2014. december 13., szombat

Szűz-e a kormányzati sajtó?

Forrás: Wikipedia
Az kétségtelen, hogy a neuronok receptoraira, valamint az ingerület-átvitelre aktívan ható anyagokkal a vérben nehéz lehet objektív véleményt mondani az adott anyagok használatával kapcsolatban. A HírTV –t alighanem ez indíthatta különböző szerkesztőségek megfaggatására. Egyben egy érdekes gondolatkísérletet is inspirálva.

Amelynek nyomán, mi tagadás, tényleg érdekelne a kormánypárti holdudvarban pecsenyézgetők nemi küldetéstudata. Már csak azért is, mert annyit asszisztálnak a keresztényi ókonzervatív erkölcsöket kinyilvánító árnyékkereszténységhez, a pártválasztáson alapuló magánéleti befolyáshoz, hogy tulajdonképpen tényleg ideje lenne színt vallaniuk. Egyébként ebben a tekintetben Orbán Viktornak is lehet némi igaza. Ahogy a neuronokat piszkálgató szerek kapcsán érdemes lenne tudni, hogy ki hol áll, a nemiség kapcsán is érdemes lenne tudni ugyanezt. Természetesen a szűrővizsgálatok kakofóniájába is meg lehetne pengetni, hogy a teljes parlamentet kirendelhetnék a folyosóra letolt gatyával. Aztán mehetnének váladékozást vizsgálni az arra illetékesek. Ha már nosztalgiáznak ott a nagy házban, akkor legyen nekik teljes körű a nosztalgia. De a tripperológiai felméréstől függetlenül is folytatni az említett írásban megkezdett gondolatkísérletet.

Az ugyanis teljesen világos, hogy az tudhatja csak egészen hitelesen képviselni a sokat emlegetett erkölcsiséget, aki maga is szigorú szűrésen ment keresztül. Kiszűrve mindazokat, akik a nagykorúságuk elérése előtt akár csak hozzá is értek a saját nemi szervükhöz. A máséhoz hozzáérőknek kézlevágás. De a konzervatív eszméktől való örökös eltiltás legalább. Az csak természetes, hogy mindazok, akik akár csak puszit nyomtak a másik nem bármely, családon kívüli tagjának orcájára, azonnal menjenek gyónni. Ha házasságuk előtt követték el, akkor a közelibe ne menjenek a politikának, politikai újságírásnak. Ha a házasságuk előtt nemi életet éltek, akkor hetediziglen. A konzervatív eszme ezen kívül tagadtassék meg mindazoktól, akik a gyermeknemzés céljától eltekintve ágyba bújtak bárkivel. Impotensek előnyben. Szellemi impotencia nem mentség. Mert azt hiszem az a legkevesebb, hogy lássunk már végre hitelesen felszólaló konzervatív politikusokat, és írásaikban ehhez méltó sajtómunkásokat. Nem vitatom, van pár olyan politikus, akiről feltételezem, hogy átmennének a teszten. Annyi járatlanságról tanúskodnak a felszólalásaik, hogy simán vennék ezt az akadályt.

Aztán a gondolatkísérletet végiggondolva rájöttem, hogy a fenét sem érdekli tulajdonképpen. Mert mitől lenne nekem jobb, ha arról olvashatnék önbevallást, hogy például a droglevelet jegyző Losonczi Kata riporter mikor vesztette el a szüzességét. S miért nem. A szellemi prostituálódás, az adott helyzet túllihegése független attól, hogy a magánéletében mit tesz otthon. S már csak azért sem érdekelne komolyan, mert legalább nyugodt lelkiismerettel zavarhat az, hogy kormányzati szócsövek akarnak belebeszélni mások magánéletébe. A pálya mellől bekiabálva, és névsorokat olvasgatva.

Mert levelezgetés helyett az lett volna a legtisztességesebb, ha a HírTV nyilvánosságra hozza a droghasználattal kapcsolatos saját belső álláspontját. S persze a tesztjeik eredményét. Ahogy a kormányzati politikusok részéről is az lett volna a tisztességes, ha az első sorban haladnak a vizelet-mintavételek színhelyére. S amikor kezükben a lelet, akkor sem a máséval gondolják csalánt verni, hanem csak simán nyilvánosságra hozzák az átfogó szűrések eredményét. A példa szinte biztosan ragadós lett volna. S üsse kavics, ha már ott az a sok vizeletminta, nézzék meg triperre is. Meg klamídiára is.

Andrew_s

1 megjegyzés:

  1. Ez a szerencsétlen nő egy bányarém külsejű propagandista, aki mindenkibe beleköt, mindenkiről a rosszat. Egyszerre gonosz és szervilis, az udvariasságot, emberséget, tapintatot nem ismeri. Valójában nem való emberek közé. Kivakarózott vidékről és megcsinálja a hatalmas karrierjét a rém/hír tv hátán.

    VálaszTörlés