2019. szeptember 8., vasárnap

Tarlós a cirkuszba sem való

Utánakeresve a neten kiderült., hogy már napok óta elindult a Fidelitas örömittas kampánya annak a jegyében, hogy szerintük „Budapest nem cirkusz!”. Nekem ma jött szembe az utcán. Talán mert most volt csak kedvem megnézni a hirdetőoszlopot, amin ott világított a plakát. Aztán láttam, hogy felettébb hiányos plakátról van szó.

Az egy dolog, hogy a főváros mindennapjai nem kellene, hogy a cirkusz jegyében kövessék egymást. Azt sem vitatom, hogy a plakáton szereplő triumvirátus, Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián, nem minden tagját tartom személy szerint sem alkalmasnak a városvezetésre. Azért Karácsony esetében még ezen is elgondolkodnék. Tarlósnak a helyezkedési képességén kívül ugyanis szintén egy lokális polgármesterség volt az egyetlen referenciája, amikor a Pannon Géniusz fenekéből előviharzott. Ahova volt SZDSZ-esként viharzott be annak idején. Hogy most megpróbálja előadni azt, hogy őt az isten és annak Orbán Viktorja is főpolgármesterségre teremtette. Meg persze azt is, hogy abcúg SZDSZ!. Amit nyilván elhihetünk neki. Elvégre a tagja volt.

Így a plakátról Tarlós nagyon hiányzik. Akár csak a porondmester szerepében is. Miközben persze a mindennapok tapasztalata alapján is nyugodtan felkerülhetne a Fidelitas plakátjára. A rendszeres városlezárásokkal, körúti forgalomzavarásokkal, fairtásokkal, és azok ideiglenes elhalasztásával Tarlós nyugodtan pályázhatna akár címhelyre is azon a plakáton, amin Budapest cirkuszmentesítését gondolja az állampárt utánpótláscsapata meghirdetni. De talán mégsem. Egyszerűen azért, mert Tarlós ténykedése lehet sírnivaló. Lehet sírnivalóan röhejes. Azonban mégsem lenne egyetlen cirkuszban sem porondképes. Feltéve, hogy a fellépők, illetve a közönség is emberekből áll.

Egy cirkuszi előadáson ugyanis lehet, hogy a bohóc elbotlik a cipőjében, és ezen mindenki kacag. Lehet, hogy a légtornász elvéti a fogást, és leesik. Ha mázlija van egy hálóban landolva. Azonban e nézőtéren tudjuk, hogy a bohóc szerepet játszik, és elhisszük, hogy a légtornász felkészült az ugrásra, beleadott mindent, és őszintén sajnálhatjuk, hogy csak erre telik.

A főváros, illetve nem egy kerület, jelen vezetése esetén legfeljebb azt látjuk, hogy a bohóc ugyan elbotlik, de nagyon ügyesen mindig a zsebünkbe kapaszkodva áll talpra. A légtornász pedig úgy esik pofára, hogy tudhatjuk: meg sem próbált felkészülni az ugrásra. Utána pedig még meg is magyarázza, hogy minden olyan légtornász csaló, aki nem esik le. Márpedig egy valós cirkusz porondján sok minden beleférhet az előadásba. Egy azonban szinte biztosan nem. Az öncélú, valóságtorzító, mesterkélt hazudozás.

Így az egykor a milliárdos emberét kereső plakátjával is házaló Fidelitas talán nem is véletlenül, hanem gondos megfontolásból hagyta le Tarlóst a plakátról. Valóban nem is való oda. Ahogy a városvezetésbe sem.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése