SZER-vezető Kádárnál! Ja, nem

A ma 50-es körüli korosztály, és az idősebbek még talán emlékeznek a SZER, alias Szabad Európa Rádió, műsoraira. Alkalmasint a hírműsoraira is, illetve azokra a rövid hírsorokra, amelyek a zenés műsorok zeneszámai közé is belefértek. Nem is igen szerette a hazai hatalom. Az idők azonban változnak. Az itt járt kedves vezetője képviselte vezetői mentalitás is a jelek szerint.

Azon, mondjuk, akár komolyan is el lehetne vitatkozni, hogy a SZER-nek mekkora szerepe volt az 1989-1990-es, lezsírozott, gengszterváltásban. Szerintem nem sok. De elfogadom, hogy egyesek szerint sok. Gondolom, főleg azok szerint volt sok, akik ma is valami külső hatalomtól várják az ország megváltását az korrupto-oligarchia regnálásától. Elvégre a cselekvésképtelenségig bénító csodavárásnak, és az ezzel társuló felelősségátruházásnak mindig is nagy piaca volt. Nem véletlenül tudja Orbán is ezt, az nagy népi cár-komplexust meglovagolni. De snitt! Ez nem a SZER-ről szól.

A SZER kapcsán ugyebár az az aktuális hír, hogy itt járt a SZER vezetője Budapesten. Annak az országnak a fővárosában, ahol a sajtó szabadság néhány korlátozottan elérhető rádió-adásban, a talán feszültséglevezetőnek gondolt, és ezért békén hagyott néhány sajtó-megnyilvánulásban testesül meg. Amely megtestesülés a „nincs” eufémisztikus megközelítéseként is értelmezhető. A tudósítás szerint most „a magyarországi sajtószabadság körüli súlyos problémák miatt vetődött fel a SZER magyar adásának gondolata”. Amely megállapítás fényében akár furcsálhatnánk is, hogy Twitter-post tanúsága szerint a jövőben indítandó adásról a kormány képviselőivel, köztük a CEU-ellenes, ám CEU-n végzett Kovács Zoltán kormányszócsővel is egyeztetett. Aki furcsálja ezt, az tegye nyugodtan.

Azért érdekelne, mert annak idején nem kevés figyelmet fordítván a SZER mindennapjaira, elkerülte a figyelmemet, hogy a SZER vezetősége hányszor tárgyalt az adásairól Kádár Jánossal, vagy az akkori kormányhatalom akármelyik képviselőjével. Nem a gulyásleves receptjéről, hanem az adásokról. Mert, ha az emlékeim nem nagyot csalnak, akkor annak idején éppen az (is) adta a SZER nimbuszát, hogy nem a hazai kormány-tisztviselőknél járkáltak meghallgatásra (sem), és pláne nem az adások egyeztetése miatt. De változnak az idők, és a hátsók. Csak a biológia változik lassan. Így a nyelv továbbra is az egyik legizmosabb szerv. Legfeljebb a SZER lesz kicsit hiteltelen. A nyelvcsapásokkal szignifikáns mértékben.

Andrew_s

Kásler esete az erőszakos térítéssel

Miközben Szekszárdon a vélemény- és gondolatcenzúra mellett tették le az iskolai voksot, Kásler Miklós szerint az államalapítónak tartott király óta nem volt annyira jól fejlesztve az oktatás, mint mostanság. Erről érdekes lenne I. István véleményét is tudni, de talán a jelen vegzáló kormány nagy szerencséjére erre nincs mód. Kásler Miklósnak azonban nagyon elgurult a könyvespolca.

Azt ugyanis aligha lehet kétségbe vonni, hogy Szent István szervezői, illetve katonai munkássága nélkül a magyar törzsek valami történelmi, régészeti lábjegyzetté váltak volna. Legfeljebb. Számos és számtalan legenda mellett, illetve ellenére mégsem a nagy oktatási reformerként vonult be a történelembe. Talán nem is egészen véletlenül. Egyszerűen nem volt ideje, energiája és lehetősége széles körű közoktatást szervezni. Akkortájt nem is igazán volt divat. Annyira nem, hogy az ennek oktatáselméleti megalapozását is adó, Johannes Amos Comenius megszületése is fél évszázaddal későbbre datálható. Ahogy a saját korában oktatási reformernek is beillő Aquinói Szent Tamás is vagy két évszázaddal követte Szent István korát.

Ugyanakkor azt elég igazoltnak tekinthető, hogy Szent István komoly belső ellentétekkel küzdött, és később a neje rokonságával is viszályba került. Miközben a tömeges kényszer-keresztelések tényét sem nagyon szokták hitelt érdemlően cáfolni. Azt meg a kor általános ismertéből tudhatjuk, hogy a korlátozott oktatás az egyház kezében volt. Jobbára a saját utánpótlás csapatát kinevelendő. A kulturális kényszer alkalmazása, illetve egy elitnek szánt kör ideológiai egyenirányítása az oktatásban aligha tekinthető előremutatónak. Akkor sem, ha jelenleg divat a kereszténységre hivatkozni, gyakorlatilag kötelezővé tenni hittant, és egyre inkább az elitoktatást tenni a fókuszba.

Alkalmasint arról sem árt megfeledkezni, hogy a nyitottabb egyetemek létrejöttének az egyik oka éppen az volt, hogy a tudományokra odafigyelő uralkodók, művészek, mecénások felismerték a zártkörű, és ideológiailag is bezárt oktatás hibáit. Elég a XV. század nagy magyar, reneszánsz uralkodóra, Corvin Mátyásra, illetve könyvtárára gondolni. Mindez nem jelenti azt, hogy kisebbíteni kellene azt, mit a saját korában Szent István tett. De pont oktatási reformerként nem kellene kezelni.

Andrew_s

Marton a kétségeket is magával vitte

Fotó: Czimbal Gyula/MTI/MTVA

A hír viszonylag rövid volt. Elhunyt Marton László. A rendezéseit és egész munkásságát gyakorlatilag ignorálta egy időben, hogy ő lett a hazai „me too” kampány egyik negatív hőse. Alkalmasint úgy, hogy gyakorlatilag még valószínűsíteni is csak hézagosan sikerült a vádakat. Bár nyilván nem volt szent. Az erőszak meg ne is maradjon büntetlenül. Azért az ítélethez nem árt, ha nem bemondásra zajlik a bizonyítás.

A bemondásos gyanúsítást, a pillanatnyi népszerűséget jelentő, az ingyenreklám ígéretét jó lett volna akkor is mellőzni, és remélhetőleg a jövőben mások esetében is sikerül. Marton László felett immár egy magasabb törvényszék ítélkezik. Az, amely előtt nincs titok. Ott valószínűleg bizonyítást nyer, ha elkövetett bármit is. Miközben arra gondoltam, hogy a nem is olyan régen még mindent és mindenkit letaposni vágyók reakcióit. Leginkább Sárosdi Lilla, a színpadon maszturbáló „művésznő” reakciója érdekelt volna. De nem találtam. De talán csak rosszul kerestem. Talán a kutya sem gondolta megkérdezni a média-munkások közül. Azt is megérteném.

A halálhír nem alkalmas a mindennapi acsarkodás-igények kielégítésére. Valószínűleg ezt mérték fel többen is, akik nem voltak kíváncsiak az aktuális mocsok-lerakatra. Meg különben is. Marton munkásságára külön reklám nélkül is sokan fognak emlékezni. A többi? Egyszer sem ítélték el bizonyítékokkal alátámasztva. A percéletű ingyen-népszerűségek pedig percéletűek.

Andrew_s

Tarlós a cirkuszba sem való

Utánakeresve a neten kiderült., hogy már napok óta elindult a Fidelitas örömittas kampánya annak a jegyében, hogy szerintük „Budapest nem cirkusz!”. Nekem ma jött szembe az utcán. Talán mert most volt csak kedvem megnézni a hirdetőoszlopot, amin ott világított a plakát. Aztán láttam, hogy felettébb hiányos plakátról van szó.

Az egy dolog, hogy a főváros mindennapjai nem kellene, hogy a cirkusz jegyében kövessék egymást. Azt sem vitatom, hogy a plakáton szereplő triumvirátus, Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián, nem minden tagját tartom személy szerint sem alkalmasnak a városvezetésre. Azért Karácsony esetében még ezen is elgondolkodnék. Tarlósnak a helyezkedési képességén kívül ugyanis szintén egy lokális polgármesterség volt az egyetlen referenciája, amikor a Pannon Géniusz fenekéből előviharzott. Ahova volt SZDSZ-esként viharzott be annak idején. Hogy most megpróbálja előadni azt, hogy őt az isten és annak Orbán Viktorja is főpolgármesterségre teremtette. Meg persze azt is, hogy abcúg SZDSZ!. Amit nyilván elhihetünk neki. Elvégre a tagja volt.

Így a plakátról Tarlós nagyon hiányzik. Akár csak a porondmester szerepében is. Miközben persze a mindennapok tapasztalata alapján is nyugodtan felkerülhetne a Fidelitas plakátjára. A rendszeres városlezárásokkal, körúti forgalomzavarásokkal, fairtásokkal, és azok ideiglenes elhalasztásával Tarlós nyugodtan pályázhatna akár címhelyre is azon a plakáton, amin Budapest cirkuszmentesítését gondolja az állampárt utánpótláscsapata meghirdetni. De talán mégsem. Egyszerűen azért, mert Tarlós ténykedése lehet sírnivaló. Lehet sírnivalóan röhejes. Azonban mégsem lenne egyetlen cirkuszban sem porondképes. Feltéve, hogy a fellépők, illetve a közönség is emberekből áll.

Egy cirkuszi előadáson ugyanis lehet, hogy a bohóc elbotlik a cipőjében, és ezen mindenki kacag. Lehet, hogy a légtornász elvéti a fogást, és leesik. Ha mázlija van egy hálóban landolva. Azonban e nézőtéren tudjuk, hogy a bohóc szerepet játszik, és elhisszük, hogy a légtornász felkészült az ugrásra, beleadott mindent, és őszintén sajnálhatjuk, hogy csak erre telik.

A főváros, illetve nem egy kerület, jelen vezetése esetén legfeljebb azt látjuk, hogy a bohóc ugyan elbotlik, de nagyon ügyesen mindig a zsebünkbe kapaszkodva áll talpra. A légtornász pedig úgy esik pofára, hogy tudhatjuk: meg sem próbált felkészülni az ugrásra. Utána pedig még meg is magyarázza, hogy minden olyan légtornász csaló, aki nem esik le. Márpedig egy valós cirkusz porondján sok minden beleférhet az előadásba. Egy azonban szinte biztosan nem. Az öncélú, valóságtorzító, mesterkélt hazudozás.

Így az egykor a milliárdos emberét kereső plakátjával is házaló Fidelitas talán nem is véletlenül, hanem gondos megfontolásból hagyta le Tarlóst a plakátról. Valóban nem is való oda. Ahogy a városvezetésbe sem.

Andrew_s

Csend-előszeles migráns-margó

Nigériai életkép 2015-ből

Az USA élén álló hatalmi droid mostanában elég sokat magyarázza, hogy az ő gyűlöletbeszéde nem az a gyűlöletbeszéd, ami a fegyveres fajelmélet-képviselet legutóbbi implementálását, gyakorlatba ültetését eredményezte. Szinte kapóra jött számára a pedofil milliárdos halála, mert kicsit elvitte a témát azokról a gyűlésekről, amelyen Trump hakniját a bevándorlókat gyülölő közbekiáltások erősítették. Európai hívei nem magyarázkodnak. Még. Nem is gondolkodnak. Valószínűleg.

Ahogy Orbán sem. Illetve ebben valószínűleg tévedek. Orbán valószínűleg nyomokban még gondolatokat is tartalmaz akkor, amikor a menekültek ügyét igyekszik a kommunikáció felszínén tartani. Addig sem az oligarchikus korruptorok üzelmeivel üzekedik a közhangulat. Sem a különböző fórumokon, sem az utcákon. Ugyanakkor a leglelkesebb orbanisták, és a mindenkit gyűlölő decibelkeresztények valószínűleg már régen felmentették magukat az olyan nehéz és fáradságos feladatok alól, mint ami a kérdésben felmerülő csoportok előfordulási arányait is mérlegelni volna képes. Ahogy annak idején, 2015-ben sem sokat elmélkedtek a kérdésen. Népeik nagy vezére Orbán Viktor elvtársuk kiállt, és megaszonta, hogy utálni kell a migránsokat. Így aztán a hívei lelkesen utálták a migráncsokat. Vihogva azon, hogy okostelefonokkal érkeznek a menekültek, és örömködve azon, hogy eszük ágában sincs itt maradni.

Holott az már akkor is világos volt, hogy okostelefonnal, és a nem túl olcsó útiköltség megfizetésével azok érkezhettek az első hullámokban, akik a hazájukban a képzettebb középosztályhoz tartozhattak. Azért, hogy a hatalmi packázás mégis képes volt kihozni a rosszabb énjét többeknek az vesse az első követ bárkire, aki szent. A szélsőjobbal kokettáló, és ölelkező fórumhuszárok minden esetre ne dobálódzanak. Mert a lábukra ejthetik a flasztert. A másik jelentős csoport volt azoknak a köre, akik már csak vallási okokból sem az iszlám államok fele menekültek. De az orbanista kereszténység védelmének a jegyében a koptok, és más keresztény hívek sem kaptak különösebben kegyesebb elbánást. Talán azért, mert a menekülő középosztálynak nem volt mégsem elég pénze, illetve szándéka a hatalmi baksis kifizetéséhez.

A vallási üldözötteknek meg még annyija sem volt, mint az előbbieknek. A kereszténység utolsó bástyájának önhazudott magyar államvezetés tehát felállította a nagy déli őzcsapdát, és keblére ölelt bárki, aki képes volt a zsebükbe dobni egy letelepedési kötvény árát. Vallástól, képzettségtől, előélettől függetlenül. Mert a hatalmi zseb az egyike azoknak az erőforrásoknak, amiből nem szorul az ország behozatalra. Van belőle itt is elég. Feneketlenül.

Ugyanakkor az is világos, hogy Orbán hívei olyasmiket skandálnak gondolkodásból felmentett módon, ami mögé talán szellemi önvédelemből sem gondolnak mögé. Ilyen a sokat emlegetett „illegális bevándorló” fogalma. Mert, mint arra már többször és többen rámutattak: a bevándorló attól bevándorló, hogy letelepedési szándéka van. Magyarországon ilyen lassan az itt születetteknek sem mindig akad. A külföldről érkezők esetében ehhez a letelepedéshez viszont olyan jogi procedúra társul, ami az illegalitást eleve kizárja. Legalábbis a jogilag tisztázott keretek betartása esetén. Ami természetesen a történelemben eddig sem zárta ki az említett keretek felrúgásával végrehajtott, letelepedési szándékból elkövetett, tömeges népmozgásokat. Erről azonban jelenleg aligha lehet szó, mert ellenkező esetben aligha froclizhatnának bárkivel a tranzit-zónában az oda delegált hatalmaskodók. Ha valóban akkora tömegről lenne szó, amellyel Orbán hülyíti a híveit, és valóban a jogi kereteknek fittyet hányó átkelési szándékról, akkor valószínűleg elsöpörnék a drótakadályokat.

Amely arány-, illetve szándéktévesztés nem hazai specialitás a szélsőjobbal üvöltők körében. Ahogy az sem, hogy a jelenlegi, látszólag konszolidált állapot könnyedén a vihar előtti csöndként vonulhat be a jövő talán még írott történelmébe. Ha ugyanis valóban milliók kerekednek fel a jobb élet, vagy akár csak a puszta életben maradás reményében, akkor az a tömeg nagyon fel lesz kerekedve. Márpedig egy globális éhséglázadást aligha állítana meg az Orbán lelki üdvéért imaláncot formáló szakkör. A reálpoilitka nem véletlenül kezdett bele egy globális konszolidációs programba. „Talán még nem késő” jeligére. Mielőtt az afrikai, illetve ázsiai tömegek nem gondolják úgy, hogy egy háborús veszteség is bevállalhatóbb a mélyszegénység, a gazdasági elnyomás, az éhínségek, illetve az azzal kézen-fogva járó járványok árnyékában. Mely utóbb esetben a hazai politikusok sem nagyon tapicskolhatnának a hideg polgárháború nyújtotta kényelmes dagonyában.

Igaz, ha tömegesen elpattan valahol a stadion-tapsoncok biztosította cérna, akkor egyébként sem. Azért párt-droidok megnyugodhatnak. Mire ez bekövetkezik, addigra a szeretett, és feszesre szopott vezérük már messze fog járni. Szokott bátorságával másra hagyva a piszkos munkát, illetve a számon kérő eljárás elviselését.

Andrew_s

Kis visszatekintő szoftverileg

A hazai informatikai világot is érintő, vagy leginkább azt érintő, Microsoft-botrány nyomán lehet, hogy előbb, vagy utóbb a jelenleg regnáló kormányhoz, illetve a kormányfőhöz közeli irodák felé vezetnek a szálak. Az, hogy mennyire lesznek ezek a szálak hővezetők, és fűtik fel a széket néhány eltespedt oligarcha-fenék alatt, az nyilván az ügyészségen is múlik. Annak reakcióin majd meglepődünk akkor. Vagy sem. A kialakult helyzeten azonban jobbára csak az amnéziások lepődnek meg.

Már csak azért is, mert a Microsoftnak, mint világcégnek lehet a magyar piac ugrópont keletre, végvár a nyugati piac szélén, és lehet, hogy egyes kormánykörök roppant büszkék magukra. A főnök pedig talán már a gépét is be tudja egyedül kapcsolni. A nem a saját kapcsolóját matatja a zsebében. Azért a Microsoftnak, mint világcégnek az egész a hazai piac alighanem valahol a kerekítési hiba környékére esik. Valószínűleg ezért gyakorolt már korábban is olyan gesztusokat a hatalom különböző szintjein pattogóknak, amit a cég valószínűleg leírt, mint promóciós költséget. Cserébe azért, hogy a szoftvercég, illetve a szoftvercégek jogvédő lobbiszervezete eszmei, vagy akár gyakorlati támogatást is kapjon. Alkalmasint az utóbbi egykor elég sok kritikával illetett, és nem annyira barátságos, mint jelképértékű bilincses plakátjaira akár még emlékezhetnek is páran. Azoknak, pedig akik nem emlékeznek rá, volt hír, amelynek kapcsán felidézték.

Valószínűleg azok az emlékek is megérnének egy nyomott nyomot, amelyek szerint volt némi megállapodás, ami a hivatalos szervek szoftverállományát érintette. Annak érdekében, hogy ne érje szó a ház elejét. De ez talán igaz se volt az elmúlt, évtizednél is hosszabb időszakaszok távolában. Az egyetemek számára szánt beetetőkampányról azonban máig fellelhető a netes hírek egy része. Akkor voltak olyan gondolatok, hogy a szoftvercégeknek azért éri meg, mert a kellő szemellenzővel szoftverhasználatra idomított majdani vezetők az ő terméküket fogják megvenni. Azt, hogy a Microsoft ebbéli számítása miként igazolódott, ha igazolódott, azt mérje fel mindenki a saját irodai környezetében. Az azonban ettől szinte teljesen független, hogy akkor sem volt mentes az ügy némi gyanú-leágazástól. Az egyik, hogy az „ingyenes” szoftver alapvetően talán nem is annyira ingyenes.

Az egyéb informatikai beszerzések kapcsán pedig egy másik, némileg konkrétabb gyanú az volt, hogy némi közpénzek indultak el a saját vándorútjukon. Amely gyanúval kapcsolatban a Campus-programot a Microsofttal aláíró Dr. Stumpf István, aki akkor még nem volt törvényellenőri alkotmánybíró, politikai bosszúhadjáratot emlegetett. Vagy igaza volt, vagy nem. Mármint a politikai támadásban. A recept, bár némileg más szereplőkkel, és egy kicsit nagyobb fordulatszámon ismerős is lehet. Már szinte hallom, amint a jelenlegi Microsoft-botrányban érintettek is politikai támadást fognak emlegetni. Esetleg egyenesen az USA-ból. Még akkor is, ha a jelenlegi korrupciós ügy ott bizonyítást nyert a jelek szerint. Mert miért pont onnan ne támadnák a tisztakezű, angyali tisztességű, köztiszteletben álló miniszterelnöki siserehadat.

Egyébként lehet, hogy a visszaemlékezéseken túl érdemes lenne a felcsúti védegyletben érintettek egyéb informatikai ügyeibe is belepillantani. Mert esetleg még kiderülhet, hogy a legutóbb felröppent cégvásárlások kapcsán is az eljövendő pénzszivattyúzási lehetőség a legvonzóbb szempont. Ami vagy sikerül, vagy nem. Elvégre a legutóbbi cégvásárlási szándékot akár az is motiválhatta, hogy olyan sikeres projektek megvalósítóját tudhassa a vezérközeli zsebben, mint amilyen sikerrel a BKK-s rendszer is büszkélkedhetett. 

Andrew_s

Orbán érti a világot, és hazudik

A DK vezetőjének Facebook-jegyzete azt a választást kínálja Orbán legutóbbi, határon túli haknija kapcsán, hogy a miniszterelnök vagy nem érti a világot, vagy hazudik. Szerintem Gyurcsány Ferencnek ebben a választás-kínálatban nincs igaza. Még akkor sem, ha Orbán Viktor szövege hemzseg a látszólagos, vagy akár nyilvánvaló ostobaságoktól.

Orbán ugyebár azt mondja, hogy a liberális demokráciával szakítva megalkotta az illiberális demokrácia képzetét. Alkalmasint szinte már a világ nagy ideológusának állítva ezzel be magát. De ez majdnem mellékes. Mondhatnánk: ez nem más, mint egy felelősségpánikos komplexusgombóc szinte természetes menekülési útvonala a valóságos állapotok elől. Még akkor is, ha a valóságos állapotoknak összehazudozott mesterséges valóságkép haszonélvezője. A baráti körével egyetemben. Mert azt legfeljebb csak igen erős elvakultsággal lehet elhinni, hogy egy alapvetően kívülről finanszírozott, erőforrásaiban nagyrészt kívülről táplált gazdaságban a bemondásra megállapított GDP valós gazdasági állapotokat tükröz. Amelyben a hatékonyságszámítások, illetve összehasonlítások a jövőben sem nagyon fogják veszélyeztetni a statisztikát.

Az ország hosszabb távú túlélőképességét, tényleges tartalékképzését igen. De ameddig a külső forrásból érkező finanszírozások jelentős részét át lehet csurgatni az érdekszféra oligarcháihoz, addig ez a szempont szinte mellékes a kormányfőnek. Akkor is, ha most éppen egy újabb tizenéves uralmat vizionált magának. Amelynek során egy füst alatt az ország fizikai biztonságának a védelméről is ugatott valamit. A magyar határ túloldalán. Úgyhogy még tiszta szerencse, hogy nem üzent hadat, ugyanezzel a lendülettel, Romániának. Akár az illiberalizmus vallásháborúja jegyében. Ha már Orbán, az egykori lelkes KISZ-tag szerint, a kereszténydemokráciának már szinte szinonimája az illiberalizmusa. Holott ezzel súlyos kritikát fogalmazott meg a kereszténydemokráciáról.

Jézus ugyanis kétségtelenül az ember, mint Ember szabadságát hirdette. Ezzel alapvetően liberális elveket vallott. A tanítványai körében egyben a maximális demokrácia felé terelte a mindennapokat. Elítélve a mások hátán való meggazdagodást. Aki nem hiszi, az olvasgassa az evangéliumokat. Amelyek még a császári pamflet-válogatás után sem ennek az ellenkezőjét üzenik. Ahogy az Újszövetség számos más irata sem. Orbán tehát a maga párhuzama alapján nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a mai, általa megvédett kereszténységnek semmi köze Jézus tanításaihoz. Így aztán a kereszténydemokráciának sincs köze Jézus tanításaihoz. Ebben Harrach talán egyetért Orbánnal, de ez nem is lenne csoda. Egy névleg önálló, de valójában a Fidesz egyházi lobby-platformjaként működő politikai gittegylettől nem is kell mást elvárni. Ezt Orbán is valószínűleg pontosan tudja. Már csak azért is, mert már vagy négy éve is majdnem eljutott oda, hogy Jézus tanítását is egy őrült ideológiának tekintse.

Ettől kicsit ellépve a liberalizmus sok szempontból maga a demokrácia. Illetve, viszont. Ha demokráciának valóban azt tekinti valaki, hogy mindenki, mint ember egyenlő szabadságjogokkal születik, és így egyenlő szabadságjogok illetik meg, akkor mindenképpen. Még akkor is, ha Orbán szerint a liberalizmus azt jelenti, hogy neki mindent szabad, és mindenki másnak: Kuss! Amikor tehát meghirdette az „illiberális demokráciát”, akkor nem tett mást, mint kihirdette: neki és haverjainak alanyi jogon mindent szabad, a többiek pedig demokratikus egyenlőséggel kinyalhatják. Ez viszont lehet illiberális, de alapvetően nem demokratikus szemlélet. Így egyet lehet érteni Orbánnal, amikor új fogalmat, nevet keres az illiberális demokráciájának. De azért nem kell olyan nagyon keresni. Az oligarchikus diktatúra teljesen megfelel. Ha már nem akarja neo-kádáristának tekinteni magát. Melynek népi demokráciája nem kevés rokonságot mutatott a már hat évvel ezelőtt is kirajzolódó, Orbán-féle, nemzeti demokráciával.

S éppen a már múltban is kirajzolódó tendenciák mutatják, hogy Orbán egy meglehetősen jól kirajzolható ív mentén alapította meg a maga kis nemzetképét. Gondosan megosztva, és ezzel cselekvésképtelenné téve a társadalmat arra az időre, amíg a hatalmát nem sikerül valamennyire konszolidálni. Amely konszolidáció ma is zajlik, de már nem szükséges leplezni sem a valós helyzetet. Elég híve van ahhoz, hogy a megosztott társadalomban megtartsa a hatalmát mindaddig, amíg ki nem épülnek azok a formális, illetve informális hatalomgyakorlási rendszerek, amelyek már valós támogatottság hiányában is biztosítják a hatalmat. A recept ismert a történelemből. Beleértve azt, hogy ehhez olyan nemzetközi tendenciák jelenléte kell, amelyek a külső környezetet legalább annyira megosztják, mint amennyire a diktátor a belső környezetet lépes kontroll alatt tartani.

Gyurcsánynak tehát abban nincs igaza, hogy Orbán ne lenne tisztában a világgal. Másként meg sem merne mukkanni. Jól mutatják ezt a korábbi gyávaságai, illetve az ezeket leplező hazugságok, hamisítások. Orbán tehát valószínűleg tisztában van a világgal, és éppen ezért hazudik. Mert megteheti.

Andrew_s

Heller Ágnes elúszott a végtelenbe

Életének 90. évében meghalt Heller Ágnes. A hírek alapján nekivágott a Balatonnak, és nem tért vissza élve a partra. Lehet, hogy „csak” így esett. Lehet, hogy a személyes döntése volt. Bármi lehet. De valószínűleg nem érdemes találgatni. Ez van. Heller Ágnes pedig nincs többé. Nyugodjék békében. Munkásságát pedig aligha a halála okán fogják dicsérni, vagy bírálni.

Gondolom, ezek a dicséretek, illetve bírálatok mennek majd a maguk útján. Hirtelen előkerülnek majd azok a feltétlen hívei, akik eddig legfeljebb az újságcímekből ismerték a nevét. Ahogy majd, valószínűleg, előkerülnek azok a bírálói is, akik életükben nem olvastak tőle semmit. Viszont pompásan fel fogják mondani az illetékes vezérük aznapi vezérszólamait. De ez még csak a várható holnap. Az ismert tegnapot illetően Heller Ágnes sem volt tökéletes. Igaz, sosem mondta magáról, hogy az. Függetlenül attól, hogy hányan akarták belelátni a mindenkori helyzet aktuális megmondójának a szerepét. Holott a történelem már számos esetben bizonyította a filozófiai modellek gyakorlati megvalósítása esetében, hogy a modell és a gyakorlat nagyon más.

Heller Ágnes esetében sem volt másként. Filozófusként közismert volt, és számos díja, elismerése is igazolja: igazi tudós elme volt. Ugyanakkor az őt is magába ölelő értelmiségi körnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az ellenzék kudarcot vallott a diktatórikus magyar rezsim elleni fellépésben. Igazolva azt, hogy az emberek nélküli értelmiségi modellek programozottan vereségre vannak ítélve. Némi cinizmussal azt is lehetne talán mondani, hogy pont ezért hagyták virulni ezeket a modelleket. De ez egy nagyon más történet. Nagyon elágazva attól, hogy a modellalkotók egyike eltávozott.

Magával vitte a ki nem mondott, le nem írt gondolatait. Ezt pedig azok is sajnálhatják, akik vitatkoztak volna vele. Egy értelmesen érvelni képes emberrel még vitatkozni is érdemes. Heller hagyatékával is lehet persze még hosszasan vitatkozni. Majd. Egyszer. Lehetőleg azoknak, akik fel képesek ehhez nőni. Aligha lesznek annyian, mint ahányan neki fognak rugaszkodni az elkövetkező időkben. A méla kísérletezőkön pedig már nyugodtan mosolyoghat odafentről a végtelenbe elúszott filozófusnő.

Andrew_s

A szélmalom tövéből

Hosszú szünet után mit lehet mondani? Gyakorlatilag semmit. Nincs is miért mentségeket keresni. A blog, mint olyan nem is az a műfaj. Lett volna mit mondani, írni? Nyilván igen. Valójában azonban nem. Nem azért, mintha nem történt volna naponta sok minden. Sokkal inkább azért, mert valójában, illetve leginkább, egyfajta szélmalomharcnak tűnik a hazai politikai élet.

Elég ehhez felülni egy villamosra, netán elmenni oda, ahol „csak úgy” előfordulnak az emberek. Nem azok az ismerősök, akiknek a politikai nézeteit, szólamsablonjait, netán emlékeit is, felmondja az ember, hanem az „átlagemberek”. Akik egyébként természetesen nincsenek. Csak a statisztikában. Egyre kevesebben. Mert csak. Illetve nem. Részben folyamatosan lefejeződik a társadalom a remek egészségügynek köszönhetően. Részben pedig a dübörgő gazdaság, és a még dübörgőbb alja-politika zajától megrészegülten egyre többen hagyják el az országot. Összességében akkor is, ha a kolbászhiányos nyugatot látva az itthon sem egészen munkapárti munkavállalók egy része visszajön. Míg a végén kiírhatjuk a határra: Csak a zacc maradhat.

A hatalomnak pedig mindez jó. Nagyon jó. Ahogy évekkel ezelőtt írtam: a kukta biztonsági szelepét nyitva tartja a kivándorlás lehetősége. A hazai szellem iskolai sorvasztása megóvja az információtól a felnövekvőket. A politikai fásultság növekedése pedig megóvja a körúti fákat. Az alakreformált vezetők súlyától. Miközben a hétköznapok nyalókaosztásai legalább olyan eredménnyel vezetik le feszültségek egy részét, mint a kivándorlási lehetőség. Beleértve a politikai nyalókákat is. Amikor megtartanak néhány programnélküli, valójában eleve elabortált, a valós tömegbázis valós összeérését megelőzően megtartott összejövetelt valamelyik sarkában a fővárosnak. Majd kikiáltják tiltakozó nagygyűlésnek. Aminek a végén csendben hazakullog a résztvevők zöme.

Nem. Nem tudom a tutit. Csak regisztrálni tudom a társadalmi fásultságot. Ami láthatóan növekszik. Akarva vagy akaratlanul megvezetett emberek egyletévé silányítva a politikai közélet javát. Olyan pártokkal, amelyek zöme őfelsége ellenzékeként működik. Lehetőleg a hatalom által adott alamizsnából. Olyan megmondóemberekkel, akiket vagy nem szabadna mikrofon közelébe engedni, vagy csak a cirkuszban. Kikiáltóként. Ahol mindenki tudja: a cirkuszigazgató által ráosztott szerepet játssza.

De tényleg nem tudom a tutit. Ahogy azok sem, akik azt állítják magukról, hogy tudják. Akikről legfeljebb csak az jut az eszembe, hogy igen ostoba, és korlátolt ember az, aki elhiszi önmagáról, hogy mindent tud. Ráadásul mindent jobban. Akár hatalmon, akár ellenzékben. Legfeljebb azzal a különbséggel, hogy akkor, ha hatalmat kap, akkor veszélyessé is válhat. Közveszélyessé. Az egész társadalomra.

De ezen egy blog mennyit tud változtatni? Nem sokat. Annyit „hallgattam”, hogy az „ilyenek miatt” olyan az ellenzék, és az ellenzék fogadtatása, amilyen, hogy gondoltam: hallgatok. Hallgattam, és igyekeztem figyelni. Elvégre akkor, ha az általam is leírtak miatt olyan, a világ, amilyen, akkor nyilván jobbnak kellene válnia a csendtől. De valójában semmi sem változott. Ugyanazok a politikai kóklerek maradtak a szekértáborok kikiáltói, mint korábban.

Andrew_s

Orbán győzelmének retorikai árulása

Megvoltak az EP-választások. Sorra azt hallom, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet aratott. Ha azt nem is, de kétségtelenül megkapta a saccperkb 50+ % szavazatot a szavazni elmentek körében. Ez természetesen győzelemnek számít. Valójában könnyedén lehet egyfajta vereség is.

Orbán azt fecsegi, hogy hatalmas támogatást kaptak. Azonban valójában: egy fenét. Az ugyanis teljesen világossá vált, hogy a Fidesz valós támogatottsága sehol nincs a kétharmadtól. Valószínűleg egy arányosított választási szisztémát alkalmazva az országgyűlési választások eredményeként sem lenne kétharmados parlamenti többség. De egy, a bolsevizmus szabályrendszerében szocializálódott pártelitnek nem véletlenül szimpatikus a valós kisebbségre hazudott kétharmados uralom. De ez csak az érem egyik oldala. A másik az a retorikai csapda, amit Orbán állított fel Orbánnak. Azzal a migránsozó, bevándorló-ellenes szöveggel, amivel elárasztották a köztereket.

Mert vegyük egy pillanatra komolyan azt. Meg azt is próbáljuk elhinni, hogy a miniszterelnök komolyan veszi a saját szövegét. Nem nagyon hiszem, hogy komolyan venné, de próbáljuk meg. Ebben az esetben elvárható lenne a következetes szembenállás mindenkivel, aki letelepedési szándékkal lépi át az országhatárt. Így Orbántól elvárható lenne, hogy a letelepedési kötvények vásárlóit azonnali hatállyal utasítsa ki az országból. Biztos van az a népmeséken szocializálódott csodaváró, aki hinni próbál ebben. Azért a valóságban ez nem túl valószínű. Ugyanakkor az is világos, hogy a határon túl osztogatott állampolgárságok haszonélvezőit azonnali hatállyal meg kellene fosztani a betelepedési jogtól. Elvégre a migráns az migráns. Akárhonnan is érkezzen. Ha pedig ezen túlesett, akkor Orbán még mindig elvesztette azt a morális lehetőséget, hogy a külföldre keveredett százezrek érdekében akár csak egy fél szót is szóljon.

Elvégre a magyar kivándorlók is migránsok. Szerte mindenfele. Ebből a szempontból tiszta szerencse, hogy nem az orbanizmus fókuszába emelt, kölcsönös gyűlölettel rokon ideológiák győztek Európában. Ettől persze Orbán gyakorlatilag elárulta kivándorlókat. Talán kicsinyes bosszúból is. Mert nem kevesen éppen a gazdasági exodus kormánya, Orbánia rendszere elől menekültek.

Andrew_s

Kövér coming outja a lombikoknak?

A házelnök hazug gesztusa?

Az EP-választások hajrájában bevetették Kövér Lászlót. Mert a pár napja gyűrűzgető média-, és szólamvihar valószínűleg ennek köszönhető. Nem azért, mert Kövér homofób-, illetve szexuálrasszista kijelentése nem indokolná, hogy valaki a szájába törölje a lábát. Sokkal inkább azért, mert nem véletlen a kijelentés időzítése. Nyilvánvalóan a figyelem elterelését is szolgálja.

Egy füst alatt gesztus is lehet persze azoknak, akik szerint a saját neme iránt érdeklődő ember tulajdonképpen nem is ember. De egészen biztosan nem normális. Egyben azok fele is, akik a saját gyereküket sem voltak képesek szociál-kompatibilis módon felnevelni. Így, mint a szülői öncsőd egyik jele: mélyen elítélik az örökbefogadókat. Mert az irigység, mint a frusztrációk belső, alig feloldható oka, az egyik gyakori tünete a fokozott agresszivitás. Nem csak ebben, hanem másban is. Kövér tehát egyszerre több legyet is leütött. Elvitte a kommunikációt egy, a Fidesz számára ismerősebb mocsár felé. Miközben elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, ami mentén nem villognak olyan élesen a „Vigyázat korruptokrácia” feliratú táblák.

De kanyarodjunk vissza Kövér kijelentéséhez. Aki szerint a nem többségi nemi viselkedések egyrészt egyenrangúak, másrészt az azt művelők nem tartják magukat egyenrangú embernek a többséggel. Az utóbbi nyilvánvalóan ostobaság. Az ugyanis, hogy valaki mennyire tartja a többiekkel egyenrangú társadalmi tényezőnek, az korántsem a nemi identitás kizárólagosságának a kérdése. Ha egy gyermek az önmegvalósítás lehetőségének a gondolatától is elzárva nevelkedik, és kisemmizett senkiket lát maga körül, akkor valószínűleg másodrendűnek fogja magát tekinteni. Ha azt látja, hogy a helyi kiskirály szinte mindent megengedhet, mert a pénz, a párt, vagy bármi más kimenti, akkor vagy belefásul a rabszolgalétbe, vagy megpróbál valami kis hatalmacskát magához kaparintani. Aztán többnyire vissza is él vele. Veri a feleségét, a gyerekét, besúgó vagy helyi kiskirály lesz. Ha ezek után arra tekintünk, ahogy Kövérnek saját házőrség kellett, illetve arra, hogy milyen mértékben él a bírságokkal vissza a maga kis hatalmacskájával... Úgyhogy lehet: a gyermekkora nem lehetett valami boldog.

A korábbi gondolatok között nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a „nem többségi nemi viselkedés” egy síkra hozása sem probléma mentes. Ismerünk olyan, egyébként évszázados kultúrákat, társadalmakat, ahol a biszexualitás teljesen elfogadott volt. A görög kultúra nagy vívmányaként megörökölt „pederasztia” szóra sem okvetlenül kell úgy tekinteni, mint ritkaságra a görög társadalomban. Akkor, és ott. Miközben akkor és ott sem kezelték egyenrangúnak a fiatal fiúkkal folytatott viszonyt a felnőttek egymás iráni vonzódásával. A közös nevező legfeljebb az olyan félművelt marhák fejében létezik, mint Kövér László, és az őt ebben támogató szavazók. Különösen azért, mert Kövér még ezen is képes túltenni. Lefele. Kifejtve, hogy az azonos nemű párok valójában pedofilok, ha gyermeket szeretnének örökbe fogadni.

Ez egyébként legalább két másik kérdéskört is kinyit. Az egyik az, hogy ha egy nők által alkotott életközösségek tagja szül gyereket, akkor az vajon pedofilia? Netán Kövér el is venné a gyermeket. Netán vízbe is folytanás? Az anyjával együtt? Egy leszbikus nő ugyanis biológiailag képes lehet a gyermek kihordására és megszülésére. Alkalmasint a felnevelésére sem alanyi jogon alkalmatlanabb, mint bárki más. Miközben nem keveseket érinthet egy másik kérdéskör. Az, hogy a gyermeket örökbefogadó heteroszexuális emberpárok szintén pedofilok? Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy számukra sem kevésbé lehet a gyermek az önmegvalósítás, a kiteljesedés eszköze, mint bárki másnak.

Mely utóbbi kapcsán, csak halkan megjegyezném: a gyermek igenis legyen a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Annyiban feltétlenül, hogy egyáltalán nem ítélem el, ha valaki egy gyermek felnevelésével érti az életét teljesebbnek. Ahogy azt sem, ha az általa felnevelt gyermek sikerét a sajátjának is érezve, az önmegvalósulása részeként legyen büszke a sikerre. Ha ezekről a kérdésekről, érzésekről, szülőként, Kövér Lászlónak fogalma sincs, akkor őszintén sajnálom. Kövért is, de a gyermekeit is. De a környezetét is. Kövért azért, mert ezek szerint nem adatott meg neki az érzés, hogy büszkén, és vele emberileg egyenrangúként tekintsen a család ifjabb tagjaira. A gyermekeit is, mert elég pocsék lehet úgy felnőni, hogy a kedves papa nem mesél, nem lehet vele barátilag megbeszélni semmit, és meg sem simogatja a gyermek buksiját. Elvégre Kövért ilyet biztosan nem tett. A lányával legalábbis szinte biztosan nem. Nehogy már pedofilnak nézzék.

Ha mégis előfordult, hogy Kövér nem csak a sajtó kedvéért mosolygott a gyermekére, netán a lányát még tisztába is tette annak idején, akkor Kövér is pedofil? Miközben tudjuk a korábbiakból, hogy Kövér szerint a NER-kompatibilis nők leginkább hülye lombikok. Azért persze érdekes lenne tudni, hogy hány gyermeket nevelő nő szavaz a Kövér-kompatibilis Fideszre? Nem hiszem, hogy mindannyian pedofil lombikok lennének. De talán nem is túl kevesen sorolják magukat másodrendű állampolgári létbe.

Andrew_s

Bevándorló mentes roggyanás

Lassan, és korántsem bizonytalanul gyorsulva, elérik az általános ellátórendszerek azt a szintet, ami nagyjából a működésre való képtelenség szintje. Lehet emlegetni akár az orvosok elvándorlását, akár a pályát, illetve az országot elhagyó diplomásokat, szakmunkásokat. A 168 óra ezzel kapcsolatban közöl egy morgolódó írást arról, hogy vajon miért nem tartja meg az ország legalább az itt tanuló vendégdiákokat?

Röviden: csak. Kicsit hosszabban: miért pont azokat tartaná itt? Egész hosszan pedig igen sokáig lehet ragozni a kérdéskört. Azt, amellyel kapcsolatban mintha most bukkanna elő az a jéghegy, amely már régen meglékelte a hazai állapotokat. De legalább az előbukkanó jeges tüske már azoknak is feltűnik, akik eddig teljesen jó el voltak a politika előmelegített lábvizében. Hol lábáztatóként, hol gerinctelen, minden lábhoz odasimuló ázalagként. Politikusok, szagszervi mozgalmárok, és miegymások. Holott az elmúlt évtizedekben több olyan kegyelminek is nevezhető pont volt, ahol egy valóban felelős országvezetésnek lehettek volna kitörési, az országnak pedig feltörési pontjai.

1989 körül még nyugodtan beszélgethettünk arról, az akkori, kollégákkal, hogy Magyarország lehetne az oktatás Svájca. Még akkor is, ha a felsőoktatás már akkor sem volt fenékig tej és méz. Létezett, és hasított, a kontraszelekció, illetve a már akkor is maradványelvűvé váltság válsága a tanárképzésben. Az alapok akkor még megvoltak. Ezt az akkori, nemzetközileg is jegyzett oktatási eredmények is mutatták. Ahogy az is, hogy a nyolcvanas években sem volt ritka a fizetős, és nem csak párttámogatásból oktatott vendégdiák. Tudom, lehet hozni a statisztikákat, hogy ma is van nem kevés fizetős diák az országban. Ahogy jelentős piaca van a különböző egyéb képzőhelyeknek is. Azért mégiscsak nehéz lenne azt mondani, hogy nem indult el egy „pénzért papírt” típusú folyamat. Ami sem az oktatás hírét nem öregbíti, sem a színvonal emelésének nem kedvez. Amit csak cizellálna a 2014-ben (újra?) bevezetni gondolt kegyelmi párt-diplomások köre.

A következő komolyabb lehetőség 2015-től debütált a magyar önsors-rontás színpadán. Lehet persze nyereg alatt puhítani a szakemberhiányt, de a realitás az volt, hogy az első hullámokban érkező, és nem egyszer képzett középosztálybeli menekülteket mintegy „lefölözzék” a hazai gazdaság számára. A magyar nyelvű uszító-plakátok kipakolása, a fővárosi lakosság provokálása helyett. Nem vitatva, hogy az utóbbi akciósorozat jobban szolgálta egy esetleges szükségállapot kihirdetését, és ezzel a hatalom bebetonozását. Tekintettel arra, hogy a hatalom milyen vehemensen uszított már akkor is, illetve milyen alapossággal provokálta a menekülteket is, igazán nem lehet azt mondani, hogy nem tették meg, amit csak tudtak az ügy érdekében. Amely folyamatnak voltak olyan mellékhatásai, hogy olykor megvertek külföldieket, diákokat is. A hétköznapi beszólásokról nem is szólva.

Miközben leginkább az egész ország egyfajta szociális abortusza zajlott, illetve zajlik a mai napig. Meg nem túlképzett segédizmok szervezett vendég-munkásítása. Az ország meg nemhogy nem lett az oltatás Svájca, hanem lassan oktatás sem nagyon lesz a köznek. Meg egészségügy sem. Legfeljebb kényszeres mozgáskultúra, és fizetett, vagy kipofozott, tapsorkán a kihaltan vergődő stadionokban.

Andrew_s

Orbánia Kasszandrái nevében: Rácsodálkozni való tanár-alkalmatlanság?

Megjelent egy írás a tanárok alkalmatlanságáról. Ez annyira hiánypótló, hogy csak na! De tényleg! Mert ahhoz aztán baromi nagy éleslátás kell, hogy amikor valami már méteres lángokkal ég, akkor megállapítsa valaki: tűz van. Persze, akkor is jobb félreverni a harangot, mint sunnyogni a kertek alatt. De nem egyszerűbb akkor oltani, amikor még csak tüzesedik a kiszáradt trágya az istálló sarkában?

Maga az említett írás az ATV oldalán jelent meg egy olyan címmel, ami szerint döbbenet lenne, hogy a tanárok nagy része alkalmatlan a pályára. Azért annak, aki most döbbent erre rá, annak valami kevésbé ártalmas, a szemet kevésbé meggyötrő szert kellene a jövőben szednie. A tanári alkalmatlanság évtizedes probléma. Több évtizedes. Tekintettel arra, hogy a maradványelvű pedagógusképzés korántsem napjaink vívmánya. Magam 2008-ban írtam először egy tanulmányt arról, még a Corvinus-on, hogy az iskolákban erős a kontraszelekciós nyomás. Akkor az euroAstra-ra is kikerült, de ma már ott nem olvasható. Ellenben 8 évre rá még mindig aktuális volt. Ahogy az sem volt különösebben újdonság már 2011-ben sem, hogy a narancsos oktatáspolitika egyfajta gyermekkísérletként is felfogható. Amelyben a nyelvvizsga-papírhoz való fétistisztelet egyfajta kasztosító tényezőként szerepel. AZ, hogy a napokban a nyelvvizsga-papírhoz való ragaszkodás baromsági koefficiensét is emlegetik, az csak fokozza azt az érzést, hogy egyes, a pedagógiával foglalkozó fejekben nem túl gyorsan forognak a fogaskerekek. Pontosabban: iszonyat lassúsággal mocorognak csupán.

Az ATV cikke egyébként azt is említi, hogy „a pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény”. Ehhez képest még az azóta hamvába hűlt tanártüntetések során sem merült fel egyszer sem a színpadi szövegekben az, hogy a tanárok alkalmasságának a kérdését fel akarnák komolyan vetni. Nem mintha valami komoly programhirdetéssel indult volna a program nélkül simán, és közvetve a kormányt erősítő módon, lecsengő tüntetéssorozat. Most azon felülemelkednék, hogy a tüntetésszervezés környékén is előforduló szakmai „nagy öreg” de facto, ha nem is szó szerint, lehülyézett, amiért programot vártam volna. De hát istenkém, az elméleti pedagógia elefántcsont-tornya nem azonos a gyakorlattal. Még akkor sem, ha az előbbiekben félrevonulva gondolkodnak el felhős mélabúval, hogy mit kellene tennie másoknak. Mindenki másnak. Csak a fizetés legyen meg. Ellenben ugyanakkor, szintén 2016-ban, szinte pánikszerű félelemmel viseltettek az érintettek is, a tanárok alkalmatlanságának az egész kérdéskörétől. Holott már évekkel korábban, 2013-ban, is világos volt: érdemi alkalmasságvizsgálat márpedig nincs.

Természetesen az, ha egy évtizedes lenne csak a felismerési késés, az is rányomná a bélyegét a magyar oktatásra. De 2008-ban már azért lehetett megállapításokról beszélni, mert világosan látszó, már akkor sem volt újdonság az iskolákban, a tanárképzésben is zajló kontraszelekció. Igen, tudom, akkor nem a Fidesz volt kormányon. Igen tudom, a kormányváltás után sem javult a helyzet. Az a helyzet, amely kormányok jövése-menése közepette, szinte rendszer-érzéketlenül zajlott addig is, és zajlik azóta is. Valószínűleg azért, mert nyilvánvalónak látszik: a tanításra alkalmatlan, és ezért magukat a mozgalmárságba menekülve átmentő tanárszervezeti megmondók aligha támogatnák a kontraszelekciós spirált megtörni szándékozó kísérleteket. Alkalmasint a ’980-as évek vége óta sem volt egyik kormánynak sem mersze megtörni a felsőfokú képzésben, a tanárképzést is beleértve, kialakult kontraszelekciós spirált. Ahogy a látszólag ezt célzó, most zajló „akadémiázás” is csak ennek az erősítését, a „kárdereket mindenhova” mozgalom szélesítését látszik szolgálni.

Azért persze mégis örülök, hogy legalább most, hogy már szinte minden porig látszik égni, megszólalnak egyesek. Kijelentve, hogy „mintha lángocskák látszanának”. Csak el ne kapkodják. Mert a végén még történik valami. Aztán majd kikapnak azoktól a tanármozgalmároktól, akik 2010 előtt az akkori oktatáspolitikán morogtak. Most pedig azon, hogy állítsák nagyjából vissza az akkori állapotokat. Valójában pedig azért, mert a szakmai minősítés, illetve teljesítménykényszer elől menekülve langyosabb vizet kérnek a kádba és több párnácskát a ketrecbe.

Andrew_s

Patkány-retró

Forrás: www.vetstreet.com

Mostanában divat a patkányok túlszaporodásával foglalkozni. Az EU-s választásokhoz közeledve biztos nagyon égető politikai probléma, és nagyon fontos kampánytéma. De ettől eltekintve is ok arra, hogy divattá váljon a patkányok, amúgy sem túl jó, PR-ját rombolni.

A nagy patkányinváziós fenyegetés közepette, mintha elfeledkeznének pár dologról Szinte csak a példa kedvéért arról is, hogy a patkányok nagyon értelmes, szinte már okos állatok. Célzatosan nem irtják az embereket, ami az emberekről nem mindig mondható el. A fészküket nagyon is tisztán tartják. Még akkor is, ha kétségtelenül nem használnak öblítős WC-t. Ellenben közleményeket sem írnak a környezet teherbíró képességére fittyet hányva sokasodó homoid létformákról.

De, többek között, nem építenek koszos csatornákat sem, hanem csak kihasználják, hogy vannak ilyenek. Valamint nem dobálják el az élelmiszert, hanem kihasználják, hogy találnak kidobott, és tápértékkel bíró élelmet, melynek az eltakarításával a köztisztasághoz is hozzájárulnak.

Ennek ellenére elfogadom, hogy a zsúfolt, elkoszolódó településeken nem teljesen veszélytelen az, ha sok a patkány. Azt sem vitatom, hogy a négylábú patkányok irtásával szemléletesebben lehet egymásra mutogatnia a kétlábúaknak, mint azzal, hogy bezzeg a régi időkben... Mármint a divatszerűen szidott, "rendszerváltás" előttiekben... Amikor még divatban volt a csatornák rendszeres tisztítása, a köztéri szemetelés hathatós visszaszorítására való törekvés, valamint az élelmiszer-hulladékok, illetve maradékok, szervezett be-, illetve visszagyűjtése. Igen, emlékszem még a főúton veszteglő csatornamosó kocsira, a szemetet is összegyűjtő parkőrökre, és az iskolai menzán, de még a katonaságnál is összegyűjtött moslékra, valamint a menzákról délután elvihető maradék-adagokra. De tudom, ezeknek a módszereknek egy része állítólag nem modern, és nem hatékony. Talán tényleg nem. A belső vérzést okozó méreg kirakása, lehetőleg mindenfelé, biztosan sokkal tisztább, modernebb, humanistább. Meg hatékonyabban lehet vele csesztetni a politikai ellenfelet is. A jelek szerint.

Andrew_s

Ellenzéki kampányüzenet: Bugyi vagy nem bugyi?

Az EP-választások kapcsán a jelek szerint sikerült megtalálni a legütősebb kampánytémát. Azt, hogy Nagy Blanka hord-e fehérneműt, és milyet? Ha pedig ezen túlesett a vita, akkor az a tétel jöhet, hogy elég nagykorú-e ahhoz, hogy tudatában legyen a viselkedésének, vagy sem? Az utóbbi kapcsán Vásárhelyi Mária, egy közzétett blogbejegyzés alapján, egyike lehet a nagyon vívódóknak.

Vásárhelyi Mária szerint el a kezekkel a szegény lánykától. Egész pontosan ez jelent meg: „El a kezekkel Nagy Blankától!!! Nagy Blanka érettségi előtt álló, fiatal lány. Megnyilvánulásaiból nyilvánvaló, hogy korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ami alapján jó lenne eldönteni, hogy egy megsajnálandó fiatal lány, vagy a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ha az előbbi, akkor szegény biztosan nem mérte fel, hogy mikor mit mond, miként viselkedik, mit visel, és miként került olyan helyzetbe, hogy egy kampányrendezvényen lefényképezhették egyáltalán. Miközben egy párt kampányrendezvénye vélhetőleg a köznek szóló olyan rendezvény, ahol így a felszólalók, a párt támogatására megjelenő, a szavazatszerzés érdekében bemutatásra kerülő arcok közszereplővé válnak.

Természetesen szívesen elfogadom a sajnálandó kislány helyett azt a kitételt is, hogy Nagy Blanka a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ebben az esetben azonban, mint minden nagykorú, autonóm embertől, aki még ráadásul bátor is, szerintem elvárható, hogy pontosan tudja: hol van, miért van ott, és mit, illetve hogyan visel. Alkalmasint az is, hogy miként viselkedik. Így viszont azt is feltételezhetjük, hogy Nagy Blanka pontosan tudta, hogy a ruhája annyit takar, amennyit, hogy egy kampányrendezvényen, a lábtartásától teljesen függetlenül, lefotózhatják. Közszereplőként egy köznek tartott rendezvényen. Ami nyilván nem ment fel senkit a bunkóság alól. Így az alól sem, ha az így készült képet bunkó aláírással teszi közzé. De szerintem azért árnyalja a képet. Miközben Vásárhelyi Mária is eldönthetné, hogy akkor most szegény meglesett kislány, vagy a cselekedeteit kiszámító okos és bátor nő-e Nagy Blanka?

Aki ennek ellenére igen büszke lehet magára. Sikerült elérnie, és ha perre kerül a sor, akkor különösen sikerül elérnie, hogy az ellenzéki pártok programja helyett a bugyijáról szóljon a kommunikáció. Alkalmasint azt is, hogy ha az érettségi mégsem lesz színjeles, akkor rá lehessen fogni a politikai ármányra, az ellene szőtt összeesküvésre a nem túl fényes eredményt. Mármint akkor, ha sikerül még a bugyi-fotó ügyét a felszínen tartani egy ideig.

Közben csak remélni tudom, hogy akkor is pontosan így viselkednének a most felhorgadók, ha egy kormánypárti politikust fotóznának le egy kampányrendezvényen hasonló helyzetben. Bár, gyanítom, hogy akkor ugyanezek vidáman röhögnének azon, hogy nem tud viselkedni, és miért úgy öltözik, viselkedik, ahogy. Ahogy O. Ráhel pelenkadobása, Lázár pisilős sztorija, a vezéri zsebisége, és a hasonlók esetében. Alkalmasint joggal. Mert egy közszereplő vagy legyen tudatában a tetteinek, viselkedésének, vagy ne közszerepeljen.

Egyébként: tényleg Nagy Blanka bugyija a legfontosabb kampányüzenete az ellenzéknek?

Andrew_s