Csokor és Szabiniáda

Nicolas Poussin (1634-1635): A szabin nők elrablása

Március 8. Nemzetközi Nőnap. Immár évtizedek, pár év híján egy évszázad óta. Gyökerei mélyre nyúlnak, miközben sokszor a feledésbe is merülnek. Maradnak a csokrok, a jókívánságok. Az előbbiek kedves gesztusok. Az utóbbiak pedig sok nőre ráférnének. Megvalósulásként. Azoknak is, akiknek nem kell, nem kellett a „Szerelmem, Szarajevó” világát megtapasztalnia. Vagy nem kell a nőnapi gyökerekhez vezető harcokat megvívnia

Mert a nőknek szentelt, és az ENSZ által is nemzetközinek elismert emléknap valóban emléknapként indult. Egy kifejezetten mozgalmi, munkásmozgalmi és harcos múltra emlékezve. Harcolva az egyenlő munka egyenlő bérezéséért, a jog előtti egyenlőségért, és általában a társadalmi egyenlőségért. Azért, hogy kitörjenek a nők a másodrendű államalkotói körből. S abból a szerepből, ami a házcselédség valamint a két lábon járó inkubátor, illetve a pörköltet is készíteni képes guminő koordinátái közé szorult. A közel évszázados „eredményeket” jelzi a női ingyenmunka mértéke. Esetleg az a szemlélet, mely Varga István, illetve Balogh József jóvoltából a magyar országgyűlésből is visszaböfög. Ahol annyira beágyazódott valamiért a Monty Python csapat által is többször karikírozott szemlélet, hogy még a Fidesz női képviselői is megszavazták a nőverő képviselő ellen tiltakozók megbírságolását. Azért persze remélem, hogy őket is virággal köszöntik otthon. Két ménkű nagy és, a vargai szemlélethez igazodva, ágyba döntő pofon helyett.

Miközben március 8.-a alkalmából emlékezzünk meg azokról is, akiknek inkább az utóbbi jut ki. Azokra is, akiknek az indulatok levezetésének tárgyi elszenvedése jut. A fizikai kiszolgáltatottsággal visszaélve. Nem csak hazánkban, hanem a világ sok helyén. Gazdag és szegény országokban, gazdag és szegény családokban egyaránt. Mert a pénz nem csak nem boldogít, de bölcsebbé sem tesz. Legfeljebb pénz hiányában nehezebb szellemírók által megírt, világvégi helyeken megvédett szakdolgozatokra épített karrierekkel villogni. De az, aki ostoba, és agresszív, alulszocializált hatökör, abból az így megvett, esetleg politikai nyomással kicsikart diploma sem csinál humánus, a másikat egyenlő partnernek tartó, szociálisan érzékeny embert. Bár, ez nemtől függetlenül igaz. Úgyhogy a végzettségekkel kapcsolatban inkább a tanuláshoz, a valós képzettséghez való egyenlő jog kapcsán inkább ennek egy sajátos árnyoldalának elszenvedőire emlékezzünk. Azokra a diákprostituáltakra, akik között a lányok kétségtelen túlsúlyban vannak. S akik más módon talán egyáltalán nem juthatnának hozzá azokhoz a képzésekhez, melyek  tananyagában talán a képzési jog egyenlőségi frázisai is szerepelnek.

Miközben az, ami a bevezetőben említett film témáját is adta, sokszor egészen más pufogtatásoktól hangos. A háborúk, és a csapatmozgások civil áldozatai között a nők sokszor voltak felülreprezentáltak. Nem csak a halottak között. Az élők, túlélők között is. Ahogy azt már Róma alapításának legendája is elmeséli a szabin nők elrablása kapcsán. Aminek több köze van a hordák túlélő emlékeihez, mint az emberi viselkedéshez. Ahogy a győztes horda tagjai, a hímek leölése, elűzése után, magáévá teszi a nőstényeket, úgy jelenik meg a tömeges nemi erőszak a háborúkban. Szinte tradicionálisan. De ettől még korántsem emberszabásúan.

Emlékezzünk tehát két nőnapi csokor között a szabin nők késeibb utódaira is. Legyenek akár a gazdasági hidegháborúk, akár a fegyveresen tüzes poklok áldozatai. Különösen, mivel az előbbiből kijut a határon belül, az utóbbiból a határon kívül sokaknak.

Andrew_s