Emberek a palánkon.

A kormányzati gumicsont-különítmény szinte még ki sem heverte Bayer Zsolt cikkének menedzselését, amikor újabbat talált magának. Aki most arra gondol, hogy a hírek valami érdemi előrelépés miatt fordultak el a diákságról, vagy esetleg a létező rasszizmus stációitól, az téved. Éppen ellenkezőleg. Ezek azok, amik irányából legalább olyan messzire kellhet eltéríteni a közérdeklődést, mint a nemzeti tündérfelelős és a forint erősségének kapcsolatáról. Miközben kiderült, hogy magam is tévedtem. Korábban Szíjjártó Péter színre lépését, és a gázüzlet magyarázgatását gondoltam időszerűnek, de a kormány Lázár Jánost vetette be.

Nyilvánvalóan nem a gázüzlet kapcsán, hanem a gazdaság egy más területén nyitva meg a frontot a kommunikációban. Tulajdonképpen ésszerű döntést hízva, hiszen minél változatosabb sziporkák felé kell kapkodnia a fejét az embereknek, annál nehezebb egy pontra fókuszálni. A nagy pernye-halomban pedig megbújhatnak a valós problémák kis szikrái. Így a korábban említett gázüzlet is, ami a szakértő szerint félmilliárd eurós ráfizetés a piaci árhoz képest. De a valamikori manyup-pénzek MOL-ba forgatásával is lehet valami gond, mivel újabb és újabb elbocsátási hullámok söpörnek végig a cégen. Ugyanakkor a gazdaság egyik legstabilabban rögzülő paraméterének a recesszió látszik, amit ismételt ipari csökkenés jelez. A külföldi elemzők pedig köszönik, de nem kérnek abból a felelősségből, amiért Matolcsy György egy félmondattal képes a hazai valuta lezúzására. Ami különben szintén kevéssé kedvez a hazai befektetéseknek.

Lázár János bejelentése arról, hogy a hazai bankszektor szőnyeg szélére adóztatása után a külföldi bankokban akar kutakodni, tulajdonképpen kiszámítható lépés. Nyilatkozata a tündérleltárazási főfelügyelet, a Nemzetgazdasági Minisztérium, becslésén alapul. Ismerve a Matolcsy-tárca hatékonyságát lehetnek tehát kétségeink arra nézve, hogy az általuk is csak becslésként közölt ezermilliárdos betétállomány milyen valóságtartalommal bír. Mindenesetre az tudható, hogy az adóamnesztiás pénz-hazareptetés eredménye összesen 67 milliárdnyi betét beérkezése. Ennek egy tizede csak az adó, amiből tényleg nem sok futball-stadiont lehet felépíteni. Az új ötlet nyomán immár három és félszer nagyobb adókulccsal igyekeznek kedvet csinálni a pénzek magyarországi áthelyezésére. Mert azt még Lázár János államtitkár is elismerte, hogy Svájc esetében is csak elképzeléseik vannak az adott ország véleményéről a bankrendszerük külföldi átvilágítását illetően. Mondván: „Aztán hogy mire megyünk, ismerve a svájci banktitok helyzetét, majd meglátjuk” Míg más országokkal kapcsolatban még csak tervezik a tárgyalásokat. Meglehetősen árulkodó jelét adva annak, hogy nem is annyira a tényleges eredmény, mint inkább téma köztudatba dobása a lényeg.

A döntés-előkészítés ugyanis nyilvánvalóan ennél lényegesen több energiát igényelt volna. Leszámítva persze azt, hogy munkacsoportot lehet gründolni a vélt ezermilliárd felkutatására. Amit nyilván a munkahelyteremtés vívmányaként láthatunk majd viszont a statisztikákban. A kommunikációban egy füst alatt megint lehet kifele mutogatni. Mert ezt követően immár nyilvánvalóan a szemét külföldi bankok tehetnek majd arról, ha a kormányzati oligarchia forráshiánnyal fog küzdeni. Ha pedig az NGM becslése a hibás, akkor nyilván megint lehet elmúltnyócévezni kicsit. Elvégre abban már hatalmas a rutinja a kormányzati kommunikációnak. Az utolsók között, vagy ott sem, fogjuk valószínűleg azt hallani, ami a valós megoldást jelenthetné. Egy stabil és megbízható gazdasági és befektetési környezet kialakítását. Nem a haveroknak, nem a focipálya fűnyíróinak, hanem globálisan, a gazdaság minden szereplőjének. Hátha előfordulhatna egy olyan helyzet, hogy érdemes legyen a hazai vállalkozónak itthon tartani a pénzét, és itthon befektetni. Nem félve sem egy újkori kuláküldözéstől, ötletszerű adópolitikától, és hasonló zagyvaságoktól. Akkor talán gazdasági adókapkodás jeleit sem kellene Lázárnak lázasan előadnia a kommunikációs bűnbakkeresés jegyében.

Ami azért is lehet veszélyes, mert emberünk minél többet beszél, annál több elszólásra kerülhet sor. Ilyen a már említett is a valósan elvárható adókergetésről. De ilyen az is, hogy „ha a nyugdíjasok, és a fiatalok közt kell választani, az államnak preferálnia kell a fiatalok elhelyezkedését”. Nem csak annyiban, hogy a nyugdíjkorhatárt elérőkkel szemben a kormányzat nem igazán óhajt felelősséget vállalni. Abban is árulkodó, hogy minden retorika dacára nem számítanak jelentős munkahely-bővüléssel akkor, ha az idősebb nemzedék eltávolításában látják a fiatalok munkába-állításának zálogát. Ez ugyanis nulla-összegű egyenleget sugall. A külföldi munkavállalások fényében pedig inkább csökkenés várható. A pénzkapirgáló államtitkár a sorok közt tehát megüzente, hogy azok akik elhiszik a hivatalos munkaügyi statisztikákat, a fellendülésről szóló meséket lógassák szorgosan a kezüket a hideg vízbe. Még mielőtt úgy érzik, hogy ők is csak át lettek repítve azon a bizonyos palánkon. Meseországba. Mint mindazok, akiknek munkahelyét, nyugdíját, iskoláját eddig megvédte a kormány.

Andrew_s