Opera-pánik Orbániában

Fotó: Marjai János

2014. március 30. –án az ellenzéki összefogás is megtartotta a maga nagygyűlését. Az Operánál. A beszédek elemzésére ugyanaz igaz, ami az egy nappal korábbi Orbán-beszédre. Mivel szintén az utolsó kötőszóig vaskosan meg fogja mindenki magyarázni, továbbra is inkább a körülmények lehetnek érdekesek.

Amibe sajnos az az előzmény is beletartozik, hogy a korábbi gyűlés ugyanitt, az Alaptörvény kritikája gyanánt, nem igazán sikerült ütősre szervezetten. De ezt már 2012-ben is emlegettem, és már lefolyt némi veríték azóta az ellenzék görcsös erőlködései, elitista köldöknézései nyomán. Annyira sok, hogy töredelmesen bevallom: nem vártam annyi résztvevőt a mai gyűlésre, amennyi végül összejött. S gyaníthatóan ez cseppet sem lehet megnyugtató a kormányzat részére. Nem is annyira az írásaimat illető egészséges beképzeltség miatt, hanem inkább azért, mert az emberek jócskán megtelt hócipőjét sejteti. Különösen, ha figyelembe vesszük a kormányzati pénzek nem igazán az ellenzéki buszkirándulások irányába zajló becsatornázását. Ellentétben például az egy nappal korábbi kormánypárti megmozdulásokkal, amelyekre előre elkészített Fidesz-transzparensekkel szolgálták ki a megjelenő spontán, párt-semleges tömeget.

Erre persze joggal mondhatná valaki, hogy: miként kerül a békemenetes bakancs az ellenzéki asztalra? A megfejtést Joseph Daul szolgáltatta, aki tegnap Orbán Viktor előzenekaraként lépett fel. Olyan fideszizmusokat világgá engedve, amelyek alapján még az a kérdés is felmerülhetett, hogy vajon valóban azt, és olyan szövegösszefüggésben mondta-e eredetileg, ahogy azt az esetleg papírból dolgozó fordító közölte a megjelent népszegmenssel. Az ellenzéki összefogással kapcsolatban azonban külön is megnyilatkozott. A hirTV-nek adott, vasárnap sugárzott, interjúban Daul már azt is tudni vélte, hogy bírálandók a választási csalást vélelmező baloldali nyilatkozatok. Az Európai Néppárt elnöke szerint a bírálatok oka az, hogy az ellenzék fél a demokráciától. Amely kijelentéssel azért van pár probléma. Az egyik az, hogy az ellenzéki gyűlés még sehol nem volt, amikor az említett interjút rögzítették. Ezt Joseph Daul EU-parlamenti honlapjának sajtó-szolgálati szekciójából tudhatjuk. Konkrét, az egy nappal később megtartandó rendezvényen majdan elhangzó vádakra tehát aligha reagálhatott.

Ellenkező esetben sokan szeretnének azt hiszem abból a szerből részesülni, aminek segítségével a Lottó-számokat is előre láthatnák. Az általános gyanúkkal kapcsolatban pedig akár az EBESZ-hez is fordulhatott volna szaktanácsért. A magyar választásokkal kapcsolatos kételyeket ugyancsak tartalmazó vezetői összefoglaló publikus, bárki által elolvasható. S alig valószínű, hogy a nemzetközi testületet a demokráciától való félelem mozgatta volna. Különösen, mivel számos ponton éppen a demokráciát féltik a magyar választási törvényektől. Az azonban kétségtelen, hogy akár megvezették Joseph Daul-t, akár csak szimplán be volt tintázva, elég sajátos felütést adott az ellenzéki gyűlés értékeléséhez.

Tulajdonképpen felértékelve ezt a mai, Operaház-közeli összejövetelt. Amennyiben ugyanis megvezetés eredményeként mondta, amit mondott, akkor nyilvánvaló, hogy igen komoly pánikban lehet az a hatalom, amelyik ezt a manővert is bevállalja. Még akkor is, ha esetleg csak szótlanul nézi, amint talpasai és mikrofonállványai elvégzik a piszkos munkát. S a megvezetésbe most azt is belesorolnám, ha Orbán Viktor úgy hívta ide a Fideszt is még tagjai közt tudó Néppárt vezetőjét, hogy: „Apa! Bántanak! Védj meg!” Amely képbe beleillik az, ahogy Orbán Viktor, a demokráciákban különben nem ismeretlen viták elől megfutamodott. Azzal, hogy őt csak ócsárolni akarják, és nem vitatkozni vele. S alighanem tényleg bántalmazásnak, a tekintélye elleni összeesküvésnek gondolhatja az ellenzék puszta létének a tényét is. Ami, lássuk be, olyan tőkét biztosíthat az ellenzéknek, amire alapozva lehet eredményes kampányfinist lefolytatni. Magához a nagygyűléshez is kedvező körülményeket teremtve.

Amellyel kapcsolatban megjelentek az első Fidesz-béli reakciók is. Röviden és tömören. Egyetlen mondatban: „Reménytelen politikusok kétségbeesett vádaskodását hallhattuk, de továbbra sem kaptunk választ a Gyurcsány-koalíció egyetlen tagjától sem arra, hogy honnan vannak Simon Gábor százmilliói”. Ami némi, talán a kapkodás szülte, szerepzavarra vall. Simon Gábor ellen ugyanis érvényes eljárás van folyamatban. Még akkor is, ha például a hamis útlevelek ügyében alighanem lufit hámozott a koncepciós csapat. Ez azonban nem változtat azon, hogy a labda az eljáró hatóság térfelén pattog. Hacsak a Fidesz nem sorolja magát ebbe a körbe, akkor túl sok köze nincs az ügyhöz. A hatóság majd kiköhögi a maga válaszát, és az ügy további fordulatai majd annak függvényében alakulnak. Ettől persze még lehet a politikai felelősséget firtatni az ügyben. De annak a pártnak a részéről, amelynek kebeléből útnak indult a „floridázás”, amelynek vezér-lányi lagzijához extra kátyúzás is dukált, talán nem szerencsés politikai felelősségről prédikálni.

Sem bort, sem vizet. Már csak azért sem, mert a hatalom részére mindig erősebb a válaszadási kényszer. Például a polgármesterek, államtitkárok, vagy akár a miniszterelnök vagyonosodásával kapcsolatban. Mármint demokráciában. Amikor tehát Orbán Viktor elmenekül a kérdések elől, és szereptévesztő ostobaságokkal csepülteti az ellenzéki gyűlést, akkor lehet, hogy a miniszterelnök pánikol a demokráciától? Vagy ezt a menekülést „elfelejtette” elmesélni Joseph Daul-apunak?

Andrew_s