2017. április 6., csütörtök

Negyed századdal Asimov után

25 éve, 1992. április 6-án hunyt el Isaac Asimov. Ismert szerzője a tudományos fantasztikus irodalomnak. Annak ellenére, hogy biokémikusként sem volt teljesen ismeretlen a szakmában. Mégis, inkább a népszerű irodalom az, ami híressé tette a világban. S így szinte biztos, hogy sokkal többen ismerik az irodalmi, mint a tudományos munkásságát.

Nem is teljesen véletlenül. Mert akkor tűnt fel, amikor felfele ívelővé vált a tudományos fantasztikus irodalom. Pontosabban, a tudományos és technikai fejlődés váltott sebességet. Felkeltve az emberek érdeklődését, és felpörgetve a fantáziát is. Fokozva az érdeklődést arra nézvést, hogy a rohamosan fejlődő tudomány és technika milyen hatással lesz a mindennapokra, a jövőre, és az igen távoli jövőre. Esetleg milyen alternatív lehetőségeket tartogat. S ebből a szempontból Asimovról elmondható: jókor volt jó helyen. De azt, hogy ez mennyire kevés lett volna, mutatják a perckarrierrel bíró pályatársak. Az egynovellás, vagy egyfércműves szerzők sora. S azok, akik a saját korukban lehet, hogy olvasottak voltak, de mára csak az irodalomtörténészek lábjegyzetében találkozunk a nevükkel. Esetleg az olyan alternatív ideológiák kapcsán, mint például a szcientológia.

Ezzel szemben I. Asimov művei az örök aktualitás látszatával bírnak. Ha nem is mindről mondható el, hogy profetikus erővel íródott. Azért számos műve, gondolata tekinthető olyannak, amelynek érvényessége alig megkérdőjelezhető. Legalább is akkor, ha a humánum, az ember, illetve az Ember irányából szemléljük a tudományt, illetve a technikát, a társadalmat. Elég a robotika, nevéhez kapcsolt, három alaptörvényére gondolni. Ami a hideg, illetve idegháborúk által cibált, a robotokat gyakran az antiutópiák központjába képzelő világkörnyezetben igazi áttörés volt. S maradt. Mert Asimov történetei akkor is kitartottak ezeknek a történeteknek az alkalmazása mellett, amikor a későbbi műveiben egy nulladik törvényt is beiktatott a sorba. Jelezve, hogy az emberiség, az emberi kultúra iránti elkötelezettsége hajlíthatatlan. Annak ellenére, hogy a Trantor központtal kialakult birodalom világában az antiutópiák irányába térülő mozzanatok is megjelennek.

Apró kavicsok gyanánt a galaktikus fejlődés nagy folyamában. Lassan apróra csiszolódva, és belesimulva a történelem évezredes léptékkel bíró nagy szakaszaiba. Amely Asimov világában a birodalmasodási nagyciklusok történelme. Jól mutatva ezzel, hogy az író, a Föld nevű bolygó korábbi birodalmai nyomán, akkor megsejtett valamit az emberi viselkedés természetéről, amikor a humánetológia legfeljebb ködös elképzelés volt. Korántsem valami egzakt és divatos tudományterület. Miközben Asimov a történelem nagy áramlatainak leírására megalkotta a maga sosemvolt tudományát, a pszichohistóriát. Amely, mint tudjuk, Hari Seldon munkássága nyomán vált a homályos axiómák halmazából egzakt tudománnyá. Nem egy olyan elejtett eszmefuttatással, amit mára nyugodtan tekinthetünk a humánetológia tárgykörébe tartozónak. S nem csak azok, amelyek birodalmi és robottörténeteiben bukkannak fel, hanem az olyan művekben is, mint például a „Halhatatlanság halála”, vagy a „Sötétedés”.

Negyed százada tehát olyan író, tudós, távozott, akit nyugodtan tekinthetünk zseninek. S akivel kapcsolatban nem véletlenül emlegetik a történelem időutazóiban hívők, hogy akár egyike lehetett a visszatérőknek. Ami lehet hit kérdése. Miközben az alighanem tény, hogy műveit megéri időről időre újraolvasni. No meg tanulni belőlük. Amíg nem késő. Amíg még van, aki tud olvasni. Amíg még van, akit érdekel az ember és az emberség.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook