Hominem te memento!

Forrás: Fidesz

Orbán Viktor újabb üzenetet intézett az ő népéhez. Ezúttal Balmazújvárosban nyilatkozott. Amitől már kezdett viszketni is az egér, hogy vajon ott milyen folyam akart kiönteni, hogy a miniszterelnök arra fele vette az irányt. Aztán eszembe jutott két dolog. Az egyik, hogy az árhullám manapság nem napi téma hazánkban. A másik pedig az, hogy a nemzeti gátőr szerepe a tavalyi hó alá temetve pihen.

Most a félvállazás korszakát éli a kormányfő. Útban a kancellári szék felé. Az idei személyes jelszava tehát, hogy az uniós választást sem szabad félvállról venni. Ellentétben a megjelentekkel. Bár őket sem félvállról, hanem félkézről vette inkább a nemzeti nagyúr. A képek tanúsága szerint ugyanis nem mondott le az immár lassan védjegyévé vált hétköznapi bunkóságról. Arról, amit annak idején kisgyerekként belevertek az utolsó kanász legkisebb kölkének is a fejébe: zsebre, vagy hátra tett kézzel nem fogunk kezet. Mert megtiszteljük a másikat azzal, hogy őszintének látszunk. Amihez hozzátartozik annak a demonstrálása is, hogy a másik kezünkben sincs sem disznóláb, sem bugylibicska. Valamint annak kinyilvánítása, hogy nem kell a zsebünkben bátorítani magunkat az emberek közé keveredéshez. Különösen akkor nem, ha egybenyakú kísérőnk is akad ehhez a hatalmas feladathoz. De ez persze csak külsőség. Fontos, a másikról alkotott véleményt leleplező külsőség, de mégis csak külsőség.

A tudósítás részletei legalább ennyi figyelmet érdemelnek. Orbán Viktor szerint azért nem szabad félvállról venniük a szavazást, mert: „nem adhatunk az ellenfeleinknek még egy esélyt”. Ezen természetesen lehetne abból a szempontból rugózni, hogy a demokrata éppen a másiknak adott egyenlő esélyről ismerszik meg. De Orbánia demokrácia-felfogása annyira ismerten közelít a Magyar Népköztársaságban uralkodóhoz, hogy már szinte nem is az. Minden egyes újabb megnyilvánulását elemezni lassan tényleg értelmetlen. Ahogy a tükörfényes padlóra pottyantott első papírfecnit, a frissiben pucolt ablakra tapadó első porszemet még érdemes figyelni, de egy szemétdombra néző mocskos ablak minden újabb koszrétegét már nem is lehet beleltárazni. Rezignáltan megállapíthatjuk tehát, hogy a kormányfő újabb orbáni kultúr-réteget rittyentett a demokrácia alapjait beborító trágyakupacra. Oszt jónapot.

A tudósításnak egy másik szólama az, ami talán még ennél is figyelemre méltóbb. Az, hogy a helyszínre köz-, vagy öndelegált „utca embereinek”. Nem lévén véletlenül bekapcsolt mikrofon, és a szervezőkben kihagyó önfegyelem, talán sosem fogjuk megtudni a delegáltság műfaját. Hallgatóságnak minden esetre megfeleltek. Miközben Orbán ezeket mondta: „A közfelfogás szerint a miniszterelnök nem ember, csak egy gép, aki vasból van, de mindannyian tudjuk, hogy ő is csak emberből van,” Rákosi Mátyás elvtárs Isten bizony könnyezik a meghatottságtól. Ilyen módon talán még ő sem vezette volna fel a választási győzelemért mondott köszönetet. Miközben legalább világosan kirajzolódhat a gyanú, hogy a kormányfő egy moszkvai út során titkon belopódzhatott egy még korábbi államvezető levéltárába. Arrafele volt divat a vasat folyamatosan megedzeni. Meg vasöklöket emlegetni. Acélos kitartással. Annyira vasakaratú alapon, hogy maga az állam vezetője is Acél Józsiként ismertebb. Egy pillanatig sem vonva kétségbe, hogy a Sztálin sokkal acélosabban is hangzik, mint a Dzsugasvili. Mely utóbbi olyan kispapos is ráadásul.

Orbán Viktor legalább öndeklaráltan nem vasból, hanem emberből van. Valahol ott a zsebe mélyén. Habár az, hogy „Respice post te! Hominem te memento!” ugyebár mögüle és nem zsebileg hangzana fel suttogva.

Andrew_s