2013. január 16., szerda

Emberek a palánkon.


A kormányzati gumicsont-különítmény szinte még ki sem heverte Bayer Zsolt cikkének menedzselését, amikor újabbat talált magának. Aki most arra gondol, hogy a hírek valami érdemi előrelépés miatt fordultak el a diákságról, vagy esetleg a létező rasszizmus stációitól, az téved. Éppen ellenkezőleg. Ezek azok, amik irányából legalább olyan messzire kellhet eltéríteni a közérdeklődést, mint a nemzeti tündérfelelős és a forint erősségének kapcsolatáról. Miközben kiderült, hogy magam is tévedtem. Korábban Szíjjártó Péter színre lépését, és a gázüzlet magyarázgatását gondoltam időszerűnek, de a kormány Lázár Jánost vetette be.

Nyilvánvalóan nem a gázüzlet kapcsán, hanem a gazdaság egy más területén nyitva meg a frontot a kommunikációban. Tulajdonképpen ésszerű döntést hízva, hiszen minél változatosabb sziporkák felé kell kapkodnia a fejét az embereknek, annál nehezebb egy pontra fókuszálni. A nagy pernye-halomban pedig megbújhatnak a valós problémák kis szikrái. Így a korábban említett gázüzlet is, ami a szakértő szerint félmilliárd eurós ráfizetés a piaci árhoz képest. De a valamikori manyup-pénzek MOL-ba forgatásával is lehet valami gond, mivel újabb és újabb elbocsátási hullámok söpörnek végig a cégen. Ugyanakkor a gazdaság egyik legstabilabban rögzülő paraméterének a recesszió látszik, amit ismételt ipari csökkenés jelez. A külföldi elemzők pedig köszönik, de nem kérnek abból a felelősségből, amiért Matolcsy György egy félmondattal képes a hazai valuta lezúzására. Ami különben szintén kevéssé kedvez a hazai befektetéseknek.

Lázár János bejelentése arról, hogy a hazai bankszektor szőnyeg szélére adóztatása után a külföldi bankokban akar kutakodni, tulajdonképpen kiszámítható lépés. Nyilatkozata a tündérleltárazási főfelügyelet, a Nemzetgazdasági Minisztérium, becslésén alapul. Ismerve a Matolcsy-tárca hatékonyságát lehetnek tehát kétségeink arra nézve, hogy az általuk is csak becslésként közölt ezermilliárdos betétállomány milyen valóságtartalommal bír. Mindenesetre az tudható, hogy az adóamnesztiás pénz-hazareptetés eredménye összesen 67 milliárdnyi betét beérkezése. Ennek egy tizede csak az adó, amiből tényleg nem sok futball-stadiont lehet felépíteni. Az új ötlet nyomán immár három és félszer nagyobb adókulccsal igyekeznek kedvet csinálni a pénzek magyarországi áthelyezésére. Mert azt még Lázár János államtitkár is elismerte, hogy Svájc esetében is csak elképzeléseik vannak az adott ország véleményéről a bankrendszerük külföldi átvilágítását illetően. Mondván: „Aztán hogy mire megyünk, ismerve a svájci banktitok helyzetét, majd meglátjuk” Míg más országokkal kapcsolatban még csak tervezik a tárgyalásokat. Meglehetősen árulkodó jelét adva annak, hogy nem is annyira a tényleges eredmény, mint inkább téma köztudatba dobása a lényeg.

A döntés-előkészítés ugyanis nyilvánvalóan ennél lényegesen több energiát igényelt volna. Leszámítva persze azt, hogy munkacsoportot lehet gründolni a vélt ezermilliárd felkutatására. Amit nyilván a munkahelyteremtés vívmányaként láthatunk majd viszont a statisztikákban. A kommunikációban egy füst alatt megint lehet kifele mutogatni. Mert ezt követően immár nyilvánvalóan a szemét külföldi bankok tehetnek majd arról, ha a kormányzati oligarchia forráshiánnyal fog küzdeni. Ha pedig az NGM becslése a hibás, akkor nyilván megint lehet elmúltnyócévezni kicsit. Elvégre abban már hatalmas a rutinja a kormányzati kommunikációnak. Az utolsók között, vagy ott sem, fogjuk valószínűleg azt hallani, ami a valós megoldást jelenthetné. Egy stabil és megbízható gazdasági és befektetési környezet kialakítását. Nem a haveroknak, nem a focipálya fűnyíróinak, hanem globálisan, a gazdaság minden szereplőjének. Hátha előfordulhatna egy olyan helyzet, hogy érdemes legyen a hazai vállalkozónak itthon tartani a pénzét, és itthon befektetni. Nem félve sem egy újkori kuláküldözéstől, ötletszerű adópolitikától, és hasonló zagyvaságoktól. Akkor talán gazdasági adókapkodás jeleit sem kellene Lázárnak lázasan előadnia a kommunikációs bűnbakkeresés jegyében.

Ami azért is lehet veszélyes, mert emberünk minél többet beszél, annál több elszólásra kerülhet sor. Ilyen a már említett is a valósan elvárható adókergetésről. De ilyen az is, hogy „ha a nyugdíjasok, és a fiatalok közt kell választani, az államnak preferálnia kell a fiatalok elhelyezkedését”. Nem csak annyiban, hogy a nyugdíjkorhatárt elérőkkel szemben a kormányzat nem igazán óhajt felelősséget vállalni. Abban is árulkodó, hogy minden retorika dacára nem számítanak jelentős munkahely-bővüléssel akkor, ha az idősebb nemzedék eltávolításában látják a fiatalok munkába-állításának zálogát. Ez ugyanis nulla-összegű egyenleget sugall. A külföldi munkavállalások fényében pedig inkább csökkenés várható. A pénzkapirgáló államtitkár a sorok közt tehát megüzente, hogy azok akik elhiszik a hivatalos munkaügyi statisztikákat, a fellendülésről szóló meséket lógassák szorgosan a kezüket a hideg vízbe. Még mielőtt úgy érzik, hogy ők is csak át lettek repítve azon a bizonyos palánkon. Meseországba. Mint mindazok, akiknek munkahelyét, nyugdíját, iskoláját eddig megvédte a kormány.

Andrew_s

3 megjegyzés:

  1. Ezek köztörvényes bűnözők.

    VálaszTörlés
  2. Nem látja át senki, hogy egy ilyen bejelentés, nevezetesen, hogy Svájc adja ki az összes magyar tulajdonú számla adatait, pusztán megint csak egy otromba demagógia?
    Ha nekem pl. elsíbolt millióim lapulnának külföldi bankszámlákon, nagyon jó védekezés lenne egy ilyen nonszensz ötlettel előállni, tudván, hogy nulla esélye van annak, hogy egy ilyen kérést Svájc valaha is teljesítsen.
    Arra viszont tökéletes lenne, hogy utána ártatlan képpel széttárjam karjaimat: Pedig mi megpróbáltuk!
    Vajh, miért is nem névre szóló svájci igazolást lobogtatva áll elő Lázár, Kósa, Rogán meg a többi bandatag, hogy nekik vagy családtagjaiknak nincs ottani bankszámlájuk?

    VálaszTörlés