2016. január 4., hétfő

Hatalmi lótifuti az oszlop körül

Fotó. MTI/Balogh Zoltán
Látszólag az Orbán-Simicska párbaj fordult újabb asszóba a hirdetőoszlopokért vívott gumicsont-hajigálással. Mert azért az egyik aspektusa az ügynek kétségtelenül az, hogy egy újabb gumicsont az ezen való nemzeti polemizálás. Annyira, hogy még az oszlopállítás körüli, lényegesen durvábbnak tűnő üzeneteket is elfedheti az oligarcha-válogatott csereberéje.

Mert azért szinte biztosra vehetjük: alapvetően arról szól Simicska víz alá nyomása, hogy új, csak a vezérnek szolgálni köteles oligarchák kerüljenek kulcspozícióba. S továbbra is elég szomorú, ha az ellenzék ettől a jelenségtől várná az ország megváltását. Akár hirdetőoszlopokkal, akár azoktól függetlenül. Az említett oszlopokkal kapcsolatos alaptörténet viszonylag egyszerű. A Fővárosi TanácsÖnkormányzat úgy határozott, hogy elbontják a Mahir oszlopait. Az ügyben Kocsis Máté a rendőrség segítségét kérte. Bakondi György pedig biztosította a Fővárosi Önkormányzatot, hogy nyugodtan kérheti a karhatalom segítségét. Az ok: szerinte ez már belbiztonsági kérdés. Mármint a rendőrség által is biztosított oszlopbontás akadályozása. Melyet a Mahir Cityposter Kft. kilátásba helyezett. Az oszlopok visszaállításával párhuzamosan, melyet Simicska cége jogszerűtlen szerződésbontással indokol. A mérkőzésnek ez a főcsapás-hulláma nyilván be fogja járni a maga útját. Akár a nemzetközi bíróságig bezárólag.

Amennyiben Simicskának ad igazat a bíróság, akkor majd megkapja az elmaradt hasznot, perköltséget és minden egyebet. Nyilvánvalóan közpénzből. Amennyiben az önkormányzatnak adnak igazat, akkor is nyilvánvaló, hogy fizetni kell a rendőröket, az oszlopbontókat. Nyilvánvalóan közpénzből. Miközben a hirdetések bevételének az önkormányzatra eső része kiesik a költségvetésből. Azt, a főváros működésének fenntartására majd be kell pótolni. Nyilvánvalóan közpénzből. A helyzet tehát nagyjából az, hogy olyan hatalmi játszma zajlik, melynek kárvallottjai azok, akik a közpénzt összeadják. Azok is, akik a szegénységi küszöbön, vagy az alatt élnek, de akiknek a létminimuma is adóköteles jövedelem, és minden falat után is befizetik az ÁFÁ-t. A haszonélvezői pedig azok a körök, amelyek tagjait eddig sem az aluljárók koldusai között kellett keresni. Sem Kocsis Mátét, sem Orbán Viktort, sem Simicska Lajost, sem a többieket a hatalmi pozíciók környékéről. Ahogy a közvetlen konfrontációt sem ők vállalják magukra, hanem azok a közrendőrök, kétkezi oszlop-munkások, biztonsági őrök, akik a terepen vannak. Az eset tehát szép példája a hatalmi játékok mérhetetlen cinizmusának.

Amit csak tetéz a miniszterelnöki főtanácsadó megnyilatkozása, amely azért is lehet furcsa, mert „a Mahir és a főváros között” még szerinte is „polgári jogi vita van”. Márpedig ez nem tipikusan az a terep, ahol a rendőrségnek triviálisan tennivalója lenne. Egy szerződés körülményeinek felülvizsgálatát természetesen kérheti az egyik fél, és nyilvánvalóan előfordulhat bíróságon folyó vita is az ügyben. Amíg azonban nincs jogerős bírósági határozat, addig elhamarkodottnak tűnhet a rendőrség bevetése. Különösen úgy, hogy az egyoldalú szerződésbontással kárt szenvedő fél ellen, és nem annak védelmében kíván fellépni a karhatalom. Ezzel a rendőrség bevetése kétségtelenül dimenziót válthat. Gyakorlatilag tetszőleges célokért, tetszőleges időpontban, és tetszőleges erővel csapva oda annak, aki éppen nem tetszik a regnáló hatalomnak. Márpedig ez bőven túlmutat Simicska Lajoson, illetve az ő cégein. Különösen azért, mert Bakondi nem fővárosi, hanem országos illetőségű politikai szereplő.

Ez pedig, hiába szépítgeti bárki is, pontosan ugyanaz szerepvállalási szint, mint ahogy a kormányzat szólt bele az Ákos-Telekom vitába. Kormányzati szintre emelve azt, ami alapvetően nem lenne az. Bakondi a jelen esetben valóban kormányzati ellenségnek kiáltotta ki a hirdetőoszlopokat. Elismerve azt, hogy a Fővárosi Önkormányzat ugyanúgy a kormánypropaganda szócsöve csupán, ahogy Ákos volt a nőkkel szemben. Ennek alapján tulajdonképpen tiszta szerencse, hogy a női princípium megvalósítását nem karhatalommal akarják kikényszeríteni. De talán csak azért nem, mert a miniszterelnöki főtanácsadónak nem tűnt fel, hogy ott is lett volna egy kiváló alkalom a karhatalommal való fenyegetődzésre. Így neki csak a hirdetőoszlopok maradtak. Meg Simicska Lajos. Akin keresztül gyakorlatilag azért mindenkit befenyegethetett. Demonstrálva, hogy aki kiesik a királyi cukortartóból, azt a földdel teszik egyenlővé.


Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook