2016. május 27., péntek

Balog pávatánca nem tetszett Brüsszelnek

Dolgozni? Az mi?
Forrás: balogzoltan.fidesz.hu
Az EU-nak egyértelműen nem tetszik az, ahogy Magyarország a kisebbségeivel, jelesül a romákkal bánik az oktatás terén. Ennek egyik biztos jele az a kötelezettségszegési eljárás, amit a startvonalra állítottak ebben a témában. Balog Zoltán hangot is adott a meglepetésének. Holott ha valaki, akkor ő egész biztos forrásból tudhatja, hogy kormányzati szinten biztatott a szegregáció. Elég lenne megkérdeznie az Emmi miniszterét.

Bár akkor, egy füst alatt megkérdezhetné azt, hogy miként is volt az a nem kicsit szegényellenes kirohanása annak idején? Mert a szegénység ellen, és annak felszámolása érdekében nem akaródzott kirohannia. Mely említett, szegényellene rikácstól már csak egy lépés volt az a dobás, ami alapján akár az állami koldusmaffia ötlete is felsejlőben lehetett. De most csodálkozik ez a jótét ember. Aki számára alighanem egy cseppet sem zavaró egy olyan jobbikos bizottsági elnöknő sem, aki szerint teljesen rendben van, ha a menekültek gyermekei gyakorlatilag ellátatlanul maradnak. Mely éppen olyan származás alapú diszkrimináció, ami felett most hevesen csodálkozik Balog Zoltán. Nem mintha akár csak a tiltakozás árnyáról készült képet be tudná mutatni D. Dóra nyilatkozatát követően. Arról már nem is beszélve, hogy hol tiltakozott ez a szép szellemiségű egyházfi akkor, amikor N. E. egy cigány újszülöttnek szinte a megszületéshez való jogát vonta kétségbe. De most csodálkozik. Ez még megy neki. Ha a Biblia elolvasásával még adós is szegény.

A csodálkozás indoklása önmagában röhejes. Azt bírta ugyanis nyilatkozni a laposelemek minisztere, azaz a köz szolgája, hogy "Magyarország az elmúlt mintegy másfél évben többször bizonyította együttműködési szándékát és törekvését a bizottság aggályainak kezelésére". Tetszik érteni ugye? Másfél évben. S akkor is csak azért, mert az Unióból valakik szemrehányást tettek S az odacsördítés hatására sem tett semmit, csak az együttműködési szándékot bizonygatta ezek szerint. Tehát a képlet nagyjából az, hogy a Jobbikkal és a szélsőségesekkel ápolt jó kapcsolat érdekében számára rendben van a származás alapú szegregáció: Amit látszattárgyalásokkal akar elleplezni, ha rászólnak. Szándéknyilatkozatokkal, melyekkel lehet tele a padlás, de egy gyermek tanulmányait sem különösebben segíti. Ahogy az sem, ha iskolai besúgók figyelik a tanári kar kellő lelkesedését. Amely ellen valahogy szintén nem akaródzott fellépnie a miniszternek.

De elhiszem, hogy csodálkozik. Elvégre Balog Zoltán nem egyértelműen cigányellenes. Valójában nem is egyértelműen miniszter. Talán nem is egyértelműen ember. Pusztán egy kesztyűs bábja a hatalomnak. Annak a hatalomnak, amelyik egy kicsit antiszemita, egy kicsit ellenségkép-kereső, és roppant módon szegény-ellenes. Mert azok csak rombolják a statisztikát. Azt a statisztikát, amiről brossurában is lerögzített a szuper teljesítés. Álszentségből, nemzetközi lejmolásból, az étkezőasztal összerondításából. Amibe simán belefér, hogy Balog egy másfél éves külön személyes pávatánca alapján gondolja megoldottnak az oktatásban szolgálatba helyezett rasszizmust.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook