2016. január 16., szombat

Utánlövés a parasztok nevében

Mi tagadás, nem vagyok filmkritikus. Ezért is szántam magam rá nehezen, hogy egy olyan film kapcsán elkezdjek írni, amit a „nagyok” kitüntettek, és egy másik díjra is jelöltek. S ezért is próbáltam meg inkább azokról a jelenségekről írni, amelyek körbe kezdték ölelni az alapvetően „filmészeti” kérdést. S eközben találkoztam egy publicisztikával, melyet pár napja tettek közzé. De amely alighanem egyfajta szemléleti mocsárválasztó.

Mocsár és nem vízválasztó, mert naivitás azt hinni, hogy egy film fog tiszta vizeket önteni a fejekbe. Annak ellenére naivitás, hogy az érvek között sokszor halljuk: a Holocaust kibeszéletlensége minden rossz forrása. Holott ez elég szembetűnően ostobaságnak hangzik. Ugyanis azt sejteti, hogy egyetlen, a bölcsek kövének szilánkjából levezethető oka lenne a rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, ellenségképkeresésnek. Szinte mindennek, amelynek egyik vetülete, következménye és nem oka volt a népirtás annak idején. Alkalmasint persze fittyet hányva arra az apróságra is, hogy vajon az emberek többségének hiányzik-e a Holocaust kibeszélése. Nem megbeszélése, az okok és következmények feltárása, a tanulságok levonása, hanem a kibeszélése. Mely a szép magyar nyelven pontosan érzékelteti, hogy hangsúly a kinyilvánításon, a beszéden, és egyáltalán nem az értékelésen, az érveken, netán a tanulságok levonásán van. Mely utóbbi már csak azért is égető lenne, mert igen komoly nevelési hatása lehet. Ami generációkon átívelő program. De azt sem vitatom, hogy kibeszélni valamit sokkal egyszerűbb, mint megbeszélni ugyanazt. A hűtlen menyecskét is egyszerűbb kibeszélni a faluvégen, mint leülni vele és megbeszélni a történteket.

De, hogy a beharangozott publikációra térjek, annak egyik alapfelütése szintén a magyar nyelv árnyalatain keresztül gondolta bemutatni a Magyar és magyar írásmódja közti szemléleti különbséget. S bár korántsem vetekszem sem ismertségben, sem publicisztikai tudásban Tóta W. Árpáddal, mert az ő írásáról vagyon szó, azért nem okvetlenül van igaza. Nem abban, hogy a magyarkodás egyik tüneteként valóban megjelenik a melléknév nagybetűs írásmódja, mert ezt kár is lenne vitatni. Hacsak nem vélnénk az angol nyelvtudás elterjedésének egyik tüneteként. Az azonban, ahogy aztán a szavak követik egymást az említett írásban, a mondandó már korántsem ilyen egyértelmű. Talán éppen a magyar nyelv árnyalatai miatt.

A film kapcsán ugyanis az egyik vitapont, ami különben még a visszafogott fórumokon is kirajzolódik, hogy a díj a „zsidó filmnek” vagy a filmnek, mint olyannak szól. A magyarkodók leszólásával hajlamos lennék azt hinni, hogy talán Tóta W. szerint is inkább a filmnek és nem a témaválasztásnak szólnak az elismerések. Mert olyanokat is ír, hogy a magyarkodók azért nem kérnek a díjból, mert a Saul fiát zsidó filmnek tartják. S akkor jön a fekete leves:
A Saul fia, amely először az istenverte történelmünkben Arany Glóbuszt kapott, az zsidó film, hiszen zsidókról szól. Abból ti nem kértek, hanem ugye miért nem készül film a magyarok dolgairól, mint például Trianon; illetve ha készülne, akkor miért nem kapna Oscart úgyse, de hát tudjátok ti, miért: mert ezek megvetnek titeket, lenéznek és semmibe vesznek.
És ez így is van, és ráadásul joggal vetnek meg és néznek át rajtatok kultúrnépek.

S most hagyjuk a központozás hiányában összefolyó szöveg stílusromboló voltát. Az vesse az első követ a szerzőre, aki sosem írt még fura körmondatokat. Ellenben az az „úgyse”, és az azt követő mondatrészek erősen rácáfolnak arra, hogy a „Saul fia” objektív okokból került volna kiválasztásra. Mert azt sugallja, hogy amennyiben Nemes Jeles mondjuk az első világháborút lezáró korszakról, netán a kétségtelenül létezett gulag-okról, a háborús nem erőszakokról, vagy bármi másról készített volna filmet, azt úgy vágják ki a Golden globe-ról, hogy csak úgy repül. Miért is, mert Tóta W. szerint megvetendő mindenki, aki csak szóba is meri hozni mindezt. Mégpedig joggal megvetendők szerinte. Holott azért érdekelne az a valós élethelyzet, amint leáll a szovjet kiskatonák sora által megerőszakolt magyar vagy német, ma már igencsak dédszülői korban levő idős asszonnyal szemben, és megvetése jeléül szemközt köpi. Különben mégsem. Mégsem érdekelne ez a helyzet. Mert továbbra is azt hiszem, hogy a háborúk minden ártatlan áldozata, lett légyen az akár közetlen, akár közvetett áldozata, megérdemli azt, hogy ne köpjék szembe. Sem őt, sem az emlékét.

Amellett szeretném azt hinni, hogy egy film szólhat bármiről. Ha tehetséges a csapat, akkor jó filmet fog készíteni. Szeretném tehát továbbra is azt hinni, hogy fennhéjázó nagyképűségek, és valósan antiszemita kirohanások ellenére a „Saul fiát” nem csak és kizárólag a témája miatt, hanem a benne foglalt teljesítmény miatt díjazták. Függetlenül attól, hogy az említett publicisztika a Magyarok közé sorol mindenkit, aki nem tapsol hangosan és felállva az említett filmhez. Nagyjából a korábban említett kliséknek megfelelően. Revizionista hüjepistikének beállítva mindenkit, akit nem érdekel a film, vagy egyszerűen nem tetszik neki. Ráadásul olyannak, akik, miután a publicista fáradságos munkával egy kupacba sodort mindenkit, „kifejezik egyrészt a meggyőződésüket, hogy holokauszt nem volt, másrészt az óhajt, hogy legyen”.

Hát igen! A betűvető felelőssége! Amelynek jegyében nem is próbálom meg kitalálni, hogy mire gondolt Tóta W. amikor a fogalmazási bakugrásokat, kétségtelenül kiforrottan megfeneklett stílussal lejegyezte. Amit lejegyzett, az viszont kissé mintha általánosító, kissé mintha leegyszerűsítő lenne. Ami nagyon derék dolog. A demagógiát így is kell csinálni. Feketében és fehérben odpacsmagolni valamit, aztán kijelenteni a tutit. Azért persze számomra továbbra is nyitott a kérdés. akkor most a publicista szerint is Holocaust miatt lett díjazott ez a film, vagy esetleg tényleg egy tehetséges csapat jól elkészített művéről van szó?

Ja! Mielőtt elfelejtem. A sakktáblán fehér parasztok is vannak! A valóságban meg sokan éhen döglenének, ha nem lennének parasztok. Miközben persze tudom: nagyon kényelmes elintézni mindent azzal, hogy fel kell nőni a publicista szellemi magasában, és mindenki hülye, aki nem érti meg. Esetleg antiszemita hülye. Netán emberevő.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook