Oktatás és lexCEU: hova tova?

A közoktatásnak, illetve az oktatásnak mostanában kiosztott taslik hírének újabb hullámai a jelek szerint az MSZP-t is elérték. Erre utalhat, hogy a korábbi János-táblázás után Kunhalmi Ágnes, közel egy héttel a történtek után, de jól megmondta a magáét a kormánynak. A közoktatók szívatása kapcsán is. Miközben a kormányzati gőzhenger is megy tovább a maga útján. Jórészt az előre megfontolt szándékkal elkövetett öntökönrúgás kijelölte úton.  

Az ugyanis eléggé nyilvánvaló, hogy a CEU elleni nagy felbuzdulást csak úgy lehetett menedzselni, ha egy általános érvénnyel bíró törvényt hoznak. Legalább látszólag. A legutóbbi hírek szerint azonban az Oktatási Hivatal hat külföldi egyetem engedélyének visszavonását eredményező eljárást folytatott le. Ha ezeket valahogy ki akarják majd vonni a lex-CEU hatálya alól, akkor még jobban ki kell dugni majd a lólábat a kormányzati köpönyegből. Ha viszont nem, akkor könnyedén megvalósulhat a totálisan zártkörű felsőoktatás, ami valószínűleg a kormányzatnak sem érdeke. Ahogy ugyanis a civil szervezetek általában is ellátnak nemszeretem kormányzati funkciókat, akként a külföldi egyetemek képzései is alkalmasak arra, hogy számos fiatalt kivarázsoljanak munkanélküliségi statisztikából. Nem is csak az ott zajló képzések nyomán, hanem minden olyan, más intézményben zajló tevékenység kapcsán is, amelyben a rendeletileg külföldiesített oktatók közreműködnek. Ugyanakkor egy iskola bezárása mindig felvet pár olyan kérdést, ami visszahullhat az zsigerből intézkedőkre. Nem hiába elismert évtizedek óta annak az idézetnek az igazsága, amely alapján az erőszak az inkompetens vadmarhák végső menedéke („Violence is the last refuge of the incompetent” – Salvor Hardin [Asimov]).

Az egyik nyilvánvaló kérdés, hogy mi legyen az ezeken szerzett diplomák beszámíthatóságával? S mi legyen a folyamatban levő képzésekkel? S mi legyen a folyamatban levő képzéseken majdan megszerzett papírokkal? Különösen az államigazgatásban, illetve az állami pénzből fenntartott intézményekben. Mert a versenyszféra munkáltatói, ha tetszik saját kockázatukra, továbbra is nyugodtan elfogadhatják referencia gyanánt ezeket a diplomákat. De azt mindképpen érdekes lenne látni, amint esetleg államtitkárok, kormányzati tisztviselők felsőfokú végzettsége száll el a semmibe. A folyamatban levő képzésekbe ölt pénzekkel egyetemben. Amely veszteség különben mindenkit érint, ha nem teremt a kormányzat egy tisztességes átjárást más intézmények képzéseire. Mármint az országon belül. Mert az ellen nem igazán lehet „védekezni”, hogy bármely más, a határainkon kívül működő egyetem átvegye ezeket a diákokat. Nyilván nem ingyen, de a tudásukat elismerve. Ami lehet a kormányzat nagyon rövid távú érdeke, de az országnak biztosan nem használ.

Ha a cél pedig a lex-CEU által képviselt szemlélet következetes alkalmazása, akkor persze nem csak a hazánkban szerzett papírokat teheti kérdésessé az intézkedés. A következetesség ugyanis megkövetelné, hogy az olyan papírok honosítását is tagadja meg az állam, amelynek megszerzésében a CEU-hoz hasonló működési modellt követő iskola működött közre. Egyben visszavonva a már honosított papírok érvényességét. Érvénytelenné téve minden más olyan továbbképzés eredményét is, amely az ezáltal érvénytelenített végzettség felmutatásán alapult. Ami azért is kínos lehet, mert egyes pletykák szerint a miniszterelnök, saját lábunkon álló leánykája is valami hasonló papírral rendelkezik. S igen érdekes lenne látni ebben az esetben, amint Orbán Viktor egy hátizsákkal felkerekedik, vonatra száll, és elindul Svájcba magyarázkodni. Esetleg elvonul a leányka munkahelyére megmagyarázni, hogy két tök egyforma képzési rendszerből miért nem egyforma az, amelyikben személy szerint, vagy a családján keresztül érdekelt.

S valószínűleg az az a pont, ahol az ellenzéknek is lehetne némi keresni valója. Elvárni az elfogulatlan, következetes alkalmazását bármely ökörségnek. Könnyen lehet, hogy eredményesebb lenne, mint a sajtótájékoztatós beolvasás. Különösen akkor, ha a beolvasás napokat késik. Mintha valami háttéregyeztetés állna a beolvasás mögött. Miközben az a követelés, hogy kormány „lehetőleg ne döntsön semmiről a közoktatásban 2018-ig, amíg az akkor felálló Botka-kormány át nem veszi az oktatáspolitikát”, még megkésve is komolytalan. Egyrészt azért, mert lehetnek szükségszerűen meghozandó intézkedések is. Másrészt azért, mert Botka nem nyerte még meg a választásokat. Harmadrészt viszont azért is, mert ha az oktatáspolitika terén azt kívánják végrehajtani, amit eleddig kommunikáltak oktatáspolitika címén, akkor valaki nekiállhatna megmagyarázni, hogy az mi is a gyakorlatban. Nem vitatva, hogy a tanártüntetések jelmondataiban szerepelt a 2010-es állapot visszaállításának a követelése. Azonban talán nem ártana arra is emlékezni, hogy 2010 előtt az ellen tüntettek. Különben joggal. Mert Orbán „érdeme” legfeljebb annyi, hogy a folyamatosan lecsúszó oktatáspolitikát zuhanó pályára állította. Amit megállítani kellene, és nem csupán egy lassan, szállingózva, pottyanó pályára terelni.

Andrew_s