak tűnhet az MTVA vezetése számára is. Bizonyítva, hogy vannak olyan bátrak, ami már-már kilencig való elszámolást jelenti. De mégsem lépik át a bűvös határt. Mert tudják mivel tartoznak Orbán Viktornak. Például egy olyan távirányítóval, amelyen nincs több gomb.

Mert az átlag távirányítón kétségtelenül több a gomb. Ráadásul nem egy közülük még programozható is talán. A TV-masinákról nem is beszélve. Márpedig ezek árulásra csábítanak. Arra, hogy bármit is ugat a NER-plecsnivel leplombált agytekervényekkel kellően ellátott csatorna-flepniző, a néző mégis azt nézze, amit akar. Ami már csak azért is súlyos árulás lehet, mert már-már felveti az önálló gondolkodás gyanúját. Ami mégiscsak hallatlan, szégyen és gyalázat lenne!

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook