 |
| Fotó: Túry Gergely |
A lex-CEU nyomán kialakult tüntetéshullám mai állomása a Hősök
tere. Mármint a meghirdetett program szerint. Aztán némelyek elindultak a
Fidesz székház felé. Ahol elhangzott a „Menjünk
be!” Majd nem mentek be. Mi meg álljunk meg itt egy pillanatra. Egy kis
fanyalgásra, ha úgy tetszik.
Sokakban akár csalódást is okozhat, hogy nem ostromolta
meg a pártszékházat az a pár ezres tömeg. Ugyanakkor azt is érdekes lenne
tudni, hogy milyen erővonalak mentén vonultak el, a tömeget megosztva a
Parlament elől a minap, s mi eredményezte a Fidesz-székház megcélzását. Az
ugyanis a netadós tüntetés óta tudható: ilyenkor legfeljebb a biztonsági
őrökkel lehet ott beszélgetni, pofozkodni, lökdösődni. Meg a rendőrökkel.
Érdemi, szimbolikus üzenete annak sincs, ha téglánként elhordják a székházat.
Ahogy annak idején a TV-székház felgyújtásának is legfeljebb a csőcselék
számára volt szimbolikus értéke. Akiket különben a jobboldali, pontosabban az
orbanista publicisztika szeret hősökként láttatni. Mármint akkor, ha a
jelenlegi kormányoldal szekerét tolják. Akár a nemzeti máglya felé is tolják
azt. S ha már az említett publicistáknál tartunk.
Az egyik prominens lovagjuk éppen tegnap írta le, hogy „egy darabig még
őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a
minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt,
nekimehettek a rendőröknek”. Szövegkörnyezetében nyíltan megfenyegetve
a tüntetőket. De most mégis ragadjunk le itt, mert az világos, hogy az
inkriminált mondatok leírásakor nem volt túl sok valóságalapja az említetteknek.
S akkor jött a mai napi tömeghasadás a tüntetésen. Azért, hogy elmenjenek a
Fidesz székházához. Ahol néhányan a behatolásra hangolják a tömeget. Mint írtam
korábban, minden értelmes cél nélkül. Márpedig ebben az összefüggésben B. Zs.
vagy próféta, vagy sem. Első közelítésben szakadjunk el attól a gondolattól,
hogy a jövőbe lát. Akkor, hiába Schmidt Mária keresztes lovagja, mégsem próféta.
Az eseményekből sem következik a Fidesz-székház megrohamozása. A lex-CEU
kapcsán az Emmi is értelmesebb célnak tűnne. Így marad az, hogy B. Zs. esetleg
olyan információtöredékek birtokában volt tegnap, amivel talán a tüntetők sem.
Ebben az esetben azonban csak felvetődhet az a fura
gondolat, hogy a Fidesz ötös számú tagkönyvét birtokló lovag honnan tudhatta?
Azt, hogy ma majd elhangzik a „Menjünk be!” a Lendvay utcában. Erre a
legegyszerűbb válasz az, hogy tiszta forrásból. A legtisztább forrás azonban
így az a csoport, szervezet lehet, amelynek nevében elérték, hogy a tömeg egy
része a kormánypárt háza felé kanyarodjon. Ezt póriasan úgy hívják: provokáció.
Ebben az esetben elég komoly csalódás lehet az érintett körökben, hogy nem jött
be. S ez átértékelheti azt az általam korábban kifogásolt elvonulás hatását is
a Parlament elől. Valószínű, hogy a rendőrökkel való lökdösődés folytatása olaj
lett volna a bayerzsótit is fűtőanyaggal ellátó tűzre. Mármint akkor, ha a
szervezőknek nem volt akkora ráhatása a tömegre, hogy „csak” ottmaradjanak a
Parlament előtt.
S ezen a ponton jöjjön a beígért fanyalgás. Kezdve ott,
hogy a lex-CEU ellen a Hősök terére szervezni tüntetést nem tűnik túl
ésszerűnek. Sem a törvényhozáshoz, sem a felsőoktatáshoz nem kötődik a színtér.
A tömeg sem valószínű, hogy indokolta. Ellenben onnan szinte egy köpés az
említett székház. Szinte kéznél, decibelnél van. Márpedig a helyszín
kiválasztása szervezői felelősség. Ahogy az is, hogy kezeljék a tömeget. Ha
vonulni akarnak, akkor az útvonaltervezet előzetes publikálásával. A
provokációnak is könnyebb elejét venni, ha a lehetőségét csökkentik. Akár azzal
is, hogy az első tömegszétválasztási kísérletre azonnal reagálnak. Egy pillanatig
sem vitatva, hogy sokkal kényelmesebb ráülni egy spontán tömegmozgalomra,
learatni a népszerűségi babérokat, óvatos távolságtartással kezelni a
felelősséget, majd kezeket széttárva vállvonogatásba menekülni, ha gond van.
Amellyel alkalmasint hatalmas szívességet lehet tenni a regnáló diktatúrának. A tömeg szétszélesztésével, illetve azzal, hogy nem is nagyon akarják együtt tartani.
Nem először az orbanizmus történetében. Amelynél a szokásos „menjetek haza, és ne csináljatok semmit”
záróakkordja sem sokkal jobb. Évek óta kipróbált recept a gőz szétporlasztására.
S igen. Lehet most azt mondani, hogy nekem semmi sem jó.
Az sem, ha bemennek, és az sem, ha hazamennek. Lehet. Leginkább azonban az nem
tetszik, hogy a valós problémákat meglovagolva, de alapvetően a
kilátástalanságot növelve szerveznek megmozdulásokat a perc-népszerűségre hajtó
hangulat-janicsárok. Kicsorbítva azok akaratát, akik a valós elégedetlenségük
miatt mennek ki az utcára. Fásultságba süppesztve sokakat. Miközben szélben
tekergő nádszálakat megcsúfolva hajolnak el minden felelősség elől. Legfeljebb
a „csináld jobban, ha nem tetszik” cinikus leugatását adva muníciónak a híveik
számára a kritikák elhárítására.
Holott számolhatnának azzal is, hogy egyszer, amikor a beépült provokátorokat kidobja a tömeg, akkor esetleg ők is mennek a levesbe. Ha pedig a beépült kemény mag közé dobják a gyeplőt, akkor az egész megmozdulást értékelile, ha a provokációk sikert aratnak.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése