2019. július 20., szombat

A szélmalom tövéből

Hosszú szünet után mit lehet mondani? Gyakorlatilag semmit. Nincs is miért mentségeket keresni. A blog, mint olyan nem is az a műfaj. Lett volna mit mondani, írni? Nyilván igen. Valójában azonban nem. Nem azért, mintha nem történt volna naponta sok minden. Sokkal inkább azért, mert valójában, illetve leginkább, egyfajta szélmalomharcnak tűnik a hazai politikai élet.

Elég ehhez felülni egy villamosra, netán elmenni oda, ahol „csak úgy” előfordulnak az emberek. Nem azok az ismerősök, akiknek a politikai nézeteit, szólamsablonjait, netán emlékeit is, felmondja az ember, hanem az „átlagemberek”. Akik egyébként természetesen nincsenek. Csak a statisztikában. Egyre kevesebben. Mert csak. Illetve nem. Részben folyamatosan lefejeződik a társadalom a remek egészségügynek köszönhetően. Részben pedig a dübörgő gazdaság, és a még dübörgőbb alja-politika zajától megrészegülten egyre többen hagyják el az országot. Összességében akkor is, ha a kolbászhiányos nyugatot látva az itthon sem egészen munkapárti munkavállalók egy része visszajön. Míg a végén kiírhatjuk a határra: Csak a zacc maradhat.

A hatalomnak pedig mindez jó. Nagyon jó. Ahogy évekkel ezelőtt írtam: a kukta biztonsági szelepét nyitva tartja a kivándorlás lehetősége. A hazai szellem iskolai sorvasztása megóvja az információtól a felnövekvőket. A politikai fásultság növekedése pedig megóvja a körúti fákat. Az alakreformált vezetők súlyától. Miközben a hétköznapok nyalókaosztásai legalább olyan eredménnyel vezetik le feszültségek egy részét, mint a kivándorlási lehetőség. Beleértve a politikai nyalókákat is. Amikor megtartanak néhány programnélküli, valójában eleve elabortált, a valós tömegbázis valós összeérését megelőzően megtartott összejövetelt valamelyik sarkában a fővárosnak. Majd kikiáltják tiltakozó nagygyűlésnek. Aminek a végén csendben hazakullog a résztvevők zöme.

Nem. Nem tudom a tutit. Csak regisztrálni tudom a társadalmi fásultságot. Ami láthatóan növekszik. Akarva vagy akaratlanul megvezetett emberek egyletévé silányítva a politikai közélet javát. Olyan pártokkal, amelyek zöme őfelsége ellenzékeként működik. Lehetőleg a hatalom által adott alamizsnából. Olyan megmondóemberekkel, akiket vagy nem szabadna mikrofon közelébe engedni, vagy csak a cirkuszban. Kikiáltóként. Ahol mindenki tudja: a cirkuszigazgató által ráosztott szerepet játssza.

De tényleg nem tudom a tutit. Ahogy azok sem, akik azt állítják magukról, hogy tudják. Akikről legfeljebb csak az jut az eszembe, hogy igen ostoba, és korlátolt ember az, aki elhiszi önmagáról, hogy mindent tud. Ráadásul mindent jobban. Akár hatalmon, akár ellenzékben. Legfeljebb azzal a különbséggel, hogy akkor, ha hatalmat kap, akkor veszélyessé is válhat. Közveszélyessé. Az egész társadalomra.

De ezen egy blog mennyit tud változtatni? Nem sokat. Annyit „hallgattam”, hogy az „ilyenek miatt” olyan az ellenzék, és az ellenzék fogadtatása, amilyen, hogy gondoltam: hallgatok. Hallgattam, és igyekeztem figyelni. Elvégre akkor, ha az általam is leírtak miatt olyan, a világ, amilyen, akkor nyilván jobbnak kellene válnia a csendtől. De valójában semmi sem változott. Ugyanazok a politikai kóklerek maradtak a szekértáborok kikiáltói, mint korábban.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése