2015. május 27., szerda

Psziborg-álmok újratöltve

Pierre-től Hannah-ig
A tudományt az átlagos képzettségű emberekhez közel vinni hatalmas felelősség és komoly kihívás. Az elefántcsont-tornyok akadémikusai szemében nem is mindig komoly tudós az, aki ilyenre adja a fejét. Talán mert nem egy esetben hipotézisek, gondolatkísérletek, a valóságtól látszólag elrugaszkodott példákkal élnek. Holott ezek egyben távlatokat is felvillanthatnak. Mint amilyen az örök pszichikum számítógépes ötlete.

Ezt legutóbb Dr. Hannah Critchlow dobta be az agykutatás egyfajta jövőjét szemléltetve egy Wales-ben rendezett fesztiválon. Azon a Hay-fesztiválon, mely az egyik legnagyobb művészeti és irodalmi fesztivál a szigetországban. Előadása az idegrendszerről szólt általában, és számos témát, például az agy kihasználtságát és érintette. Érthető azonban, hogy az örök élet, vagy inkább az örök személyiség lehetősége az, amely a leginkább felkeltette a hírolvasók figyelmét. Holott ennek az ötlete korántsem új. S még az sem kizárt, hogy az egyik, az ötletet egyfajta mitosz-játékba ültető irodalmi mű szerepet játszott a neurológia tudományterületének közönségkapcsolati nagykövetévé szegődött agykutató pályaválasztásában. Az a tudományos fantasztikus mű, melynek Pierre Barbet a szerzője.

Hazánkban negyven évvel ezelőtt, 1975-ben jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában. S a címe, „A psziborgok álmai”, pontosan leírja azt, ami a sodró lendületű mondavilág mögött meghúzódik. Alaptörténete egy intergalaktikus nyomozó, egy specialisták kügyüivel megtámogatott megfigyelő kalandjai. Olyan körülmények között, melynek során óriások, törpék, lovagok, királyok, varázslók keverednek az útjába. Segítve, vagy tesztelve. Miközben szép lassan, de biztosan a fura lények legtöbbjéről kiderül, hogy androidok, vagy mutációs tervezés eredményeként léteznek. Ahogy azt is megtudhatjuk, hogy még az emberek sem igazán az evolúciós fejlődés eredményeként vannak jelen a hirtelen felbukkant bolygón.

Azért persze, módunkban áll megismerni a bolygó valós urait is. Azokat, akik a bolygót sújtó apokalipszist éppen a személyiségük számítógépre mentésével élik túl. S a történetüket megírva, Pierre Barbet írásából kicsit az is képet alkothat a hidegháború működésmódjából, aki megúszta. S az is képet alkothat a biológiai fegyverek kétélűségéről, aki manapság növeszti a világuralmi szemellenzőket. Tulajdonképpen a mostani, agy-számítógépesítéses hírtől teljesen függetlenül is érdemes elolvasni azoknak, akiket a sci-fi egyéb ágazatai is érdekelnek, mint a „jöttek a szörnyek, és mindenkit megettek”. Alkalmasint az sem véletlen, hogy a Pierre Barbet által jegyzett könyvekben rendre felbukkan a biológia, illetve a kémia témája. Claude Avice, akit az írói álnév rejt, a gyógyszerészet doktora volt.

Sok szempontból tehát egyfajta tudományos ismeretterjesztésként is felfoghatjuk a műveit. Ami nincs is messze attól, amikor egy tudományterület iránt egy „ütős” ötlet mai környezetbe helyezésével igyekszik valaki felkelteni a figyelmet. S talán nem is véletlen, hogy egy kulturális fesztiválon. Ahol nagyobb eséllyel fordulnak elő azok a nyitottabb szellemek, akik nyitottak az új gondolatokra. Azok, akik gyermekeiknek is hajlandóak talán elnézni, ha érdeklődésük a természettudományok felé fordul.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook