2014. május 10., szombat

Ellenzék a langyosban

2014. május 10. A szombati munkanap alkalmából elég korán keltem ahhoz, hogy rádiószó mellett kaparjam össze az elinduláshoz szükséges energiát. Van, aki ilyenkor zenét hallgat, és van, aki a híreken dühíti munkába magát. Valahol a kettő között vannak azok az adások, amik beszélgetős műsorok és azok ismétlései. Egy ilyen műsorban kaptam fel a fejem arra, hogy a választásokat feszegetik ellenzékileg. S tekintélyileg.

Előszedve azt az kérdést, hogy az ellenzék vajon mennyire csapta be önmagát, és mennyire az értelmiségi köldöknézés volt a gondja a vereségnek. S erről eszembe jutottak azok a gondolatok, melyek közül jó párat le is jegyeztem annak idején. Köztük azok is amelyek, melyekben elég korán, például az elhíresülten Bajnait az összefogásba kergető értelmiségi levél ostobaságát emlegettem. Ja, igen, a rádióban is valami olyasmit feszegettek, hogy mennyire volt szerepe az ellenzék tekintélyes hangjainak abban, hogy belekergették a társulatot egy vesztes összefogásba, egyezkedésbe. Erre persze az első reakció nyilván az lehetett volna a kérdező riporter felé, hogy: isten hozta a való világba. Legalább utólag. Ahogy az ellenzéket is. Ami ezek szerint egy eleve vesztes összefogásba ugrott bele egy eleve vesztést garantáló választási rendszer árnyékában. Valamint tette ezt a tekintélyes megmondó-emberek nyomásának engedve. A második reakció egy hajtépéssel összekötött „Atyaég!” felkiáltás lehetne.

Ha ugyanis rádióműsorokban, ráadásul rgy ellenzékinek öndefiniált rádió műsorában még mindig errefele kapirgálják az elrothadt avart, akkor legfeljebb a közben talált varázsgombákban bízhat bárki is. A választási rendszer adottság volt, ahogy annak, bármikor végrehajtható, finomhangolási lehetősége is. Erre a helyzetre fel lehetett volna készülni, és kezelni. Nyilván nem az utolsó pillanatig hangoztatott „menjetek inkább szánkózni” típusú bojkott-ötletekkel, de azért mégis. Utólag ebben mentséget keresni ostobaság. Az összefogás abban a formában valóban hamvába holt ökörség volt, ahogy, illetve amikor megvalósult. De ebben az utolsó pillanatban bekövetkezett összeboronálódásban benne van az eltelt másfél év. Az elszalasztott lehetőségek, az egymás vállának zártkörű lapogatása, a „nőjetek fel a nagyokhoz” szemléletében nem kidolgozott kommunikációs stratégia, és minden más is. Beleértve az utolsó nagy lehetőség elmulasztását is. Amikor Szárszón mindenki, aki számít, közép-jobbtól a majdnem-balszélig mindenki felszólíthatólett volna arra a színpadra. Képletesen, illetve szó szerint egyaránt. Tudom, már ezt is leírtam százszor. Mégis az az érzésem, hogy az ellenzék és médiája még mindig nem érti a lényeget. Nem egymásnak kell elmesélni, hogy mindenki más hülye.

Rendben: ez is egy megmondó-emberi megközelítés. A mentség legfeljebb csak annyi, hogy ilyeneket akkor is leírtam, amikor a választási vereség nem volt tény. Mára ellenben az. Még mindig ott tartani, hogy ez borzasztóság, és mennyi ebben az értelmiségi tekintélyek szerepe, minősített ökörség. Nem a tény miatt, mert az önmagát nagy súlyba harcolt tekintélyes elefántcsont-toronylakóknak valóban nagy volt a szerepe. De amiatt feltétlenül, hogy most az elszabott összefogásért ezek szerint a tekintélyes levélaláírók a hibásak. Rossz hírem van: nem ők a hibásak. Nekik lehetnek jó és rossz gondolataik. A véleményükkel lehet egyet érteni, vagy sem. Írhatnak levelet, és abban bármilyen marhaságot, vagy a való világtól elrugaszkodott ötlethalmazt. Ám a véleményt meg lehet hallgatni, el lehet olvasni úgy is, hogy utána valaki azt tesz, amit jónak lát. Ha most a legtöbbször Heller Ágnes nevéhez kötött levélben, Konrád György vagy Tamás Gáspár Miklós artikulált véleményeiben véli bárki megtalálni az okot, akkor egyet mindenképpen elismer ezzel. Illetve kettőt.

Az egyik az, hogy alapvetően tekintélyelvű szellemiséggel rendelkezik. Ez nem baj. Nem jó, vagy rossz. Állapot. Azonban ebben az esetben nem érdemes hosszas önbecsapással pazarolni a korlátos időt. Tekintély és vezérelvű megközelítéssel Orbán Viktor ellenzéke nem igazán szólítható meg. Akinek ugyanis ez a berendezkedés a szíve vágya, azt teljes kiszolgálásban részesítik a kormánypártok és csatlósaik. A vallásközpontúságtól a rendpártiságon át egészen az áldemokratikus, de a szélsőjobbos parlamenti alelnök ellen azért mégsem szavazó zöldségekig. Ezen a pályán lehet ugyan focizni, de a már Kádár korszaka óta itt gyakorlatozó, az ellen érdemben soha fel nem lépett csapattal szemben csekélyek az esélyek. Egy vezérelvű ellenzéknek nincs keresni valója a pályán. Úgy meg pláne nem, hogy közben az ellenkezőjéről beszél. De, mint említettem ez csak az egyik gond a fentiekkel. A másik talán még ennél is nagyobb.

Ha ugyanis a jelzett értelmiség gondolatisága a nagy bűnös, akkor az annak elismerését is jelenti, hogy az ellenzék gyakorlatilag saját vélemény nélkül indult csatába. Nem egymásról, hanem az országról, a világról, a kormányról. Mármint túl azon a körön, hogy „Orbán le kell váltani”. Egyébként ez az önállótlanság valóban meg lehetett. Elég arra a tipródásra visszaemlékezni, ami a miniszterelnök-jelölt körül zajlott. Program nélküli szereposztásra, műsorterv nélküli előadásra emlékeztetve. Nem is lett belőle gyakorlatilag semmi. Több millió megkeseredett választót leszámítva. Akiknek az elfordulásából a fasizálódás profitálhat legfeljebb. Nem azért, mert hirtelen mindenki fasiszta lesz, hanem mert a napi gondjaikkal legalább látszólag foglalkoznak a szélsőségesek. S ebben Hiller Istvánnak speciel igazat kell adni. Ő egy TV-adásban emlegetett hasonlókat. Azt, hogy le kell menni az utcára és a népek napi problémáival megpróbálni foglalkozni.

Szép gondolat. Jobb később, mint még később. Az igazi talán, mint azt annak idején írkáltam is, talán a választások előtt, és nem utána lett volna. De legalább azt jelzi, hogy a választások előtt is az utcán agitáló, de pozícióféltésből az ellenzéki pártvezérek által is rühes macskaként kezelt Gyurcsány Ferencen kívül másnak is leesett nagy nehezen a tantusz. Kicsit elkésve, mert Hillernek ezt nem utólag kellett volna mondani, hanem a választások előtt két évvel. Aztán sürgősen lecserélni a pártvezérét egy olyanra, aki ezt képviselni is képes. Az utóbbira amúgy ma sem látszik hajlandónak a pártja. Ezzel tulajdonképpen zöld utat adva a szélsőjobbnak. Nem a Parlamentben, mert ott ezt a Fidesz-KDNP nevű feudális hűbérszövetség már úgyis megvalósította, hanem az utcán. Ahol a tekintély még a sörhashoz is közelebb áll, mint a filozofikus értekezésekhez. Ahol a tekintélyt meg lehet szerezni egy zsebtolvaj fülön csípésével, de nem lehet kivívni a cserebogarak rajzásdinamikájáról folytatott hosszas polemizálással.

Talán neki lehetne tehát állni és csinálni is valamit. Igaz, ahhoz alighanem programok kellenének. S ahhoz emberek. De ezt is leírtam már. Igen. Láthatóan nincs új a nap alatt. Mégis. Valahogy az az érzésem, hogy az ellenzéknek fel kéne találnia a langyos vizet. Esetleg a spanyol-viaszt is. Bár inkább az utóbbit. A langyos vizet, amiből kifele, és egymásra mutogatva próbálnak kikiabálni a langyosítás-felelősöknek, már ismerik. Benne tapicskolva dagonyáznak jó ideje. A nekik kellemesen langyos média hathatós segítségével.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook