2016. január 1., péntek

Kormánysiker a fagyos mérleg

Élet-árnyékban
Fotó: EISimay
Még alig kezdenek éledni a Szilveszter éjjelen lezsibbadt tekervények a fejekben, még tart Bécsben az ilyenkor szokásos koncert, de már tudjuk: többeket ez már hidegen hagy. Mert megjött a hideg. A politikai szólamok mellé. Illetve helyett. Illetve dacára. Pedig Tél tábornok mellett olyanok is kitettek magukért, mint Semjén, illetve Áder.

Semjén Zsolt például azt emlegette, hogy a 2015-ös év a magyar nemzetpolitika talán legsikeresebb éve volt. Ami nyilvánvalóan csak akkor igaz, ha a nemzetpolitikának nem része az egészségügy, az oktatás, az elvándorlással való foglalkozás, a szegénység valós adatainak kezelése, és megannyi más olyan terület, amely tekintetében Magyarország legfeljebb a negatív tartományokban teljesített jól. Már amennyiben az ország érdekeit tartjuk szem előtt. Mert például kivándorlásban jól teljesített az ország, amennyiben sokan elhagyták az országot. Azonban a gazdasági exodus aligha használ az országnak. Hosszú távon biztosan nem. De, például az egészségügyön már látszik, hogy immár rövidtávon is jelentős kárt jelent. Azonban Semjén szerint mindez nemzetpolitikai siker. Amiből az is következik, hogy a KDNP üdvöskéje vagy el van tévedve valahol az idősíkok közt, vagy egyszerűen hülyének néz mindenkit. Vagy halvány fogalma sincs arról, hogy a nemzetpolitika nem egyenlő azzal, hogy lassan a fenekét is „nemzeti” WC-papírral törli.

Márpedig a nemzet, mint olyan kicsit több, mint a „nemzeti” szó elamortizálása, az országot bezáró és elszigetelő nemzetközi politika, a szarvasokat kínhalálra ítélő kerítés felhúzása, a kormányzati feudalizmus. Ellenben a nemzetpolitika része kellene legyen mindaz, ami az országban élőknek élhetőbb világot, nemzetközi elismertséget, létbiztonságot, a kiszolgáltatottság csökkentését, a tanulás, az önfejlődés lehetőségét jelenti. Megalapozva azt, hogy örömmel alapítsanak itt családot, hasznosítsák az itt tanultakat, és általában: jó legyen itt élni. Ne kelljen statisztákkal, pénzzel és korbáccsal elérni a tapsot a vezér fogadásakor. Igaz, akkor az alvezérnek is dolgoznia kellene a politika terén. Nem csak pofáznia a magas lóról.

Amiben alkalmasint Áder János is jól teljesített. Bár tulajdonképpen nem is. Lényegi, a fentieket érintő, kérdésekben például alig lehetett a szavát hallani. Pedig, ha megcéloztatják vele az ENSZ-pozíciót, akkor talán nem ártott volna a négylábú állatok szemszögéből is áttekintenie például a kerítésépítést. Nemzeti elnökként. Mert a köztársaság már sehol nincs. Az ország nevéből is kikopott, és a kormányzati gyakorlatban is egyre kevesebb köze van. Azért Áder elmondta a szokásos beszédét. S az új, 2016-os évet köszöntő beszédében azt tartotta központi témának, hogy a szeretet legyen az év iránytűje. Ez igazán dicső gondolat. Különösen, mert amennyiben ezt most külön ki kellett emelni, akkor 2015-ben kétségtelenül nem az volt az iránytű. Amit persze nélküle is megérzett mindenki, aki csak nyomát szerette volna felfedezni az olyan jelenségeknek, mint szolidaritás, megosztottság-csökkentés, és a hasonló társadalmi értékeknek. Azoknak az értékeknek, amelyek az egyén és közösség között fennálló társadalmi szerződés elemeinek tekinthető. Mely szerződés nyilvánvalóan nem szerződés, hanem diktátum akkor, ha az egyik félnek csak kötelezettségei, a másiknak pedig csak jogai vannak.

A társadalmi szerződés kiüresedése, óhatatlanul diszkomfort-érzést jelent sokaknak. Gyengítve a társadalom és egyén közötti kapcsolatot. A kapcsolat megszakadása pedig az egyén kivonulását eredményezi. Ez a folyamat annyira régóta ismert, hogy a nem éppen kortárs filozófus, Paul Henry Thiry, Holbach bárója is megemlékezett erről. A kivonuláson Holbach még nem a gazdasági exodust értette, hanem elsősorban az öngyilkosságot. Ellenben az ő korában még nem létezett a schengeni határrendszer. De a jelen korban ostobaság lenne azt hinni, hogy az ország népességmegtartó erejének semmi köze nincs ahhoz, ami Áder szerint majd csak 2016-ban lesz, némi képzavarral szólva, az iránytű célkeresztjében. Azzal summázva, hogy „csakis tőlünk függ, hogy újévi jókívánságainkat kiegészítjük-e azzal, hogy megértéssel fordulunk bajba jutott honfitársaink felé, hogy segítő szándékkal fordulunk a rászorultakhoz, fogyatékkal élőkhöz, hogy jóakarattal fordulunk útkereső, az élet dolgaiban nehezen eligazodó honfitársainkhoz, és hogy alázattal fordulunk természeti környezetünkhöz”. Amivel annyiban is egyet lehet érteni, hogy sokban tényleg tőlük, a politika szereplőitől is nagyban függ mindez. A zárógondolatsort például ő maga is kezdhetné a szarvasok kapcsán.

De talán a rászorultak kapcsán is emberkedhetne egy kicsit. Nem a szó kocsmai, hanem humanitárius értelmében. Mert az év vége meghozta a megfagyottak szomorú statisztikáját is. S tévedés lenne azt hinni, hogy megfagyni csak a szabad ég alatt hálva lehet. Noha a hontalanság, a fedél nélkül maradottak kilátástalan helyzetben tartása sem válik egy társadalom dicsőségére. Az ugyanis aligha szociálpolitika, ha a közterekről kiszorítás optikai sufni-tuningját tekinti a politika egyedül üdvözítő megoldásnak. Minden hosszú távú elképzelés nélkül. Még a napi segítségnyújtás, de még az ételosztások terhét is jórész civil, illetve vallási szervezetekre lőcsölve. Kormányzatilag pedig azt harsogva: szegénység márpedig nincs. De ha van, akkor sem sok. Az éhezők meg csak rosszul vannak szocializálva.

Ezzel szemben a valóság: „elmúlt két hétben csaknem háromszor annyian hűltek ki fűtetlen otthonukban, mint ahányan a szabad ég alatt”. Semjén, Harrach, Tarlós, Áder, Orbán, és a többi nagypofájú politikus, urak! Mikor fognak egy három napos böjt után eltölteni egy mínuszos külső hőmérsékletű éjszakát egy fűtetlen vályogházban? Annak érdekében, hogy közelebbi képet kapjanak szegénységről, társadalmi szolidaritásról, nemzetpolitikáról. Csak úgy! Pofázás helyett.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook