2017. április 25., kedd

... és provokátorok

Fotó: Bődey János / Index
Volt egy tüntetés az orosz befolyás növekedése ellen. S a jelek, pontosabban a tudósítások, és a felvételek alapján szinte menetrend szerűen megjelentek a provokátorok. A tudósítások és a felvételek alapján pedig tulajdonképpen elismerés illetné meg a rendőröket, amiért nem nyomultak rá a tüntetőkre. Mert akkor nem csak a provokátorok válnak mócsinggá.

Márpedig a tüntetés, pontosabban egy alapvetően békés alaphangú tüntetés ezt nem érdemli meg. Még akkor sem, ha a részt vevők láthatóan nem akarnak, illetve nem tudnak mit kezdeni a provokátorokkal. A rendezők pedig hasonló szerepzavarban lehettek. Nem először. Holott a CEU-tüntetések során már megtörtént a „jelmezes főpróba”. Provokátorilag. Szerintem mindkét oldalon. S amennyiben igazam lenne, hogy Gulyás valójában előre megfontolt, megkomponált, és legfeljebb nem egészen a történtekre tervezett provokációt hajtott végre, akkor a tüntetők bénultsága egy kicsit az ő sara is. Mert óhatatlanul azt a dilemmát veti fel, hogy kinek a provokátora provokátorabb, mint a másiké. Ha Gulyás tényleg provokált.... De az általa lejátszottakhoz hasonló forgatókönyvek akkor is elbizonytalaníthatják még a szervezőket is, ha csak felmerül a provokáció gyanúja. Az ön-mártírképzés szándéka, vagy bármi más, a hitelességet kikezdő körülmény.

Ugyanakkor a rendezőknek, szervezőknek egyértelmű a felelőssége. Nem okvetlenül az, hogy személyesen emeljék ki a tömegből és vezessék el a nyakánál fogva azokat, akik a „balhét mindenáron” jelszavával érkeznek. De az igen, hogy legyen előre kommunikálható forgatókönyv, és egy felszólítás: „Ne üljetek fel azoknak, akik mást mondva, cselekedve balhét akarnak”. A sok évvel ezelőtti diáktüntetéseknél ez a felszólítás jól megtapasztalhatóan működött. Valószínűleg most is működne. De szükség is lenne rá, mert az orosz nagykövetségnél világosan látszott, hogy van olyan csoport, ami a rendőrök és a tüntetők összeugrasztásában érdekelt. Demonstrálandó a hatalmi szócsövek hívőinek: a mostani tüntetések nem békések. Valamint alkalmat adva arra, hogy a tüntetéseknek hatalmi szóval vessenek véget. Akkor is, ha mint mások leszögezték: a valódi törésvonal nem az objektumvédelmet ellátó rendőrök, és az objektum által szimbolizált rendszer ellen tüntetők között van.

De Török Mónika azon kijelentésével is nehéz lenne vitázni, hogy a provokátorok sokkal kevésbé lennének bátra, ha az orosz karhatalommal állnának farkasszemezve. Mert „ha az orosz rendőrséggel állnának szemben, az nagyon fájna”. Amiről viszont eszembe jutnak a 2000-es évek egyéb eseményei, és a sokkal korábbi, más jellegű emlékek. Olyan víziókkal villanva fel, hogy az Erzsébet-híd lezárása nyomán, esetleg, akkor is néhány kiflibe hajlított autóval lehettek volna gazdagabbak a szétkergetett tüntetők, ha az 1970-es évek katonai rendészetével találkoznak. Ahogy pár évtizeddel korábban a TV-székház védelmét irányító parancsnok is elég sokáig lapátolta volna a sódert, ha akkor is egy gyakorlatilag szimpla sorfallal gondolta volna megoldani a problémát. Miközben a hangadók határozott kiemelése, izolálása igen sokszor alkalmas a mesterségesen felkorbácsolt decibelek lehalkítására. De ez egy másik történet és kár lenne a fotelszakértőség hibájába esni.

S valószínűleg mindenki jobban jár azzal, ha a provokátorok otthon maradnak. Vagy nagyon gyorsan elizolálódnak. Akár olyan áron is, ha szervezők az amúgy is ott levő karhatalomtól kérnek ehhez segítséget. Jól artikulálva, hogy szervezőként és a rendezvény valós kereteinek, céljainak érdekében teszik. Már akkor, ha a szervezésnek nem célja a provokátorok buksijának simogatása, és a „majd csak lesz valahogy” szintjénél kicsit komolyabb elképzelései vannak a tüntetésszervezés felelősségéről. Mert még a tüntetésben megjelenő véleménynyilvánítási joghoz is tartozhat némi kötelezettség, felelősség is.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook