2015. augusztus 14., péntek

Egy fiú, aki Ember volt

Fotó: Origo/Owen Richard
Nem túl rendhagyó módon, de mégis próbálkozzunk egy gondolatbeli időutazással. Mondjuk, 20 évvel ezelőtt megjelenik egy országos napilapban a hír: egy 16 éves fiú megmentette egy ember életét, akit az elvérzés fenyegetett. Szinte biztos, hogy a többség egységesen kiállt volna az életmentő kitüntetése mellett. Mára egy ilyen eseményt is sikerült a szekértáborok közti futóárokba hajítani.

Holott az alaphír nem több, és nem kevesebb ennél. Egy baleseti sérültet ellátott egy, a lélekjelenlétével a tömeg fölé emelkedő tinédzser. Respekt neki. Méghozzá nagy. Nem a származása, de még csak nem is a kora miatt. A lélekjelenléte és cselekvőkészsége miatt. Az Embernek. Alapvetően kitüntetést érdemelne, és nem azt, hogy szinte hadihírré váljon. Holott a gyakorlat azt mutatja, hogy az utóbbi történt meg. Részben a hír közlésének módjával is, részben a hozzá kapcsolódó internetes hozzászólások hatására. S ez utóbbi jelenség alighanem sokkal inkább elgondolkodtató, mint az alaphír.

Mert már az is említésre méltó, hogy a a híradások már címben érdemesnek látták kiemelni, hogy egy menekült srác mentette meg egy „itteni” életét. Másutt már az is cím-kiemelést ért, hogy afgán volt a menekült, aki életet mentett. Holott az eset szempontjából, nem győzöm hangsúlyozni, teljesen mindegy. Mert az emberi szolidaritás, a segíteni akarás, az élet megmentése aligha nemzetiségfüggő. Gondolom én. Ahogy nem is státuszfüggő. Gondolom én. Ám, miközben a hozzászólásokat olvasgatom, rá kell jönnöm, hogy talán kisebbségbe szorulok. Különösen, ha olyan hozzászólásokat olvasok, amelyek egyike, például, azzal indít, hogy: „Megtette volna magyar is”. Ami után olyan érzése támadhat az embernek, ami csökkenti az életmentés jelentőségét azzal, hogy nem magyar tette meg. Miközben, a hatalom tüzelte közhangulatot ismerve, sajnos, mind a hírnek címet adókat, mind a hozzászólók egy részét megértem. Egy olyan közhangulatban, amelyet a kormányzat azzal tesz épületessé, hogy a háborús menekülteket virtuális patákkal, szarvakkal és villás farokkal látja el.

Ebben a közhangulatban, sajnos, szinte muszáj kiemelni: a menekültek nem csak, hogy emberek, de az embertársaikkal szolidáris, segítőkész és jó emberek. Semmivel nem rosszabbak, ördögibbek, mint azok, akiknek őseit, legalább részben egy ezredéve sodorta ide az akkori történelmi vihar. Valószínűleg nem is jobbak. Jobbá, kiemelkedővé éppen az teszi őket, hogy a hivatalos hatalom törvényszintre emelt gyűlöletének dacára emberek maradnak. S igen, ilyen helyzetben ki kell emelni, hogy a segítő kezet egy menekült nyújtotta. Ha tetszik: egy afgán egy magyarnak. Mely utóbbiak között szintén vannak jó emberek, és gonoszak. Az utóbbiakat szívesen elfelednénk, míg az előbbieket ott látjuk az ételosztásoknál, a menekültek istápolásakor, a gyűlölet szellemi falának csákányozásakor.

Ezekre a magyarokra az egész ország büszke lehet. Nem a származásuk miatt, hanem azért mert éppen úgy emberek tudnak maradni az őket érő pejoratív megjegyzések, szidalmak, ócsárolások közepette, mint az az afgán fiú, aki a segítségre szoruló embert látja a sérültben. S egy pillanatnyi kétségem sincs afelől, hogy sokan fordított helyzetben is segítenének. Legalább is szeretném remélni, hogy sokan nem a származását, a bőrszínét néznék egy súlyos sérültnek, hanem az embert látnák. Miközben az internetes hozzászólások alapján sokszor elfog a kétség. Pedig az, aki ma a segítséget mérlegeli, holnap kerülhet olyan helyzetbe, amikor segítségre szorulhat. Akár önhibáján kívül is. Akár úgy, hogy érte felejt el odaérni időben az a mentő, amelyre az artériásan vérzőnek közel egy órát kellett várnia.

S ilyenkor mindig felmerül bennem a sokszor, olykor fórumokon feltett, olykor demagógnak titulált kérdés. Az, hogy a decibel-magyarok vajon hagynák-e gyermeküket vízbe fúlni, szeretteik bármelyikét egy életmentő műtét megtagadásával büntetni? Abban az esetben, ha a gyermekük megmentéséért vízbe ugró, a műtéthez vért adó esetében bizton tudnák, hogy a segítő, cigány, afgán, menekült, zsidó, vagy bárki más? Bárki, akire az ország-vezér, vagy a saját hordaparancsnokuk éppen ellenségként ragaszt bélyeget.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook