2013. január 25., péntek

Emberiességi demagógiák.

Emberárnyék
Foto: EISimay
A hajléktalanság talán mindenütt, de a főváros területén biztosan olyan jelenség, amiről nehéz olyan véleményt alkotni, ami nélkülözi a személyes indulatokat. Sok szempontból nyugodtan állítható az, hogy populizmusok csatáját lehet olvasni a hajléktalanokkal kapcsolatban. Akkor legalább is nagyon gyakran, amikor a megoldások körei, a láthatóság, a jelenlét tűrésének kérdései kerülnek terítékre. Így aztán az, aki a kérdésről véleményt mond, gyakran vonja a harag villámait a fejére valamelyik oldalról. S persze nehéz is úgy véleményt mondani, hogy a támadhatatlanságban bízna bárki is.

Már csak azért is nehéz, mivel a hajléktalanok sem képeznek homogén embercsoportot. Különböző életutak, és sorsvonalak közös végpontját jelentheti a köztéren való állandó, életvitelszerű előfordulás. Miközben kár lenne elfeledkezni arról, hogy ez lényegesen többet jelent a fedélnélküliségnél. A hétköznapokban legtöbbször mégis egy leegyszerűsített, egy leegyszerűsítő képpel találkozunk. Olyan, számos előítélettel terhelt képpel, amiben megjelenik a bűnbakkeresés, és a személyes elutasítás éppen úgy, mint a félelem a közéjük kerüléstől. Nem csak a szó fizikai értelmében, hanem szociálisan. Kövér László cinikusnak tűnő véleménye, amely szerint „úgy tűnik, hogy az Alkotmánybíróság nem minden tagja szokott kinézni az autójának az ablakán, amikor a valószínűleg egy elit negyedben lévő lakásától az Ab hivataláig utazik”, joggal épít erre. Miközben, populista véleményalkotóhoz méltón, annyi igazságtartalma mégis megvan az AB kritikájának, hogy nem nagyon lehet differenciálatlan, steril véleményt alkotni a kérdésben. Miközben érthetően érte kritika az AB részéről a hajléktalanságot büntetendő szabálysértésként kezelő jogszabályt.

A közvetlen jogi csatározásoktól eltekintve, a városban járva azért lehet, hogy felmerül a különböző nézőpontok ütközése. Akár egy adott ember számára is. Talán erre számított a főpolgármester, amikor fővárosi sétára hívta az ombudsmant. Az egyik oldalon lehet érvelni azzal, hogy mindenkié lehet a lakhely szabad megválasztásának joga. Így miért ne választhatná a közterületeket, ha kedve úgy hozza? Elvégre ott vannak az aluljárók, a telefonfülkék, a parkok, és megannyi más hely, ahol igazán elférnek, és még a gyalogos közlekedést is csak alig zavarják. Ki lehet kerülni a kisebb nagyobb csoportokban heverőket, és mobiltelefonok korszakában igazán nem nagy szükség van az amúgy is többnyire használhatatlanná gyalázott nyilvános telefonokra. A másik oldalon azonban mégis ott van a közterületeken lakó, akinek meg vannak a saját emberi szükségletei, és biológiai működései. Az egyikhez anyagi fedezet, a másikhoz például mellékhelyiség szükségeltetne. Amikor tehát a szabad lakhelyválasztás joga mellett áll ki valaki, akkor joggal elvárható lenne, hogy ezek kapcsán is alkosson véleményt. Legalább valami személyes állásfoglalás erejéig. Szinte a populizmus szintjéig leegyszerűsítve a kérdést arra, hogy neki személyesen módjában áll-e minden kéregetőnek pénzt adnia, és kedvére való-e húgytócsák közt szlalomoznia?

Mely kérdés még akkor is áll, ha eltekintünk attól, hogy a kéregetés nem egy esetben korántsem passzív elvárásként, hanem például egy villamos, egy megálló, egy aluljáró olykor agresszív végiglejmolásaként jelentkezik. Miközben nem egy esetben kapualjak, üzletbejáratok kapnak előléptetést alkalmi vizeldévé. Amikor vita nyílik a kérdésről, akkor sokszor kapva kapnak az emberi jogok és a humanizmus mellett kiállók a kérdésen. Elfeledkezve arról, hogy sokak szemében a humanitárius jogok felölelik a saját jogaikat is. Ahhoz például, hogy zaklatás nélkül közlekedhessenek a városban, és emellé ne kelljen közegészségügyi kockázatelemzést is végeznie. Az ő szemükben akkor is szimpatikusak lehetnek azok az intézkedések, melyek nyomán a közterületeken megcsappan az ott lakók száma, ha egyébként nem tartoznak az embergyűlölő jogtiprók közé. Abban az esetben tehát, amikor a hajléktalanokat sújtó intézkedéseket csak optikai tuningként kezelik a jogvédelmi szervezetek, akkor megfeledkezni látszanak erről a tényezőről. Nem egy esetben olyan benyomást keltve, hogy kerek szemekkel néznek, amikor a valós megoldási javaslatok felől érdeklődnek. Végső soron emberségi demagógiává, a politikai haszonszerzés látszatává változtatva az eredendően alighanem jó szándékú kezdeményezést.

Nem vitatva, hogy tényleg nagyon nehéz feladat lenne összeegyeztetni a különböző szempontokat. Még azokat a felszínt éppen csak, hogy karistolókat is, melyekre az előbb kitértem. Az is biztos, hogy a hajléktalanság kérdése tényleg nem egyszerűsíthető le a közös masszaként való kezelés szintjére. De a korábban hozott példa talán rávilágíthat arra, hogy miért lehet közösségi talaja azoknak a törekvéseknek, amire legutóbb Erzsébetváros adott példát. Az AB-döntést megkerülő megoldást keresve arra, hogy „a közösségi együttélés alapvető szabályaival ellentétes” viselkedéseket retorzióval illesse. Az ugyanis elsőre is világos, hogy a közösségi együttélés szabályai alapvetően gumikeretet jelentenek, ha hatóság veszi kezelésbe. A legtöbb ilyen szabály ugyanis besorolható az íratlan szabályok közé, és közössége válogatja. Valahogy rosszul veszi ki magát, ha íratlan elvárás-rendszert hatósági jogkörrel akarnak betartatni. Nehéz ugyanis elvonatkoztatni ilyenkor az előítéletek, a pillanatnyi ötletelés gyanújától, amit ellenzéki oldaltól nyilvánvalóan ki is használnak.

A megoldás szinte biztosan valahol félúton lenne. Ott, ahol az egyes rétegek elvárás-halmazainak egyfajta közös metszetét találjuk. Ebbe nyilvánvalóan szerepet kell kapnia a hajléktalanná vált ember jogainak is. Az ugyanis nem igazán várható el, hogy köddé váljon valaki, aki egzisztenciálisan megrendült állapotba került. Ebből a szempontból kétségtelenül hasznos az a figyelemfelkeltő akció, ami az üresen álló közösségi lakásokra hívta fel a figyelmet. Még akkor is, ha aligha adhatott választ minden kérdésre. Például a szomszédságban lakók elutasítását aligha lehet rendeletileg nem létezőnek nyilvánítani. Márpedig amíg előfordulhat olyan helyzet, amikor egy hajléktalan, vagy szociálisan rászorultnak tekintet család beköltözése szinte azonnali értékvesztést okoz az adott, vagy a szomszédos ház lakásaiban, addig ezzel is számolni kell. Az a jogvédős hozzáállás, hogy mindenki embertelen, aki kapát-kaszát eldobva nem csatlakozik a kezdeményezéseikhez nyilvánvalóan téves. Ahogy nyilvánvalóan téves az az előítélet is, ami szerint a hajléktalanság vagy a mélyszegénység csak kriminalizálódott emberi sorsokat takarhat. Mely előítélet fenntartása különben lehet hatalmi érdek is. Ami közvetve azt is jelentheti, hogy a hatalmat a hatalomért, a mások feletti rendelkezési jogért kedvelők szemében a mélyszegénység megszüntetése, és az ehhez kapcsolódó előítéletek felszámolása nem feltétlenül kedvező.

Amennyiben ezt is felvesszük a halmazok közé, akkor mindaddig, amíg az ellenfelek megosztása sikeres, addig a gazdasági recesszió akár kedvező is lehet a hatalmi tényezők számára. Márpedig az utóbbi időben az ellenzék szalámizására komoly erőket fordítanak, amit a diákok példája is mutat. A szegénységi lap cinikus kijátszására meg éppen az oktatásért is felelős miniszter adott példát. Talán ezért is lenne fontos, hogy amikor a hajléktalanok kérdéséről szó esik, akkor mindenki számára világos és áttekinthető, alternatívákat is felmutató programok kerüljenek az asztalra. Ameddig a hajléktalanokat kerülgetve naponta megélt közbiztonsági és közegészségügyi problémának érzékelők szemében elvont jogelvek mentén folyó, demagógia felé kacsintó szekértáborharcok zajlanak, addig aligha várható megoldás. Olyan, amelyik számíthat komolyabb támogatásra, aligha. Ameddig pedig nem lesz szélesebb körben támogatható megoldási javaslat, addig tág tere lesz a jogvédelem lejáratási kísérleteinek is. Általában is.

Andrew_s

8 megjegyzés:

  1. Nincs az ellenzék soraiban sem harcedzett hadvezér, az már biztos. De még egy közepesen művelt egy két nyertes és vesztes csatán átesett főtörzsőrmester sem.
    Nem ismerik az ellenfelüket.

    Beleszaladnak a leggyengébb taktikai csapdákba is. elég meglátni a csalétket már is ugranak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban úgy tűnik, hogy simán csapdába csalható az ellenzék. Pedig ez taktikai hiba. Mégpedig nagy.

      Törlés
  2. Az a baj, hogy nincsenek hiteles politikusok sem a bal, sem pedig jobb oldalon. Ezért nagy az esélye annak, hogy 2014-ben nem lesz rezsimváltás, mert a választásokat a két oldal közötti szervezettségbeli különbségek fogják a jobb oldal javára eldönteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szervezettségbeli eltérések is biztos számítanak.
      De az is szomorú lehet, ha nincs pozitív program. A másik gyalulása a legkisebb rossz melletti szavazást fogja eredményezni. Az pedig bűnbakokat gyárt csak....

      Törlés
  3. Gratulálok az írásodhoz! Valamelyik nap hallottam, hogy azért büntetik a hajléktalant ha az utcán él, mert van annyi férőhely amennyien vannak, csak nem mennek be. De egyetlenegy statisztikai adatot nem közöltek, Akkor honnan tudják? Számomra ez egy iszonyatosan döbbenetes helyzet. Ne menjünk bele, ki miért került az utcára önhibájából-e vagy sem? De a 21. században itt Európa közepén alapnak kéne lennie mindenki számára a lakhatás joga. Ha valaki visszaélne ezzel a joggal akkor mehetne amerre akar.Sajnos ez a helyzet csak egyre rosszabb lesz! És nem is térek ki azokra akik a saját lakásukban fagynak meg.... (Horizont)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hajléktalanság büntetése egyfajta optikai tunning szerintem. Ahogy az erőszakos eltávolításuk is. Miközben tényleg úgy érzem, hogy mindkét oldalon vannak méltánylandó érvek, és ellenérvek egyaránt.
      A félúton fel lehetne ajánlani olyan megoldást, hogy a lakatlan, sokszor szerkezetkészen felhagyott házakat felajánlani munkahelyként (fejezzék be) és lakhatási lehetőségként (míg a tatarozás folyik). A Munkát kifizetve és műszaki ellenőrrel, hogy érdemes legyen dolgozni, és legyen egy elvárt minőség.
      Nyilván ez sem jelentene teljes körű megoldást, de valahol el kell(ene) kezdeni. Szerintem.

      Törlés
    2. Hétvégén hallottam egy riportot a Klubrádión, hogy valami pályázati pénzből tán két hajléktalan családot megsegítettek! Sajnos későn kapcsolódtam be a műsorba! Adtak nekik lakásokat nekik kellett kitatarozni meg ilyenek, azt hiszem munkát is szereztek nekik. De ez csak 2 család basszus ! Az a baj, hogy aki jobb sorsra lenne érdemes már ott elbukik szegény, hogy nem tud munkát vállalni, mert ha kérik a lakcímet és bevallja, hogy hajléktalan már fel sem veszik, ha beírja lakcímnek a szállót akkor sem! Nehéz kitörni ebből a körből szerintem segítség nélkül nem is sikerül. Minden elismerésem a szociális utcai munkásoknak!!!
      El kéne kezdeni igen, de erre nincs pénz, igaz másra sem ami a kisembert érinti.

      Törlés
    3. Azt hiszem az emberek zöme hajlandó lenne bevállalni fél év extra inflációt, ha az így kikerült pénz világosan, és jól értelmezhetően a belső piac élénkítésére menne.
      A piac szűkítése, a közmunka erőltetése biztosan nem segít. Ezt érinti a http://endresy.blogspot.com/2013/01/uton-az-egymillio-piacszukito-fele.html címen levő beírás is. Statisztikailag jól mutathat, de valójában összeomláshoz vezet.
      A néhány kirakatcsalád megsegítése sem több, mint kommunikációs tunning. Elfogadva persze, hogy nekik jó, és nem irigylem tőlük.

      Törlés

Comments on Facebook