2017. április 13., csütörtök

Lacus bunkója

„Ne írd alá János!” üzenték a szocik a Parlamentből. Amiért aztán a házmester kiosztott egy nagy virtuális taslit az MSZP frakció tagjainak. Mert szerinte igazán tiszteletlenség, hogy a köztársaság elnökét keresztnevén szólították. Még akkor is, ha abban csak egyet lehet érteni a párt tagjaival, hogy a tiszteletet nem adják kimérve. Azt kiérdemelni kell. S egy kicsit mégis egyet kell érteni Kövérrel.

Mert a János, mint keresztnév igazán nem a legritkábbak közül való. Így aztán lehet egy csomó János az országban, akik hirtelen talán azt sem tudnák, hogy mit ne írjanak alá. S akik igazán nem tehetnek róla, hogy a nemzeti csicskásnak ezt a keresztnevet adták annak idején. Ezért teljesen rendben van, hogy valamilyen módon mégis csak pontosítani kellett volna a demonstrációs anyagokat. Mert így megtévesztésre alkalmas. Ahogy az is az lett volna, ha Jancsinak titulálják. Ha ugyanis valakinek véletlenül Kukorica Jancsi ugrana be, az maga lenne a skandalum, és megalázás. A mesehősnek. Elvégre ő egy igazán tisztességes, olykor hősies, és holtig hűséges szereplője a nemzet költészetének. Még akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hogy a nevét tisztességesen alá tudta-e írni. Viszont maga volt a tisztesség. Ellentétben azzal a Jánossal, aki a nevét pompásan le tudja írni. De hogy maga volna a tisztesség...?

Amúgy meg ki gondolta komolyan, hogy Áder nem fogja ráírni a nevét a lex-CEU életbe léptetését elrendelő nem túl szép üzenetre? Ám ilyet nem is kérdezek. Mert egyre haladunk abba az irányba, amikor majd az teheti fel a kezét, aki nem ért egyet Orbán Viktorral. Mind a két kezét. Aztán majd leteheti. Nekitámasztva a falnak. Amíg matatnak rajta a rend ezzel megbízott szorgos polipjai. Igaz Lacus? Te is csak emberből vagy. Valahol. Ezért megértjük, hogy büntetsz. Elvégre családod van. S azután, hogy Simicska is repült a kondér mellől igyekezni kell azzal, hogy teljesítményt lehessen felmutatni. Tehát büntetést kell kiszabni. Azért mert nem tisztelik meg azt, akit már nem is csak a háta mögött röhögnek ki. Mert a háta mögött már nem kiröhögik. Hanem esetleg csak köpnek egyet. Ahogy az egész bandára, akik a puszta jelenlétükkel meggyalázzák a Kossuth térre épített műemlékházat.

De ettől még tényleg nevezhetné bárki Ádernek a Jánost, és Kövérnek a Lászlót. Pont annyi értelme van ezen rugózni, mintha a nemzet zsebhokisát Viktor elvtársnak titulálná. Aligha ezen múlik a banda becsülete. Mert olyan ez, mint az egykori vicc lényege. Becsületen sérteni azt lehet, akinek van becsülete. A tisztelet rombolását is csak annál szóba hozni, akit egyébként tisztelnek.

Mert az a helyzet, hogy Göncz Árpádot ezerszer emlegették, és emlegetik úgy, hogy „Árpi bácsi”. S sem életében, sem halálában nem érezte ezt senki büntetendőnek. Milliók tisztelték, és nem egy esetben éppen a tisztelet jeleként emlegették kedveskedőn. De nem kell izgulni kedves Kövér László házelnök úr. Sem kendet, sem a főnökét, sem a Sándor palota széltolóját nem fogják egyhamar kedveskedő tisztelettel emlegetni. Legfeljebb a saját udvari bárdjaik. Jó pénzért.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése