2015. május 23., szombat

Nagykoalíciós egyeztetés a Jobbikkal

Fotó: Huszti István / Index
S megtartották a nagykoalíciós megbeszélést a Jobbik leendő kormányzati szerepvállalásáról. Tudom, hivatalosan a rendszerváltásról hirdették meg, és hivatalosan Juhász Péter is mindent megtett a szerecsenek árjára sikálása érdekében. Azonban az Index tudósításának a címe is sokat elárul a csevely valóságáról: „A jobbikos akkor vette észre, hogy buzizik, amikor kifújolták”.

A tudósításból aztán kiderül, hogy sokkal inkább szólt a konferencia a Jobbikról, mint a rendszerváltásról. Ami teljesen érthető akkor, ha az emberek általános élményparkját vesszük tekintetben a rendszerváltást illetően. Azt a váltást illetően, amelynek keretében politikailag leginkább a hatalom átmentéséről lehetett volna megemlékezni. Nem a csúcsvezetés szintjén, hanem azon a szinten, akik érdekében Pozsgay Imre mindent bevetett az ellenzékinek hívott kerek-asztal megrendezésével. Amely asztal körül, talán az SZDSZ kivételével nehéz lett volna túl sok valóban ellenzékit fellelni. Mert azért azt a különben sokadvonalbeli politikust, aki a rendszerváltás előtt is múzeumigazgató volt, talán nem sorolnám a kádárizmus nagy vesztesi közé. Ahogy azokat a fiatalokat sem, akik a kádárizmus évtizedei, és az akkori oktatáspolitika nélkül legfeljebb a vályogvetésben jeleskedhettek volna. Az említett aktusról ma politikai konferenciát rendezni különben akkor is felesleges lenne, ha minden szép lenne és remekbe álmodott. Valószínű, hogy akkor nem is rendeznének különben ennyi megemlékezést.

S most kanyarodjunk vissza ahhoz a megbeszéléshez, aminek védelmére annyira felágaskodott a milláneus politikus, Juhász Péter. A konferenciát szervező Együtt nevében, amelyre fideszes, jobbikos és LMP-s politikusokat hívtak vitapartnerként. Amiből különben borítékolható lett volna, hogy a rendszerváltásról szólhat a buli legkevésbé. A Fidesz akkor még egészen más elveket vallott. Még akkor is, ha ugyanaz volt a vezetője, mint manapság. A Jobbik és az LMP, politikai formációként pedig nem is léteztek akkortájt. Tulajdonképpen tehát sokkal célszerűbb lett volna talán egy olyan cím, mint a „Jobbik térhódítása és részvételünk a hatalomelosztásban”. Igaz, ebben az esetben patthelyzetbe kerültek volna a részt vevők. A Fidesz-nek például nyíltan számot kellett volna adnia arról a támogatásról, amit a hallgatólagosan, vagy kevésbé burkoltan de a Jobbik élvezett a hatalom részéről. Az LMP-t képviselő Schiffer András is nehezen tudta volna megkerülni azokat a politikai gesztusokat, amelyeket a hatalom felé gyakorolt.

Az utóbbiba természetesen beleértve azt a parlamenti fellépést is például az LMP részéről, amellyel gyakorlatilag szinte minden lényegi kérdésben obstruálta a széles ellenzéki fellépést. Miközben mintha nem lett volna mindig érzékeny a rasszista megnyilatkozókat sem nélkülözni látszó Jobbik politikájára. De beleérthetnénk azt a Juhász-féle húzást is, amellyel a választások előtti valós együttműködés előtt csapta be az ajtót. Nem kis szerepet vállalva abban, hogy Orbán Viktor ma is jelentős parlamenti többségre hivatkozva tobzódhat a hatalom rózsaszín habfürdőjében. De ezeket a gesztusokat most nem újratárgyalva az mindenképpen nem kicsit nevetséges, ahogy a Fidesz, az Együtt, illetve az LMP képviseletében megjelentek egymásra mutogattak. A felelőst keresve a Jobbik előretöréséért. Azért a megerősödésért, amelyért már régóta láthatóan közös a demokráciát emlegető politikai erők felelőssége. Azzal, hogy a féligazságokon alapuló lózung-politikával szemben a fújoláson kívül nem mutatnak fel alternatív megoldásokat. Nem alternatív populizmust, hanem megoldást. Ahogy különben az Orbán leváltásáról szóló szövegelések is legtöbbször megrekednek az „Orbán takaroggy” színvonalán.

A jelen konferencián különben mintha szintén nem túl sok szerepet kapott volna az alternatív politikai megoldások ismertetése. Ami felveti annak a gyanúját, hogy számos olyan téma, amely érdemi intézése kifogná a mindennapi fasizmus vitorlájából a szelet, nem igazán karcolta meg a résztvevők ingerküszöbét. Olyanok például, mint a növekvő szegénység, a szétnyíló egzisztenciális olló, az ennek talaján növekvő modern rabszolgaság, a kiszolgáltatott rétegek egymással szembeni kijátszása, az emberi egyenlőség mentén meghirdetett oktatáspolitika hiánya, és hasonlók. Márpedig akkor, ha a társadalmat a szélsőséges radikalizmus felé eltoló kérdésekre nem lesz sürgősen valós válasz, akkor bekövetkezhet a társadalom végletes szakadása. Azokra, akik emigrálnak, azokra, akik félnek és azokra, akik félelemben tartanak. A pogrom-diktatúrák történelmi példái szerint.

Úgyhogy alighanem érdemes lesz megőrizni azt a képet, amely a vitaasztalnál megjelenteket ábrázolja. Könnyen lehet, hogy hamarosan mint a hazai politika belsőleg megkötött „Molotov-Ribbentrop-paktum” szereplőire fogunk emlékezni a személyükben. Akik: Gulyás Gergely (Fidesz), Szigetvári Viktor (Együtt), Schiffer András (LMP) és Mirkóczki Ádám (Jobbik)

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook