2014. május 13., kedd

Deflációban lerohadó gazdaságunk

Még valamikor délelőtt jelent meg a hír, hogy a nemzeti adatfelelősök kiadták a legújabb, immár pénzjavulásról szoló statisztikájukat. Elvégre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mi mást is csinálhatna, mint statisztikát. Ennek alapján, 1968 óta először deflációs jelek mutatkoznak. Aztán vártam a nap során, hogy munka közben mikor ugraszt fel a harsona. Jelezve a kormányzati diadalmenetet.

Feltéve, hogy hihető az adat. Azonban NER hatalmasai még úgy tűnik, gondolkodnak. Talán nem is azon, hogy higyjenek-e saját számvarázslóiknak. Inkább azon, hogy miként is lehetne ezt az adatot kellő csillogásba csomagolni. Eladva azt a gazdasági szuperzsenik unortodox tündérmesét megvalósító csodájának. Talán persze azért is okozhat ez a művelet kicsit több fejtörést, mert aránylag rövid gondolatmenettel eljuthatnak az örömódától a sírógörcsig. Alighanem abban a leosztásban, hogy az örömóda megmarad Orbán Viktornak, a tapsvezénylés talán Semjén Zsoltnak, míg a sírógörcs azoknak, akik beleuntak a röhögésbe. Bár lehet, hogy a gyurcsánybajanizós bukottbaloldalas örömködés is valamelyik talpnyaló érdeme lesz. Elvégre a kilátszó lólábakat a vezérség eddig sem mindig szerette saját ajkulag megénekelni. De azért, hogy ne érezze senki üres orbánfideszezésnek az itt leírtakat, megpróbálok némi tartalmat is belecsempészni a mondatokba.

Tehát, noha még bizonytalanul, de kitört a defláció. Azaz antiinfláció, vagy mi a szösz. Az árak nem nőttek, hanem csökkentek. Nem világszerte, hanem Pannóniában. Ahol a Turul trágyázza a hegyormokat, és az obeliszkek tetejét. Amiből látszólag az következne, hogy itt valami fura légkör nyomja le az árakat. Holott erről nyilvánvalóan aligha van szó. Még akkor sem, ha látszólag parancsra csökkennek az energiaárak. Amelyek nagy hangon bejelentett rezsicsökkentése különben csak azt jelenti, hogy a világviszonylatban bekövetkezett áresést engedték legalább érvényesülni a hazai energiapiacon. Amiből persze nem következik, hogy a műtrágyától a kalapácsnyélig mindennek csökkent az ára. Még akkor sem, ha az utóbbi alapanyagát hungarikumnak kiáltják ki. De térjünk vissza a globális környezethez. Ahhoz, amiben Magyarország be van ágyazódva. Ahhoz, amivel a kereskedelem ezer szála köti össze. Ahhoz, amelyben globálisan inflációs tendenciák látszanak jelentkezni. A külföldről való beszerzés árai, tehát nem feltétlenül csökkentek.

Ezzel szemben hazánkban csökkenést mutatott. Hmm. Akkor valahol ott lehet a a megfejtés egyik kulcsa, hogy az emberek tömegei nem akarnának vásárolni? Mert például egy valamiben nagyon nagy lett az árcsökkenés? Igen, bizony. A munkaerő árában például igen nagy lett az árcsökkenés. Nem olyan régen maga Orbán Viktor hirdette az arab piacokon a magyar bérrabszolgát, hogy kiváló minőségű, olcsó árú. A munkabár leverési él-hullámlovasként pedig ott az állam. A közmunkaprogramok erőltetésével, és többek között az azzal is elért munkabér-leszorítással. Márpedig a túlélési szinten az emberek igyekeznek nem költeni. Illetve csak a legszükségesebbre, és nem minőségi alapon szánnak pénzt. Ez pedig kétségtelenül ellene hat az inflációnak. Ha ugyanis egy kereskedő nem akarja magára rohasztani az árukészletet, akkor raktárköltség-paritáson számolva igyekszik megszabadulni az árukészlettől. Akciós árat hirdet meg, és nem mellesleg nem vagy alig szerez be friss árukészletet. Aztán esetleg bezárja a boltot, de addig is csökkenti az alkalmazottak létszámát.

Az elszegényedési spirál, a vásárlóerő csökkentésével tehát egyben egy inflációcsökkenési spirált is táplál. Egyre több végkiárusítási akcióval keresve látszólag a vársárló kegyét, és terelve a vásárlást a minőség irányából az túlélőkészletek felé. Abból is az olcsóbbak felé. Ez az árcsökkenés aztán végighullámzik a kereskedelmen, mert a csökkenő megrendelések miatt a viszonteladók, és a nekik beszállítók is szép lassan az akciós árláncra felfűzötten találják magukat. A lánc végén pedig ott marad a csóró hazai beszállító, azaz termelő. Akitől aztán a kutya sem rendel többet kézzel készült cipőt, gondos munkával egyelt hónapos retket. Meg mást sem. A defláció, vagy akár csak a környező országoknál számottevően alacsonyabb infláció ilyetén megjelenése tehát nem a sikert, hanem a siker hiányát jelzi. S ezért is jelent egyfajta mumust a defláció azokban az országokban, ahol nem az életszínvonal rovására akarják a foglalkoztatási statisztikákat csökkenteni, és fenn kívánják tartani a valós gazdasági folyamatok táplálta növekedést. Nem a statisztikait, hanem a valóságosat. Azt, amit az emberek a sarki boltban éreznek, és nem azt, amit a kiválasztott vezetőkön keresztül élveznek.

Ami persze nem jelenti azt, hogy hamarosan ne szólalnának meg a dicsekvő hangszórók a Fidesz és annak klerikális tagozata részéről. Az ésszerűség eddig sem szántott mély barázdát arrafele. Azért szeretném remélni, hogy legkésőbb akkor, amikor páros lábbal repül ki egy kereskedelmi állásból, eszébe jutnak a fentiek a tapsoncnak.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook