2015. augusztus 9., vasárnap

Demagógisztáni napló: Délnemzeti Gumicsont

MTI Fotó: Máthé Zoltán
A Nagy Déli Kerítés tulajdonképpen csak azért lenne rossz név arra, amit Orbánia déli határán művel a hatalom, mert a rövidítése egy már megszűnt államot idézne. Habár az NDK elhíresült annak idején a Berlini Falról. Úgyhogy lehet, hogy újNDK néven mégis jó lehetne a rövidítés. Azzal, hogy ugyanaz lenne a névvel a probléma, mint a KDNP-vel: alig lenne igaz belőle valami. Úgyhogy talán inkább Délnemzeti Gumicsontnak (DNG) kellene hívni.

Mert mostanra kiderült, hogy legfeljebb az égtáj igaz az egészből. Tényleg délen van. Még Felcsúthoz képest is. Amihez képest, lévén a világ, valóságtól elemelkedett közepe, még Oslo is délen van. Csak jó irányban kell elindulni. Az úton még a banán is megteremne. Mint egy jó banánköztársaságban. De maradjunk a DNG-nél. Amiről kiderült, hogy nem is olyan nagy, mint először emlegették. Ami azért mégiscsak galádság. Mert olyan egyszerűen nem lehet, hogy Orbánia pont kerítésben nem teljesít jobban, mint az NDK. Alacsonyabb kerítést, mint a Berlini Fal egyszerűen nem érdemel meg a permanens szabadságharcban vérző retorikától nyomasztott ország. S akkor nem szóltunk arról, hogy a kerítést egyszerűen, mondhatni csak úgy, mintegy sanzé, átvágták a minap. Úgyhogy a kerítés is lassan olyan lesz, mint a Várkert-bazár. Egy egykori orosz főherceget, és Rejtő Jenő halhatatlan műveit felidéző műszaki objektum. Amelynek egész valójából gyakorlatilag csak az átvágás az igaz. Az egész országot vágják át vele. Nem erővágóval, hanem erős retorikai baromságokkal. Miközben a nagy Tesztkerítésen nemhogy átmászni át lehet, de alatta is sikerrel át lehetett jutni.

De a kerítés egyéb megvalósítási szempontból is lassan önmaga paródiájává érik. Kezdve attól, hogy valójában nem a határon van, hanem teljes egészében az ország területén. Így az, aki eljut a kerítésig, már magyar területen leledzik. Innentől a kerítés puszta léte Grigory Potemkin emlékét idézi. Olyan pénztemető, ami legfeljebb a leendő Pintér-táborok létrehozásának felszínes fedőlétesítményeként játszhat szerepet. Nem a menekültek ellen, hanem a belpolitikában. Látszat-okot szolgáltatva a közmunkások egyre inkább közrabszolgaként való kezelésére, a rabok dolgoztatására és a menekültek maholnap tetszés szerinti rabosítására. Amely alá az ideológiát, legutóbb, Orbán Viktor üzente meg Tusványosról. Akinek pedig kétsége lett volna arról, hogy a kerítésügy csak fedősztori valamihez, annak megérkeztek a legújabb közlemények a Belügyminisztériumtól. Ezek alapján a nagyhatalmú kormányszerv rájött: vannak sínek a határon. Talán akkor, amikor a környékére felvonultak a katonai térképészek, és megbotlottak bennük.

A közleményben minden esetre leszögezik Pintér kommunikátorai: a sínekre nem építenek műszaki zárat. Megnyugodtunk. Amellett, hogy az arra szolgálatot teljesítő vasutasok is megnyugodhatnak. Mert esetleg lelki szemeik előtt megjelent az a helyzet, hogy eltaposván a belvédelmi drótszálakat azonnal mehetnek a börtönbe. Mint a kerítés rongálói. Aztán, immár rabként megint csak vezethetik a vonatot, amellyel újra és újra megtépik a drótokat. Úgy járva, mint a katonai büntetőtáborok lakói és a légionisták Rejtő könyveiben. De, mint a közlemény leszögezi: megnyugodhatnak. Nem lesz a síneken kerítés. Helyette a rendészeti szervek fogják felügyelni a síneket. Míg bele nem bandzsulnak a végtelenben összeérő acélcsíkok bámulásába. A vonatokon pedig alighanem külön egységek fogják felkutatni a rönkfa alatt, és a mellékhelységekben megbújókat. Azaz vagy rendes helyőrség lesz a sínhatárokon Igoriból, vagy semmi értelme. Ha nem szervezik újjá a már-már elfeledett vonatellenőrzési megoldásokat, akkor nyugodtan odaültethetnek egy pályaőrt egy bódéba. Megvárni a befutó személyt. Azt, aki „elágazó italkeveréket hoz kétféle pálinkából”. Mert sokkal több értelme, határvédelmi okokból, nem lesz. Ahogy valószínűleg az egész DNG-nek sincs sokkal több értelme.

Az értelmét alighanem másutt kell keresni. A baráti kerítésszövők, és páva-balettisták megtámogatásán túl, ott van a már emlegetett táborszervezési ok, ami indokolhatja. Sivatagi homokdomb-építés helyett. Azonban az is biztos, hogy a belpolitika polarizálása, az ellenségképek sorozatgyártása is sikeres projekt. A társadalom atomizálása is a hatalmat segíti. Addig sem a széteső egészségüggyel, az elbarmolt oktatáspolitikával, a törvényben garantált korrupcióval és egyéb dolgokkal foglalkoznak a népek. 

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése