 |
| Fotó: Huszti István / Index |
S megtartották a nagykoalíciós megbeszélést
a Jobbik leendő kormányzati szerepvállalásáról. Tudom, hivatalosan a rendszerváltásról
hirdették meg, és hivatalosan Juhász
Péter is mindent megtett a szerecsenek árjára sikálása érdekében. Azonban az
Index tudósításának a címe is sokat elárul a csevely valóságáról: „A
jobbikos akkor vette észre, hogy buzizik, amikor kifújolták”.
A tudósításból aztán kiderül, hogy sokkal
inkább szólt a konferencia a Jobbikról, mint a rendszerváltásról. Ami teljesen
érthető akkor, ha az emberek általános élményparkját vesszük tekintetben a
rendszerváltást illetően. Azt a váltást illetően, amelynek keretében
politikailag leginkább a hatalom átmentéséről lehetett volna megemlékezni. Nem
a csúcsvezetés szintjén, hanem azon a szinten, akik érdekében Pozsgay Imre
mindent bevetett az ellenzékinek hívott kerek-asztal megrendezésével. Amely
asztal körül, talán az SZDSZ kivételével nehéz lett volna túl sok valóban
ellenzékit fellelni. Mert azért azt a különben sokadvonalbeli politikust, aki a
rendszerváltás előtt is múzeumigazgató volt, talán nem sorolnám a kádárizmus
nagy vesztesi közé. Ahogy azokat a fiatalokat sem, akik a kádárizmus évtizedei,
és az akkori oktatáspolitika nélkül legfeljebb a vályogvetésben jeleskedhettek
volna. Az említett aktusról ma politikai konferenciát rendezni különben akkor
is felesleges lenne, ha minden szép lenne és remekbe álmodott. Valószínű, hogy
akkor nem is rendeznének különben ennyi megemlékezést.
S most kanyarodjunk vissza ahhoz a
megbeszéléshez, aminek védelmére annyira felágaskodott a milláneus politikus,
Juhász Péter. A konferenciát szervező Együtt nevében, amelyre fideszes, jobbikos
és LMP-s politikusokat hívtak vitapartnerként. Amiből különben borítékolható
lett volna, hogy a rendszerváltásról szólhat a buli legkevésbé. A Fidesz akkor
még egészen más elveket vallott. Még akkor is, ha ugyanaz volt a vezetője, mint
manapság. A Jobbik és az LMP, politikai formációként pedig nem is léteztek
akkortájt. Tulajdonképpen tehát sokkal célszerűbb lett volna talán egy olyan
cím, mint a „Jobbik térhódítása és
részvételünk a hatalomelosztásban”. Igaz, ebben az esetben patthelyzetbe
kerültek volna a részt vevők. A Fidesz-nek például nyíltan számot kellett volna
adnia arról a támogatásról, amit a hallgatólagosan, vagy kevésbé burkoltan de a
Jobbik élvezett a hatalom részéről. Az LMP-t képviselő Schiffer András is
nehezen tudta volna megkerülni azokat a politikai gesztusokat, amelyeket a
hatalom felé gyakorolt.
Az utóbbiba természetesen beleértve azt a
parlamenti fellépést is például az LMP részéről, amellyel gyakorlatilag szinte
minden lényegi kérdésben obstruálta a széles ellenzéki fellépést. Miközben mintha
nem lett volna mindig érzékeny a rasszista megnyilatkozókat sem nélkülözni
látszó Jobbik politikájára. De beleérthetnénk azt a Juhász-féle húzást is,
amellyel a választások előtti valós együttműködés előtt csapta be az ajtót. Nem
kis szerepet vállalva abban, hogy Orbán Viktor ma is jelentős parlamenti
többségre hivatkozva tobzódhat a hatalom rózsaszín habfürdőjében. De ezeket a
gesztusokat most nem újratárgyalva az mindenképpen nem kicsit nevetséges, ahogy
a Fidesz, az Együtt, illetve az LMP képviseletében megjelentek egymásra
mutogattak. A felelőst keresve a Jobbik előretöréséért. Azért a megerősödésért,
amelyért már régóta
láthatóan közös a demokráciát emlegető politikai erők felelőssége. Azzal,
hogy a féligazságokon alapuló lózung-politikával szemben a fújoláson kívül nem
mutatnak fel alternatív megoldásokat. Nem alternatív populizmust, hanem
megoldást. Ahogy különben az Orbán leváltásáról szóló szövegelések is legtöbbször
megrekednek az „Orbán takaroggy”
színvonalán.
A jelen konferencián különben mintha
szintén nem túl sok szerepet kapott volna az alternatív politikai megoldások
ismertetése. Ami felveti annak a gyanúját, hogy számos olyan téma, amely érdemi
intézése kifogná a mindennapi fasizmus vitorlájából a szelet, nem igazán
karcolta meg a résztvevők ingerküszöbét. Olyanok például, mint a növekvő szegénység,
a szétnyíló egzisztenciális olló, az ennek talaján növekvő modern rabszolgaság,
a kiszolgáltatott rétegek egymással szembeni kijátszása, az emberi egyenlőség
mentén meghirdetett oktatáspolitika hiánya, és hasonlók. Márpedig akkor, ha a
társadalmat a szélsőséges radikalizmus felé eltoló kérdésekre nem lesz sürgősen
valós válasz, akkor bekövetkezhet a társadalom végletes szakadása. Azokra, akik
emigrálnak, azokra, akik félnek és azokra, akik félelemben tartanak. A
pogrom-diktatúrák történelmi példái szerint.
Úgyhogy alighanem érdemes lesz megőrizni
azt a képet, amely a vitaasztalnál megjelenteket ábrázolja. Könnyen lehet, hogy
hamarosan mint a hazai politika belsőleg megkötött „Molotov-Ribbentrop-paktum”
szereplőire fogunk emlékezni a személyükben. Akik:
Gulyás Gergely (Fidesz), Szigetvári Viktor (Együtt),
Schiffer András (LMP) és
Mirkóczki Ádám (Jobbik)
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése