2014. május 3., szombat

Xenofóbizmus

Fotó: EISimay
Egy réges-régi ismerősömmel, nevezzük Tombolónak vagy Tombinak, „beszélgetve” egy netes cseten kerülte elő a régi témák mellett a politika. Már az is jellemző, hogy az emberek mindennapjai annyira átpolitizálta, hogy a generációkon átívelő témák között is előkeveredik. De az, ami közben előkeveredett egy másik témát is felvetett. Nevezetesen a xenofóbiát.

Joggal nehezményezve talán azt, hogy manapság a gyakran, gyakran kizárólagosan az idegengyűlölet szinonimájaként kerül elő. A médiában, de a közbeszédben is. Talán nem is indokoltan. Korábban egyszer az előítéletekről, a diszkriminációról szólva próbáltam „dekriminalizálni” azokat. Akkor is megjegyezve, hogy az előítéletesség önmagában nem feltétlenül főben járó bűn, és a diszkriminációnak, a megkülönböztetésnek is igen mély gyökerei vannak. Sokkal mélyebbek, mintsem azt a napjainkban tapasztalható melldöngető szellemi apokalipszissel lehetne kizárólag azonosítani. Nem feledve persze, hogy a napi politika igencsak ludas a fogalmak mindennapi értelmezéseinek alakulásaiban. Beleértve azt is, ha egy esetleg racionális alapokra helyezve is értelmezhető, és azon konszenzushoz vezető vitákat eredményező állapotból érzelmi fogcsattogtatásig rombolja a helyzetet.

A xenofóbia kapcsán, és ez kétségtelenül az említett ismerős jogos felvetése volt, mindenképpen érdemes a szó valós jelentését előkaparni a feledés homályából. Márpedig az idegen jelentésű „xeno-” szótő mögé biggyesztett fóbia alapvetően tényleg nem gyűlöletet jelent. Olyanokat olvashatunk akár az interneten is a jelentéséről, hogy: „a fóbiák valamely tárgyhoz, személyhez, állathoz társuló szorongás, mely sokak életét keseríti meg tartósan”. Illetve még azt is, hogy „a fóbiás beteg rendszerint tisztában van a szorongás túlzott mértékével, de az adott tárgyat, személyt, jelenséget a valósnál mégis félelemkeltőbb tulajdonságokkal ruházza fel, majd igyekszik elkerülni a vele való találkozást”. Ennek alapján a xenofóbia olyan, különben az azt érző számára is világosan felfogott, túlzott szorongást, félelmet jelent, ami valaki idegenhez, esetleg azok csoportjához, kötődik. Ezt a mindennapokban annyit emlegetett szóhasználat miatt érdemes szem előtt tartani.

Alapvetően, ha helyesen, értelemszerűen használnánk, akkor valószínűleg sokkal inkább szólna egy befele forduló, kétségtelenül frusztráló félelemről, mintsem egy kifele forduló érzelemről. Márpedig a gyűlölet alapvetően az utóbbi. Olyan megnyilvánulás, ami túlmegy a hétköznapok „emberkerülésén”. Egészen más dolog az, hogy nem ül le az egyik ember a másikkal egy teára, mert tart tőle, mert belülről viszolyog a helyzettől, és más, ha vörös fejjel üvöltve szájon csapja egy péklapáttal. S ez szinte független attól, hogy a másik különben mely népcsoport ki fia, borja. Nem feledve persze, hogy a társadalmi érintkezések hálózata olyan fiakat, borjakat és birkákat sodorhat egymás közelébe, akik egymásból kihozzák a farkast. A xenofóbiát azonban nem igazán ezekre, a személyes szimpátiaviszonyokkal is úgy-ahogy magyarázható helyzetekre szokták alkalmazni. Mégis, az egyéni, és kisebb közösségek viszonyain keresztül talán érthetőbb lehet a fogalmi pálfordulás is.

Az említett kényszerhelyzet ugyanis szülhet olyan belső frusztrációt, amely végül a személyiség egy másállapotához vezet. A félelmek nyomán megjelenő frusztráció okozta, valójában az adott helyzetből kitörni vágyó menekülési vágy a félelmek vélt okának fizikai eltüntetésének, a helyzet radikális felszámolásának kívánására fog vezetni. A belső, nem egyszer indokolatlan félelmek kivetítéséhez, a csoportos elutasításhoz vezetnek. Erre azt mondani, hogy „holnaptól ne tedd”, nagyjából az olyan mondatokhoz hasonlít, mint a „bízz bennem”. Talán nem kevesen vannak olyanok, akik számára az utóbbi a végletes bizalomvesztés előszobájába való belépést jelenti. A bizalom nem parancs kérdése. Azt, a tisztelethez hasonlóan ki kell érdemelni, és meg kell szerezni. Nem erőszakkal.

Alkalmasint persze az idegenekkel szembeni bizalomvesztést tanuljuk. Jó okkal. Elég a szülők nem egyszer indokoltnak tekinthető intelmére gondolni: „ne állj szóba idegenekkel, és ne fogadj el tőle semmit”. De az idegenekkel szembeni viszony mély társadalmi beágyazódására utal az olyan jelző, mint a „távolságtartó”. Amiről általában mindenki tudja, hogy mit jelent. Mindenesetre elég nagy fizikai, illetve szociológiai távolságot ahhoz, hogy késszúrásnál és ételmérgezésnél messzebb legyen. Ahogy az olyan szép baráti gesztus, mint a kézfogás is az üres kéz demonstrálására vezethető vissza. Az idegenekkel szembeni „bizalom” nagyobb dicsőségére. Márpedig az említett idegenektől való indokolatlan félelem is valahonnan innen, illetve a törzsbe bekeveredett idegentől való indokolt tartásból eredhet.

A napi kommunikációért, a napi politikáért felelősök felelőssége tehát nem az, hogy ezt eltüntessék a társadalomból. Reménytelen vállalkozás lenne. Az azonban, hogy ne gerjesszenek ott félelmet, ahol különben nem lenne, az azonban már talán vállalható cél lenne, lehetne. Ahogy az is, hogy ne juttassák el a frusztrációkat a gyűlöletig, és ehhez ne rámutatással nyújtsanak indulatkiélési célpontokat, célcsoportokat.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook