2015. augusztus 22., szombat

A hivatal és a pofozkodás

Fotó: Hír24
A Józsefvárosi Önkormányzat közleményt adott ki az augusztus 20-án történt pofozkodással kapcsolatban. Ez legalább azt jelzi, hogy Kocsis Máté hivatala szükségét érezte a „semmiről sem tudunk, mi ott sem voltunk” típusú megszólalásokon túl mutató reagálásnak, Ami a Fidesz székházánál 2013-ban történtekre hajazva túl ismerős reakcióbaj tűnt elsőre. Másodikra is az.

Már csak azért is, mert az alapesetre, valamint az ellenzékinek öndefiniált pártok egy részének kérdéseire adott reakciók mintha nem lennének túl konzisztensek. Inkább arra hasonlító képet nyújtva, hogy az önkormányzat részéről mondják, ami eszükbe jut. Aztán majd csak kitalálják az összekötő összeesküvés-elméleteket. Amelyekkel az ellentmondások szinte egy csapásra feloldhatók lesznek. Ha elég türelmesen várjuk, talán hamarosan megtudhatjuk, hogy a Gyurcsány Ferenc által felbujtott Bajnai-gárda tehet az egészről. Kiegészülve az izraeli pénzből amerikai közvetítéssel szervezett esőfelhőkkel. Utóbbit csak és kizárólag a MIÉP és a Jobbik szimpatizánsai kedvéért. A Boross Péter eszméivel és a nyilas világgal szimpatizálók számára esetleg néhány menekült is tehet majd még dologról. Bár az utóbbiakat, valószínűleg, nem az önkormányzat fogja közleményben közzétenni, hanem majd lassan fogják elcsepegtetni a kommunikáció mérgezése érdekében. De ez még a potenciális jövő csupán.

A jelen tudásbázisban jelenleg olyan információmorzsákat lehet összesöprögetni, amelyek egyike már a rendezvény napja óta szikkadozik. Ez arról emlékezik meg, hogy a „rendezvényen résztvevő kopaszok semmilyen felkérést vagy utasítást nem kaptak az önkormányzattól”. Ami önmagában is ostobaság, mert első olvasatra akár azt is hihetnénk, hogy az önkormányzat a kevéshajúakkal szemben diszkriminatív. De egy önkormányzaton dolgozó kommunikációs beosztottat talán nem az okszerű nyelvhasználatban mutatott készségei alapján válogatnak. Illetve. Még ez is lehet. De az „ok” ebben az esetben inkább az elöljáró ősszájával folytatott belsőséges kommunikáció. Persze, tudjuk. Nem a hajhullással küzdőkre gondoltak, hanem a Kocsis Máté által köztérre szervezett zártkörű ünnepségen hívatlanul, és anális nyelvgyakorlatokban nem bizonyító csoportok ellen fellépőkre. Akik éppen úgy hölgyek pofozásában tudnak érdemet felmutatni, mint Balogh József. S legalább olyan bátrak, mint a diáklánnyal szemben igen bátran fellépő Sz. Ferenc a Fidesz-székháznál. De a lényeg a lényeg, az önkormányzat megbízott szócsöve szerint nekik közük sem az egészhez.

Ehhez képest a mostani közlemény arról emlékezik meg, hogy „mai napon [2015. augusztus 21.] Kocsis Máté polgármester több szervezetre kiterjedő, belső vizsgálatot indított és szabálytalansági eljárást kezdeményezett a kerületi önkormányzat augusztus 20-i rendezvényén történtek miatt”. Ami annyiban nem egészen világos, hogy amennyiben a tér biztosítását nem az önkormányzat tudtával és beleegyezésével oldották meg, akkor miért kell az ügyben belső vizsgálat. Bőven elegendő lett volna a cikornyás közlemény helyett egyetlen dokumentum fénymásolatát közzé tenni. Azét, amelyben kérik a szervezés nevében illetéktelenül fellépők azonnali eltávolítását a térről. Nyilvánvalóan nem az önkormányzaton belül valakitől, hanem az önkormányzat nevében a rendőrségtől. S még a rendezvény alatt. Azonnal sokkal hitelesebb lenne az elhatárolódás is az önkéntesnek nevezett verőlegényektől. Ha ugyanis Kocsis Máté hivatalának semmi köze a jelenlétükhöz, akkor a megjelentekkel közös érdekük a nevükben illetéktelenül eljáró garázda alakok eltávolítása. De még utólag is sokkal inkább a rendőrségi feljelentés, mint egy belső vizsgálat tűnne, laikusként, indokoltabbnak. Már akkor, ha a Józsefvárosi Önkormányzat, illetve a polgármester valóban patyolat tiszta az ügyben.

Ráadásul a feljelentés bemutatásánál csattanósabb válasz nem is lehetett volna az ellenzékies megnyilatkozásokra sem. Ahelyett, hogy ismét csak azt bizonygatják, miszerint: „a Józsefvárosi Önkormányzat augusztus 20-i ünnepségére az önkormányzattól senki nem hívott úgynevezett kidobókat, azokkal sem az önkormányzat, sem Kocsis Máté polgármester semmilyen kapcsolatban nem áll”. Kiegészítve azzal, hogy „tegnapi atrocitás is éppen azzal kezdődött, hogy az ünnepségen provokátorok jelentek meg”. S akkor elképzelem, amint a kigyúrt izomagyú figura az inzultált hölgyet annak kifejezett kérésére üti meg. De a tudományos-fantasztikus művek ellenére sem igazán tudom életszerű rendezésnek elképzelni az említett jelenetet. Ugyanakkor némi elszólást mégis csak tartalmazhat az önkormányzati közleménycsokor.

Azt mindenképpen, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat berkeiben valószínűleg pontosan tudják, hogy kik voltak azok, akik önkéntes rendvédelmi erőként felléptek mindenki ellen, aki nem Kocsis Mátét éljenezni érkezett. Ha ugyanis nem tudnák egészen pontosan, hogy kicsodák, akkor honnan tudnók ilyen biztosan, hogy senki semmilyen kapcsolatban nem áll velük? A következő önkormányzati közleményben esetleg közzé teszik a névsort is? Vagy a rendőrségnek adják át?

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése