Bevándorló mentes roggyanás

Lassan, és korántsem bizonytalanul gyorsulva, elérik az általános ellátórendszerek azt a szintet, ami nagyjából a működésre való képtelenség szintje. Lehet emlegetni akár az orvosok elvándorlását, akár a pályát, illetve az országot elhagyó diplomásokat, szakmunkásokat. A 168 óra ezzel kapcsolatban közöl egy morgolódó írást arról, hogy vajon miért nem tartja meg az ország legalább az itt tanuló vendégdiákokat?

Röviden: csak. Kicsit hosszabban: miért pont azokat tartaná itt? Egész hosszan pedig igen sokáig lehet ragozni a kérdéskört. Azt, amellyel kapcsolatban mintha most bukkanna elő az a jéghegy, amely már régen meglékelte a hazai állapotokat. De legalább az előbukkanó jeges tüske már azoknak is feltűnik, akik eddig teljesen jó el voltak a politika előmelegített lábvizében. Hol lábáztatóként, hol gerinctelen, minden lábhoz odasimuló ázalagként. Politikusok, szagszervi mozgalmárok, és miegymások. Holott az elmúlt évtizedekben több olyan kegyelminek is nevezhető pont volt, ahol egy valóban felelős országvezetésnek lehettek volna kitörési, az országnak pedig feltörési pontjai.

1989 körül még nyugodtan beszélgethettünk arról, az akkori, kollégákkal, hogy Magyarország lehetne az oktatás Svájca. Még akkor is, ha a felsőoktatás már akkor sem volt fenékig tej és méz. Létezett, és hasított, a kontraszelekció, illetve a már akkor is maradványelvűvé váltság válsága a tanárképzésben. Az alapok akkor még megvoltak. Ezt az akkori, nemzetközileg is jegyzett oktatási eredmények is mutatták. Ahogy az is, hogy a nyolcvanas években sem volt ritka a fizetős, és nem csak párttámogatásból oktatott vendégdiák. Tudom, lehet hozni a statisztikákat, hogy ma is van nem kevés fizetős diák az országban. Ahogy jelentős piaca van a különböző egyéb képzőhelyeknek is. Azért mégiscsak nehéz lenne azt mondani, hogy nem indult el egy „pénzért papírt” típusú folyamat. Ami sem az oktatás hírét nem öregbíti, sem a színvonal emelésének nem kedvez. Amit csak cizellálna a 2014-ben (újra?) bevezetni gondolt kegyelmi párt-diplomások köre.

A következő komolyabb lehetőség 2015-től debütált a magyar önsors-rontás színpadán. Lehet persze nyereg alatt puhítani a szakemberhiányt, de a realitás az volt, hogy az első hullámokban érkező, és nem egyszer képzett középosztálybeli menekülteket mintegy „lefölözzék” a hazai gazdaság számára. A magyar nyelvű uszító-plakátok kipakolása, a fővárosi lakosság provokálása helyett. Nem vitatva, hogy az utóbbi akciósorozat jobban szolgálta egy esetleges szükségállapot kihirdetését, és ezzel a hatalom bebetonozását. Tekintettel arra, hogy a hatalom milyen vehemensen uszított már akkor is, illetve milyen alapossággal provokálta a menekülteket is, igazán nem lehet azt mondani, hogy nem tették meg, amit csak tudtak az ügy érdekében. Amely folyamatnak voltak olyan mellékhatásai, hogy olykor megvertek külföldieket, diákokat is. A hétköznapi beszólásokról nem is szólva.

Miközben leginkább az egész ország egyfajta szociális abortusza zajlott, illetve zajlik a mai napig. Meg nem túlképzett segédizmok szervezett vendég-munkásítása. Az ország meg nemhogy nem lett az oltatás Svájca, hanem lassan oktatás sem nagyon lesz a köznek. Meg egészségügy sem. Legfeljebb kényszeres mozgáskultúra, és fizetett, vagy kipofozott, tapsorkán a kihaltan vergődő stadionokban.

Andrew_s